Ma ünnepli ötvenedik születésnapját Lothar Matthäus. A korábbi magyar, jelenlegi bolgár szövetségi kapitány 1988 és 1992 között négy idényen keresztül viselte a kék-fekete mezt, Ronaldo előtt ő volt az utolsó aranylabdás Milánó értékelhetőbb feléből. Egyébként szintén ezen a napon fújja el a gyertyákat egy másik egykori Inter-játékos, Bruno Cirillo, de ez senkit nem érdekel.
A támadó középpályás a ’88-as Európa-bajnokság után került az Interbe Andreas Brehme-vel együtt, hozzájuk egy esztendő elteltével csatlakozott Jürgen Klinsmann, hogy a városi rivális három hollandját „másolva” hasonló triumvirátust alkossanak. (Akkoriban ugye egy csapatban mindössze három idegenlégiós szerepelhetett).
Nem Misur Tamást hirdetik a mezen
Matthäus első szezonjában rögtön scudettohoz segítette a klubot, pedig „csak” kilenc gólt szerzett – legeredményesebb idénye az UEFA-kupa győzelmet hozó 1991-es, amikor 16-szor talált be a Serie A-ban. Ekkor megkapta a FIFA év játékosa díjat, előtte pedig az Aranylabdát tehette a karácsonyfája alá.
Az 1990-es olaszországi világbajnokságon az NSZK épp a San Siroban játszotta mérkőzései nagy részét, vagyis Loddar félig-meddig hazai pályán parádézhatott – például a jugoszlávok ellen. A mundial fináléjában egy leszakadt stopli miatt nem vállalta a mindent eldöntő büntetőt, így lehetett Brehme a világbajnoki címet jelentő gól szerzője.
Összesen 153 tétmérkőzésen futott ki kék-feketében a pályára (ebben benne van a fehér mezben játszott találkozók száma is), 53 gól büszke, boldog tulajdonosa.
Isten éltesse!