Nem ez az első – és valószínűleg nem is az utolsó – posztom Zlatan Ibrahimovic-ról. Vele kapcsolatosan a kognitív disszonancia tipikus esete van jelen részemről, ugyanis annak ellenére a kedvenc játékosom, hogy 1.; a városi riválisnál játszik és 2.; jól érzékelhető a megnyilvánulásaiból, hogy korábbi csapatai közül a Galaxy mellett az Inter az, amelyik a legkevésbé számított neki. Én ugyanakkor pontosan akkor kezdtem el követni a futballt, mikor ő kék-feketében riogatta az ellenfeleket és bizony jelentős szerepet vállalt abban, hogy Inter-szurkolóként tekinthessek magamra.
Korábban már három, róla szóló könyvet elolvastam tőle/róla; Én, Zlatan Ibrahimovic; I am Football (angolul); illetve a Margitay-fivérek minikönyvét, mellyel egy régebbi ,,barátnőm” lepett meg. Néhány hete megjelent a svéd újabb alkotása, melyet Adrenalina címen lehet beszerezni – tudomásom szerint még csak olaszul és svédül. Én nagy merészen bevállaltam az előbbi nyelven való elolvasását és most azokat a részeket fogom itt kitárgyalni, melyekben az Interről, vagy a klubbal kapcsolatban van szó – utólagos karácsonyi ajándék gyanánt. Természetesen a teljesség igénye nélkül fogom mindezt megtenni, hiszen hátha közületek is rávetemednek majd páran arra, hogy megveszik ezt az egyébként nem rossz, de a másik kettő, korábban említett könyvénél gyengébb alkotást.
Maicon-ról és Sztankovics-ról
Állítása szerint a svéd nagyon kedveli azokat a technikás, mögötte játszó csapattársakat, akikről tudja, hogy bármikor el tudják hozzá juttatni a labdát, ráadásul tökéletesen. Az Internél a fentebb említett két játékost emelte ki, de kedvenc játszópajtásai Nedved és Verratti voltak. A szerbre egyébként barátjaként is tekint.
Francesco Toldo-ról
Ibra szerint két féle játékos van a pályán. Az egyik rendszeresen beszólogat, agresszívan odalép és soha nem hagy nyugtot az ellenfeleknek. A másik viszont mindig nyugodt, nem szövegel és csendben tűri akár az alattomosabb belépőket is. Amennyiben viszont ennél a típusnál szakad el a cérna, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ibrahimovic szerint Francesco Toldo a világ legkedvesebb embere, de a Valencia elleni BL meccs után csak ámult, hogy mennyi harciasság is lakozik a 2000-es EB elődöntőjének hősében.
A Conte – Allegri párosról
Zlatan mindkét szakvezetőt remeknek tartja, míg azonban Allegrit egy kissé beszarinak minősítette – nem merte elvállalni a Real-t és ezzel valami újat kipróbálni (valamint az Emirates-ben is beseggelt egy BL párharcban) -, addig Contét maximálisan elismeri azért (is), hogy elment a Spurs-höz. Igaz, szerinte akkor lenne igazán jó a bajnokság, ha az előző évi bajnok edző, valamint Gattuso is itt lennének a mezőnyben Spalletti, Allegri, Mihajlovics és Pioli mellett.
Mancini és Mihajlovics
Ibrahimovic kétszer is szót ejt az olasz válogatott jelenlegi szövetségi kapitányáról. Először csak annyit említ vele kapcsolatosan, hogy Guardiolaval ellentétben az Inter korábbi vezetőedzője megadta neki a kellő szabadságot a pályán. Másodjára viszont már érdekesebb dolgokat taglal a svéd; elmondása szerint Mancini rengeteget fejlődött a játékosokkal való kommunikációban. Míg 2004 és 2008 között csak a taktikai értekezleteket és az edzéseket tartotta meg, addig az idei kontinens viadalra már láthatóan kialakított egy jó kapcsolatot a válogatott tagjaival.
Annak idején Mihajlovics volt az, aki személyesen foglalkozott és beszélgetett a játékosokkal. Ugyan a pályán megvoltak a maguk összetűzései még a Juve-Inter találkozókon, de azóta már szinte testvéri szeretet alakult ki kettejük között. Ibrahimovic még azon is komolyan elgondolkodott amerikai karrierje végén, hogy a Bolognába igazoljon, segíteni az akkor leukémiával küzdő cimborájának.
Lukaku
A belga az egyik olyan szereplő, akinek kiemelt szerep jut a könyvben. A két gigász összetűzéséről elhíresült olasz kupa negyeddöntőn a svéd – elmondása szerint – megelégelte, hogy Lukaku Romagnoli-t és Saelemaekers-t is is oltotta rendesen. Ezért valami olyat akart mondani, amiről tudta, hogy kicsapja a biztosítékot a belgánál és ezért hozta fel az édesanyját. Lukaku reakciójára persze mindannyian emlékszünk; azt viszont még hozzátette a svéd, hogy amikor az aprócska Barella egymaga fogta vissza az őrjöngő Romelu-t, akkor már nem igazán tudta komolyan venni a belga fenyegetéseit.
A találkozó második félidejében aztán Ibrahimovic-ot kiállították és a csapata is kikapott, ezt követően pedig megsérült és komolyan elgondolkodott azon, hogy vajon ezúttal is ,,valami vodoo-szarság” állhat-e a háttérben. Mindenesetre nagyon sajnálta, hogy a Milan-t nem a Chelsea-vel sorsolták össze a BL-ben, hiszen még van törlesztenivalója a belga irányába.
És végül a kedvencem:
Materazzi
Ibrahimovic szerint Mátrix nem azon játékosok közé tartozik, aki azért provokálja az ellenfél legjobbjait, hogy ezzel előnyt szerezzen a sajátjainak (Mihajlovics és Ballack viszont igen). Materazzi Chiellini-hez, Staam-hoz és Maldini-hez hasonlóan élvezetből okoz fájdalmat a másiknak – jelen esetben Ibrának, még egy korábbi Derby d’Italia-n. Végül egy Madonninán sikerült megbosszulnia a korábbi, általa elszenvedett atrocitást – Materazzi kórházba került, Pippo Inzaghi pedig élete legjobb derbijének nevezte az estét.
A mérkőzés után állítólag az Inter védője és Ibra együtt utaztak egy gépen, de Zlatan szerint Matrix nem mert hozzászólni; azon pedig csak nevetni tud, amikor az olasz a BL serleg posztolásával reagál az ő megnyilvánulásaira.
A könyvben még Calhanoglu és Mourinho is említésre kerülnek, de ezeket a részeket szándékosan nem vettem ide. A törökről írt rész hatalmas médiafelhajtást kapott, minden bizonnyal olvastátok már, a svéd kapcsolatát a portugállal pedig már szintén ismerjük; örök szerelem van kettejük között. Én pedig bármennyire is nagyra tartom Ibrát, azért mindig jókat mosolygok, mikor Materazzi azzal a bizonyos képpel reagál az őt támadó szavakra.