Sorozatban három győzelem ide, Szaúd-Arábia oda, sikerült a Milan ellen egy újabb, hihetetlenül bosszantó vereségbe beleszaladni.
Az utóbbi hetek játékát nézve ennek az egésznek nem nagyon volt előjele, és az első félidő focija sem feltétlen ezt a végkimenetelt vetítette elő – bármennyire is ezt sujkolta a mélyen tisztelt kommentátor. Működött a Milan letámadása? Mondhatjuk, hogy igen, az Inter akcióinak felépítése nagyrészt akadozott. Helyzetek sorát dolgozták ki a milanisták ebből kifolyólag? Szó sincs róla, a játékrész legnagyobb védését Maignan mutatta be, a legkomolyabb helyzet pedig Lautaro Martínez előtt adódott, aki végre be is lőtte az adódó lehetőséget. Náluk Reijnders középről leadott lövése számított a leginkább kecsegtetőnek, ott mondjuk keményen eltörte a labdát.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy megálmodtuk: de Vrij fantasztikus indítását Taremi ahhoz méltó módon vitte gólig, az átvétel és a lövés is tökéletesre sikerült, joggal érezhettük, hogy nyeregben a csapat.
Itt pedig elérkezett a meccs legfontosabb momentuma: egy teljesen egyértelmű faultból indulva a Milan jutott szabadrúgáshoz, amit a patkány Achilles-taposó értékesített is, Sommer és Martínez hathatós közreműködésével. Lélektanilag tökéletes pillanatban érkezett a lökés a kuzinoknak, akik ezt a hullámot meg is lovagolták: külső szemlélő számára kellemes kis adok-kapok alakult ki, lehetett volna 3-1 is épp az egyik ígéretes kontrából, de közelebb álltak a csapatok a 2-2-höz. Utóbbiból vált valóság, amikor Pulisic Bastoni talán egyetlen hibáját kihasználva egalizált.
Az újabb döntetlen állás után az Inter kapcsolt feljebb, és értelmezhető helyzetkihasználással hazavihette volna a kupát, de sajnos nem ez történt, sőt… A hosszabbításban kerekedett is a szemem, hogy már mindenki elkezdett „sétafikálni”, és várni a büntetőket Zielinskiék részéről, fájdalom, hogy a Milan másképp gondolta: egy pillanat alatt megbontották az Inter (akkor) lazává vált felállt védekezési struktúráját, és így Abraham beledöfte a tőrt az interes szívekbe. Hozzáteszem, nem véletlen hangsúlyoztam ki azt, amit: a kihasznált öt csere sajnos döntő szerepet játszott abban, hogy a szerkezet megbomlott a végére.
Nem dőlt össze a világ ezzel, de igenis fáj így elveszíteni egy kupadöntőt, pláne a Milan ellen, és pláne úgy, hogy a kontroll teljesen az Inter kezébe került azon a bizonyos ponton – még ha csak pár percig is tartott ez. Hogy anélkül visszajöttek volna -e Moratáék a meccsbe? Ki tudja? Mindenesetre a tények tények maradnak a játékvezetői hibákat tekintve, amik persze nem fedhetik el a tényt, hogy bizony Inzaghi – gyakori cserék ide vagy oda – ezt a kezdőt csapágyasra hajtotta az utóbbi hetekben, és ennek láttuk is nyomait a pályán.
A piros-feketék érdemeit sem szabad kisebbíteni persze, a meccs bizonyos szakaszaiban tényleg jól játszottak, jár nekik a gratuláció amiatt, hogy a szezonban második alkalommal is hasonlóan verték meg a nagy riválist, akikkel szemben mostanság komoly komplexus alakulhatott ki. Ilyen a futball, egyszer fent, egyszer lent – valószínűleg lesz még fordítva is, talán a nem is túl távoli jövőben. Addig pedig lehet nyalogatni a sebeket, és emelt fővel viselni a vereséget.
Összefoglaló:
Pontozás:
Sommer – Volt pár szép védése, de az első gólt sajnos csúnyán benyalta, és azzal indult meg a Milan felfelé. (5,5)
Bastoni – Emberfelettit nyomott a második kapott gólig, ott egy pici hiba sajnos becsúszott. (6,5)
de Vrij – Ő végig kvázi hibátlanul nyomta, csodás gólpasszt is adott – remélhetőleg nem komoly sérülés miatt jött le. (7)
Bisseck – Sebességben még ő sem tudta tartani a lépést Leaoval – ez nem meglepetés. Amúgy magabiztos volt, jól állta a sarat, és a támadásokhoz is hozzatett. (6)
Dimarco – Jó lett volna, ha beakad az a brutál bombája. Nem volt rossz, de jól kifulladt a cseréje környékén már. (6)
Mhitarjan – Benne volt ugyan az első lőtt gólban, de végül is az első kapottban is, és alapvetően most érződött egy kis fásultság a megmozdulásain. (5,5)
Calhanoglu – Neki sem volt túl jó meccse, és jött egy menetrendszerű sérülés is. (5,5)
Barella – Rég látszott ennyire idegbetegnek, érződik, hogy a Milantól kapott sorozatos pofonokat nem jól viseli. Merítsen ebből erőt a későbbiekre. Neki sem ment igazán. (5,5)
Dumfries – Hős lehetett volna, ha valamelyik helyzetet gólra váltja – sajnos egyik sem jött össze, ahogy az assziszttól sem sok választotta el. (6)
Taremi – A legjobb interes meccsét sajnos nem sikerült győzelemmel „alátámasztani”. Végig jól futballozott, sok helyes és okos döntést hozott a támadó harmadban. (7)
L. Martínez – Gólja után kicsit hullámzó lett, annyi biztos, hogy ennél is több volt a meccsében. (6,5)
Asllani – Negatív hős lett, pedig amúgy nem volt ez annyira rossz teljesítmény tőle, mint amennyi kritikát kap. Az első kapott gólnál nem tudta volna ezt másképp csinálni, míg a harmadiknál nem egyedüli ludas a mindenkinél gyorsabb Leao tizenhatoson belülre engedésében. (5)
Carlos Augusto – A lába között ment el Pulisic találata sajnos. Igyekezett, nem volt rossz egyébként, kapufája is akadt. (-)
Zielinski – Reméltem, hogy komoly faktor lehet a végén, de a lövései mind blokkban haltak el, a passzaiból pedig nem sikerült profitálni. (-)
Darmian – Hozzátette, amennyit hozzátehetett. (-)
Frattesi – Nagy kár a kihagyott helyzetéért. (-)
Inzaghi – Fura volt ez a meccselés, de ha minden igaz, de Vrij is sérülés miatt kért cserét – így meg kissé meg volt kötve a keze. A meccsterv jó volt: hosszú labdákkal sikerült megbontogatni a Milan védekezését, mi több, egy idő után sima labdakihozatalokkal is vonalakat tudott átjátszani a csapat. Valami azonban mégis hiányzott… Talán Asllani helyett Zielinski kellett volna? Talán még inkább bunkerbe kellett volna rendezni a csapatot? Fene tudja, a három kapott gól egy félidő alatt viszont biztos, hogy nem mutat jól – körülmények ide vagy oda. (5,5)