Csabinter tegnap megemlékezett a legutóbbi dortmundi vendégjátékunkról, egy hasonló eredménnyel nyilván most is elégedettek lennénk.
Úgy voltunk vele, hogy nem fogunk számolgatni, most mégis ezt tesszük. Mindkét csapat 4-4 ponttal áll a tabellán, az Inter helyzete annyival kedvezőbb, hogy hazai pályán már vertük a Dortmundot. A legjobb forgatókönyv nyilván az lenne, ha ezt idegenben is megtennénk, azzal gyakorlatilag (még ha matematikailag nem is) eldőlne a továbbjutás.
Mi Prágába utazunk még, ami ugyan alapesetben kötelező győzelem, mégsem lehetünk nyugodtak azzal a meccsel kapcsolatban sem, tekintettel a csehek teljesítményére a hazai meccsünkön, vagy épp a Barcelona vendégszereplését elnézve – a katalánok is hatalmas mázlival tudtak csak nyerni Csehországban. Aztán fogadjuk a Barcelonát, a dream scenario ott az lenne, ha a Barcelona addigra már eldöntené a továbbjutást, így tét nélkül érkezhetne hozzánk. Ugyanis ha verjük a Prágát és a Barcát, akkor ma elég lenne egy döntetlen Dortmundban.
A Dortmund utazik még Barcelonába, hacsak nem történik valami hatalmas meglepetés, akkor onnan remélhetőleg pont nélkül távoznak. Utolsó fordulóban meg otthon játszhatnak a csehek ellen, ami ugyan szintén nehéz meccsnek ígérkezik, de azért nagy valószínűséggel behúzzák.
Ha tehát ma sikerülne kiharcolnunk egy döntetlent, azzal papírforma szerint nagyon jó eséllyel indulnánk a továbbjutásért, az egymás elleni eredmények nekünk kedveznének. Ha viszont ma kikapunk, muszáj lesz mindkét meccsünket nyerni, és szurkolni a Dortmund ellen, hogy ők ne tegyék ugyanezt, ráadásul az sem mindegy, mennyire kapunk ki.
Lautaro megérkezett Dortmundba
Nagyon hasonló a helyzet a tavalyihoz: a sorsoláskor megint úgy voltunk vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, bravúr kellene a továbbjutáshoz, a csoportkör felénél azonban megint úgy állunk, hogy azért mégiscsak jó lenne továbbmenni a csoportból, és erre elég jó esélyünk is van.
Tavaly ez nem sikerült, a Tottenham meg akkora lendületet kapott a továbbjutástól, hogy a döntőig meg sem állt. Idén javíthatunk.
Reméljük a kapu elé is hasonlóan érkezik majd
A bajnoki formát tekintve sokkal jobb formában vagyunk a Dortmundnál, nálunk 9 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 24:11-es gólarány, náluk 5 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 23:11-es gólkülönbség.
Ami aggodalomra adhat okot, hogy az elmúlt 7 bajnokinkat egyszer sem úsztuk meg kapott gól nélkül, nem épp a legszebb mutató ettől a védelemtől. Az elmúlt 3 idegenbeli BL-meccsünket elvesztettük egyébként, ez állítólag az Inter legrosszabb idegenbeli sorozata a kupában.
A Dortmundál sem túl rózsás a helyzet, az elmúlt 8 BL-meccsükből 6 alkalommal nem találtak a kapuba, előtte 41 BL-meccsből sikerült összehozniuk 6 góltalan meccset.
Szóval adva van a meccshez Európa egyik legjobb támadósora, amely mostanában adós a gólokkal, és Európa egyik legjobb védelme, ami viszont mostanában kicsit többet kap a kelleténél.
A hazaiaknál Reus valószínűleg nem játszhat (meglepetés), nálunk a hosszabb ideje sérült Alexis és D’Ambrosio mellé Asamoah és Gagliardini is csatlakozott, ők biztosan nem lépnek pályára. Sajnos Sensi felépülése sem halad úgy, ahogy reméltük, így valószínűleg Vecino fog kezdeni.
Lehetséges kezdőcsapatok:
TV: Splíer 2
21.00