Csalódott chileiek

Sokszor előfordult már, hogy egy korábbi sztárjátékos már a fénykorán túl érkezett egy nagy ambíciókat dédelgető klubhoz. Így volt ez anno Shevával a Chelsea-nél és most ugyanez történt Vidallal és Sánchezzel is az Internél. Persze pozitívan tudja befolyásolni a klub és a játékos kapcsolatát, ha a focista elfogadja, hogy már nem ugyanaz, aki néhány éve volt és belátja, hogy nem fog tudni minden mérkőzésen kezdeni. Ez sajnos a két chileire nem feltétlen volt igaz, ezért is a két, keserédes szakítás.

Mindkét játékost egyébként a kezdőbe vártuk az érkezésükkor, de aztán hol előbb, hol utóbb megdőltek ezen feltételezéseink.
Ami Alexist illeti, Conte egyértelműen Lautaro Martínezt favorizálta Lukaku párjaként, igaz, Sánchez aktív tagja volt a rotációnak – egészen a Cuadrado által okozott sérüléséig még 2019 októberében. Tavaszi visszatérését követően aztán a chilei támadó leginkább a gyengébb együttesek ellen kapta meg a bizalmat kezdőként és ez így is maradt az elmúlt két évben is.

Pedig Alexis a fénykorában simán ott volt a Messit és Ronaldot követő, legjobb játékosok táborában. A középszerű Arsenal nagy mértékben neki köszönhetően tudott a felszín felett maradni és a top4-ben végezni, valamint FA Kupákat nyerni. Emellett pedig a válogatott egymás után kétszeri csúcsra jutásában is kulcsszerepe volt. Klasszis tudását pedig az is magasabb szintre emelte, hogy a döntőkben és a legkomolyabb rangadókon is lehetett rá számítani.

Robbanékonyságának elvesztésével párhuzamosan viszont karrierjének egyik legrosszabb döntését hozta és igazolt az elsősorban kontrázó Manchester Unitedhez. A hirtelen megöregedő testének pedig az sem tett jót, hogy hazája válogatottjáról a legjelentéktelenebb barátságos meccs erejéig sem volt hajlandó lemondani.

Sánchez persze az Internél is villantott egykori klasszisából, csereként rendszeresen hozzá tudott tenni a mérkőzések alakulásához és persze a Juve elleni Szuperkupa győzelmet is megköszönhetjük neki. Ezt követően viszont mintha kiesett volna a szerepéből és egyre nehezebben fogadta el, hogy nem kezdőként számolnak vele. A Milan elleni téblábolásának köszönhetően tulajdonképpen visszahozta a kuzinok bajnoki reményeit és a Liverpool elleni visszavágón is hiába volt egy energiabomba, aki még gólpasszt is adott Martíneznek, a dekoncentráltsága és a fegyelmezetlensége végül egy kiállításban manifesztálódott, amely meg is pecsételte amúgy is merész BL álmainkat.

 

 

Sánchez vitathatatlanul egy fontos, 12. játékosa volt az elmúlt három év Interének, de a gazdasági korlátozások mellett az ő jelenléte többé már nem fér bele a klubnak. Valakinek hiányozni fog, valakinek nem – nekem személy szerint nagyon.

 

Vidal egy évvel válogatott beli társa után érkezett Milánóba, elsősorban korábbi edzője kérésére. A középpályás annak idején Torino csúnyábbik felén szántotta fel a pályát három éven keresztül, emellett pedig a válogatott sikereiben is kulcsszerepe volt. A Münchenben meghiúsult BL álmok közepette aztán a dinamikáját is elvesztette és Barcelonában már csak az elsőszámú középpályás csere titulusig jutott. Persze így is jogosan várhattuk, hogy Gagliardinihez képest előrelépés lesz….

…de nagyon sokáig nem volt az. A BL csoportkörben – Rolkó szavaival élve – nevetségesen túlpörögte a Real elleni rangadót, és a Mönchengladbach-nak is összehozott egy indokolatlan tizenegyest. A formája valahol december környékén stabilizálódott, amikor gólt fejelt a Juventusnak és huzamosabb ideig tudott értelmes teljesítményt nyújtani. Ezt követően viszont nem sokkal Eriksen is beverekedte magát a kezdőbe, akinek a helyét pedig az elmúlt szezonban Calhanoglu vette át – így Vidal egyértelműen negyedik opcióvá vált a középpályán.

Bármennyire sem tetszett neki, de ez a szerepkör sokkal jobban állt neki. Csereként beállva rendszeresen stabilizálni tudta a pálya legfontosabb részét és már jóval ritkábban gyűjtögette az indokolatlan sárga- és piros lapokat. A Liverpool elleni párharcban pedig újra a fénykorát idézte és az Inter legjobbja volt, mindkét találkozón. 

 

 

Conte távozása egyben azt is jelentette, hogy elment ezen két játékos elsőszámú fegyelmezője. Mindketten meggyőződhettek róla, hogy Inzaghi jó munkát végez és tudja, mit csinál; de azért Sánchez és Vidal is több, elégedetlen kiszólást engedett meg magának az elmúlt szezonban, mint tették az korábban.

Számunkra egyedül az adhat okot a szomorkodásra, hogy a klub emelkedése akkor indult meg igazán, mikor ez a két játékos már túl volt a csúcson. A fénykorában levő Sánchez és Vidal egészen brutális erősítést jelentettek volna az Internél, így viszont kicsit olyan volt, mintha Felipe Melo és Palacio játszottak volna az elmúlt két- három szezonban.

Képek forrása: sempreinter.com