Az elmúlt két mérkőzést követően némiképp talán keserű szájízzel vehettük tudomásul, hogy itt az újabb válogatott szünet. Mivel még kereken tíz napunk van a Sassuolo elleni meccsig, megengedhetjük magunknak, hogy elszakadjunk kicsit a jelentől és nosztalgiázzunk egy jót. Ennek megfelelően összeszedtem azt az öt Inter edzőt, akik az itt elért eredményeik alapján a legjobbak voltak 2000-től napjainkig. A trénereket nem a klubbal megnyert trófeák száma szerint rangsoroltam, hanem az alapján a pozitív hatás alapján, amelyet a csapatra gyakoroltak. Hamarosan jönnek a részletek.
Mielőtt azonban tényleg belevágunk, menjünk végig felsorolás szintjén, hogy kik is dolgoztak szeretett csapatunknál az ezredforduló óta.
Marcello Lippi (-2000)
Marco Tardelli (2000-2001)
Héctor Cúper (2001-2003)
Corrado Verdelli (2003)
Alberto Zaccheroni (2003-2004)
Roberto Mancini (2004-2008)
José Mourinho (2008-2010)
Rafael Benítez (2010)
Leonardo (2011)
Gian Piero Gasperini (2011)
Claudio Ranieri (2011-2012)
Andrea Stramaccioni (2012-2013)
Walter Mazzarri (2013-2014)
Roberto Mancini (2014-2016)
Frank de Boer (2016)
Stefano Vecchi (2016)
Stefano Pioli (2016-2017)
Stefano Vecchi (2017)
Luciano Spalletti (2017-2019)
Antonio Conte (2019- )
Átlagban nagyjából egy évig maradt meg nálunk egy-egy edző, és valljuk be, így azért nehéz folyamatosan építkezni. A poszt megírása előtt azt gondoltam, hogy minimum kettő, az Inter kispadján eltöltött év lesz a minimum feltétel ahhoz, hogy bárki is indulhasson a versenyben, de hamar be kellett látnom, hogy ez nem megvalósítható, hiszen talàn nincs is öt edző, aki ennyi ideig kihúzta. Nézzük tehát, hogy a felsoroltak közül kiknek volt a legnagyobb, pozitív effektje a csapatra nézve:
5.: Leonardo (2011)
Természetesen egy jól felépített struktúrájú klubnál nem fordulhatna elő, hogy egy, mindössze néhány hónapig dolgozó edző bekerüljön egy top listába, nálunk azonban mégis előállhatott ez a helyzet. Tény, hogy Morattinál nagyon magasan volt a léc a BL győzelem után. Ahhoz képest, hogy Mourinhóval tökéletes volt a munkakapcsolatuk, sőt, szinte már barátok voltak, a vén digó egyáltalán nem tudott azonosulni a rideg Benítezzel. Mikor a Klub VB döntőjét követően a spanyol pincér új igazolásokért kiáltott, Morattinak végképp elege lett az amúgy hazai porondon eredménytelen Rafából (a hetedik(!!) helyen állt a csapat) és kinevezte a korábbi Milan trénert, Leonardót a csapat élére. A jelenleg sportigazgatóként tevékenykedő brazil jókedvet hozott az öltözőbe és teljes mértékben kihasználta a keretben rejlő támadó potenciált. Ugyan a védekezés megindult a teljes szétesés felé (hello, Ranocchia!), de mivel a legtöbb esetben mi rúgtuk a több gólt, márciusra a csapat már újra bajnokesélyesnek mondhatta magát. A Schalke elleni borzalmat szerintem a legtöbben a mai napig nem tudjuk megérteni (Stankovic gyönyörű gólját azért nem felejtjük), a Milan elleni sima zakó alkalmával pedig kijött, hogy milyen az, amikor egy csapatnak igazi edzője van (Allegri ült a másik oldalon). Az Inter végül nem is volt képes megelőzni a városi riválist a tabellán és öt év után leszorult a dobogó legfelső fokáról. Ettől függetlenül a Bayern elleni fordítás és továbbjutás, valamint az Olasz Kupa megnyerése egy rendkívül nehéz ágon (Napoli, Róma) mindenképpen Leonardo mellett szólnak. Ráadásul az a kupa volt a mai napig az utolsó, amit szeretett klubunk képes volt megnyerni. Leonardo egyáltalán nem volt jó edző, de relatíve jól tudott hozzányúlni egy fantasztikus kerethez, amelyet végül a szezon végére sikerült megmenteni a totális lebőgéstől.
Leggyakrabban alkalmazott formáció: 4-3-1-2
Az Inter kispadján: 32 mérkőzés, 21 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség
Leonardo trófeái edzőként: Inter – 1x Olasz Kupa
4.: Luciano Spalletti (2017-2019)
A jó öreg Luciano már egy teljesen másik Interrel volt kénytelen dolgozni, mint az előbb említett Leonardo. A csapat 2011 óta nem kvalifikálta magát a BL-be és 2012 márciusában játszotta utolsó mérkőzését a legrangosabb európai kupasorozatban, így érthető volt, hogy az Olasz Bajnokságban második helyre specializálódott Spallettihez fordultunk segítségért 2017 nyarán. A kopasz végül két teljes szezont húzott le nálunk, mindkétszer a negyedik helyen végezve, 2018 őszén pedig hat és fél év után ő vezényelhette először kék feketébe öltözött hőseinket Bajnokok Ligája mérkőzésen. A töretlen fejlődés sajnos nem volt jellemző az itt töltött idejére (a második évében kevesebb pontot gyűjtöttünk, mint az elsőben), ráadásul bizonyos játékosaink magatartása sem érte el az elégséges szintet. Az azonban vitathatatlanul nagy érdem, hogy ez után a sok-sok ínséges év után egymást követően kétszer is BL-be segítette a csapatot.
Érdekesség: 2009 márciusában az Inter 3-3-as döntetlent játszott a Rómával; a kék sarokban volt Mourinho, a pirosban pedig Spalletti. A meccs legvégén egy véleményes büntetőnek köszönhetően egyenlített ki Balotelli. (FunFact: a játékvezető Rizzoli volt.) A kopasz mester annyira kikelt magából, hogy a következő, Udinese elleni összecsapást csak a lelátóról nézhette, ráadásul a televízióban is kritizálta a bírókat. José persze nem késlekedett a válasszal.
,,Nem szeretem az intellektuális prostitúciót, az őszinteséget szeretem. Beszélhet Spalletti, nyilatkozhat pénzért bármelyik csatornának, akkor sem fog nyerni semmit. A Milan 11 ponttal van lemaradva tőlünk, ők sem fognak nyerni semmit. A Juventus úgy második mögöttünk, hogy rengeteg pontot a bírók adományoztak nekik. Mi most egy bírói tévedés miatt szereztünk egy darab pontot, illetve korábban a Siena elleni találkozón hibázott a játékvezető a mi javunkra. Ranieri nyugodtan beszéljen csak arról, hogy Spallettivel van, de én erre azt mondom, hogy én Prandellivel, del Nerivel és a többiekkel vagyok, akik kárára a mi riválisaink szereztek pontokat igazságtalanul.”
Leggyakrabban alkalmazott formáció: 4-2-3-1
Az Inter kispadján: 90 mérkőzés, 45 győzelem, 27 döntetlen, 18 vereség
Spalletti trófeái edzőként: Róma (2005-09; 2016-17) – 2x Olasz Kupa, 1x Olasz Szuperkupa
Zenit (2009-2014) – 2x Orosz Premier League, 1x Orosz Kupa, 1x Orosz Szuperkupa
3.: Héctor Cúper (2001-2003)
Csúnyán hangozhat, de akkor is; a képzeletbeli ranglista harmadik helyét egy örök vesztes foglalja el. Cúper 2000-ben és 2001-ben is BL döntős volt a Valenciával, és joggal reménykedhettünk benne, hogy egy olyan brutális támadósorral, mint ami nálunk várta, már összejöhet a végső győzelem akár nemzetközi színtéren, akár a hazai bajnokságban. Sajnos ez nem egészen így alakult. 2002-ben az utolsó fordulóban buktuk el a bajnoki címet, 2003-ban pedig a kuzinok búcsúztattak minket a BL elődöntőben, idegenben lőtt góljaiknak köszönhetően. Az argentin regnálása alatt a dél-amerikai barátságok is új szintre léptek; Cúper személyének nagy szerepe volt abban, hogy a Fenoménunk konkrétan a hátsó ajtón meneküljön a Real Madridhoz. Ugyanakkor ne vitassuk el az érdemeit sem; miután úgy tűnt, hogy Lippi totálisan szétbarmolt mindent, az argentinnak újra egy versenyképes csapatot kellett építenie és ezt sikeresen teljesítette is. Az a 2002-es bajnokság persze rohadtul fájdalmas emlék, csakúgy, mint a BL párharc a kuzinok ellen, de azèrt mi sem járunk minden évben a legjobb négy között az elitsorozatban. Zanetti is hangsúlyozta a könyvében, hogy a küszöbön rendszeresen elhasaló, jelenleg Üzbegisztán szövetségi kapitányaként tevékenykedő Cúpernek hatalmas szerepe volt abban, hogy egy ilyen, bajnokokból álló brigád jöjjön össze az ezredforduló első évtizedének második felére.
Apropó, Zanetti: mikor az aktuális edző, Tardelli 2001 májusában, a szezon végén a földig lehordta a játékosokat Moratti előtt a rossz szereplés miatt, az isteni Javier kiállt a csapat mellett és visszaoltotta a háromvédős rendszerrel próbálkozó olasz trénert. Utóbbi egyébként komolyan elhitte, hogy egy olyan gyatra szezon után még maradása lehet a Nerazzurrinál (Lippivel kezdtük az idényt és Tardellivel fejeztük be, vele a padon többek között 6-0-ra kaptunk ki a kuzinoktól), és el is akarta küldeni Zanettit Milánóból. Moratti persze kirúgta Tardellit, kedvenc négyesünk viszont egyáltalán nem volt biztos a maradásában és végül egy random, repülőgépen való találkozáson győzte meg őt leendő edzője, Cúper a maradásról. Szóval nem csak az ezüst és bronzérmeket köszönhetjük az ősz mesternek, hanem részben az egyik legnagyobb legendánkat is.
Leggyakrabban alkalmazott formáció: 4-4-2
Az Inter kispadján: 110 mérkőzés, 57 győzelem, 31 döntetlen, 22 vereség
Cúper trófeái edzőként: Lanús (1995-97) – 1x CONMEBOL Kupa
Mallorca (1997-99) – 1x Spanyol Szuperkupa
Valencia (1999-2001) – 1x Spanyol Szuperkupa
2.: Roberto Mancini (2004-2008, 2014-2016)
Mancini nem tartozik a vezetőedzők/menedzserek legszűkebb elitjébe, de azért mindenhol megállta eddig a helyét. Jelenleg az olasz válogatott szövetségi kapitánya és abszolút ígéretes a munka, amit végez; igaz, túl komoly ellenfelek ellen azért eddig még nem is volt igazi tétmeccse az Azzurrinak (a portugálok elleni nemzetek ligája bohóckodásokat nem sorolom ide). Mancini egy rotáló bajnok, múltja miatt pedig egy igazi játékosmágnes. Utóbbi kulcsfontosságú volt második regnálása alatt, hiszen a no name futballisták után végre ismét nemzetközileg is jegyzett férfiakkal gyarapodott csapatunk.
Jóval jelentősebb viszont az a négy év, amit 2004 és 2008 között töltött el szeretett csapatunknál. Első szezonjában a harmincnyolc bajnokiból tizennyolc végződött döntetlennel. Sokszor már kifejezetten komikus volt, ahogy négy csatárral rohamoztunk az egyenlítésért. Viszont Gigi Simoni UEFA Kupa győzelme után ő nyerte nekünk az első trófeát, mégpedig egy Olasz Kupát 2005-ben. Tulajdonképpen nála materializálódott győzelemben az a munka, amit Cúper elkezdett. Összesen hét serleget nyert a csapattal, ugyanannyit, mint a legendás Helenio Herrera, ezzel ők ketten holtversenyben az Inter legsikeresebb edzői. Könnyen lehet, hogy szegény Herrera forog a sírjában, de azèrt az az agyonnyert és majdnem veretlen bajnokság hatalmas élmény volt 2007-ben. Igaz, az akkori gardából sokkal többet ki lehetett volna hozni nemzetközi szinten (két-két negyed- és nyolcaddöntő a sálas mérlege a BL-ben), az utódja igazából ezt megtette, a hazai terepen való dominálásban viszont nagy szerepe volt Mancininek is (a két kupát és az első szuperkupát ráadásul a calciopoli kirobbanása előtt szerezte).
Érdekesség: A Mancini-Inter-Mourinho háromszög is sokáig kapós téma volt az angol sajtóban. A portugál ugyan korábbi elődjeit nyíltan lúzernek nevezte (Ranieri, Pellegrini), Roberto-tól viszont csak szimplán elhatárolta magát. A feszültség talán a 2012-es Real Madrid – Manchester City mérkőzésen kezdődött (3-2), mikor Mancini kijelentette, hogy José tulajdonképpen az ő csapatával nyert BL-t 2010-ben. A két csapat angliai visszavágója után (döntetlen lett, a végén elmaradt a kézfogás) Mourinho azzal kontrázott, hogy őt valószínűleg kirúgták volna egy Bajnokok Ligája csoportkörös kiesés után (a Mancini által vezetett, angol bajnok City ugyanis csontutolsó lett a csoportban). Roberto egyébként erre azt bírta mondani, hogy Mourinho nyilvánvalóan féltékeny rá. Az odaszólogatások pedig még nem értek véget, hiszen 2014 tavaszán, a Galatasaray-Chelsea párharc előtt José visszatért Mancini korábbi megnyilvánulására és kifejtette, hogy ha tényleg a sálas csapatával nyert BL-t, akkor bizony Mancs egy öt fős brigádot irányított – hiszen a tizenegyből hatan, Lúció, Motta ( ő a döntőn pont eltiltott volt), Sneijder, Pandev, Milito és Eto’o is a portugál regnálása alatt jöttek Milánóba.
Leggyakrabban alkalmazott formációk: 4-4-2, 4-3-1-2, 4-2-3-1, 4-3-3
Az Inter kispadján: 303 mérkőzés, 174 győzelem, 80 döntetlen, 49 vereség
Mancini trófeái edzőként: Fiorentina (2001-02) – 1x Olasz Kupa
Lazio (2002-04) – 1x Olasz Kupa
Inter (2004-08; 2014-16) – 2x Olasz Kupa, 2x Olasz Szuperkupa, 3x Serie A
Manchester City (2009-13) – 1x Fa Kupa, 1x Premier League, 1x Community Shield
Galatasaray (2013-14) – 1x Török Kupa
1.: José Mourinho (2008-2010)
Nemrég a Sky tett közzé egy 45 perces videót YouTube-on, melyben kiderül, hogy kedvenc portugál edzőnket egész egyszerűen csak ,,Ze’’-nek hívták szülővárosában. 2008-ban Mancinit váltotta a kispadon, és első szezonja után bizony egyáltalán nem voltunk lenyűgözve. Nyáron aztán leadta a listát Morattinak, hogy melyik játékosokra van szüksége ahhoz, hogy nemzetközileg is felérjen a csúcsra az igencsak korosodó csapattal. Füstölő elnökünk teljesen le volt nyűgözve ,,Ze’’ karizmájától, így szinte vakon meg is tett neki mindent. A végeredményt mindenki tudja. Igazából nehéz bármi olyat mondani róla, amit ne mondott volna el korábban már mindenki. Hősként tisztelem, és abszolút a kedvenc edzőm lett azèrt, amit imádott csapatommal elért. Nem vagyok egyedül, ugye?
Érdekesség:
A mi drága Josénk jelenlegi edzőnkkel is összekülönbözött, sőt! Az egész 2016 őszén kezdődött, mikor is a Conte-féle Chelsea 4-0-ra lesöpörte Józsi Vörös Ördögeit. A negyedik gól után a portugál rászólt az ordibátorra, hogy nem túl fasza dolog ám ennyire ünnepelni. Később, már jócskán a 17/18-as szezonban egy újságíró megjegyezte, hogy Mourinho milyen nyugodt az oldalvonalon. A válasz az volt, hogy igen, hiszen ő – némelyekkel ellentétben – egyáltalán nem bohóc. Jött is Conte válasza, aki szenilitással vádolta kedvenc portugálunkat, emlékeztetve őt az Old Traffordon bemutatott, 2004-es rohanására, vagy arra, hogy korábban milyen, nem éppen kedves szavakkal illette pl. Ranierit (ehhez képest a Tinkerman leicester-i kirúgása után José az olasz monogramjával ellátott melegítőben jelent meg). Erre Mourinho: ,,Sok mindent lehet rám mondani, de egyet nem: mégpedig, hogy valaha is eltiltottak volna bundázás miatt.”
Mire Conte: ,,Mindenki tudja, hogy bebizonyosodott az ártatlanságom. Ilyet csak olyasvalaki mond, aki nincs tisztában a tényekkel. Ezek egy kis ember állításai.” Mondanom sem kell, hogy ez a mértékű összetűzés még Mourinho mércével is elég drasztikusra sikeredett. Vajon lesz folytatás…?
Viszont térjünk is vissza a lényegre, ami a következő: a mi Josénk a 21. század legjobb Inter edzője és bármilyen sikeres is legyen a Conte-éra, azért a Mourinho-féle Intert sosem fogja tudni überelni. Persze azért csak hajrá! Hogy mit is ért el a portugál az egyetlen olyan olasz csapattal, amely történelme során mindvégig elsőosztályú volt? Nos, azon kívül, hogy többnyire az összes korábbi (és jelenlegi) edzőnkkel összebalhézott, egy idényen belül megnyerte a bajnokságot, a hazai kupasorozatot és a Bajnokok Ligáját is. Mondanom sem kell, hogy ilyet sem csinált még más a csizmában. Imádunk, José!
Leggyakrabban alkalmazott formációk: 4-3-3, 4-3-1-2, 4-2-3-1
Az Inter kispadján: 108 mérkőzés, 66 győzelem, 27 döntetlen, 15 vereség
Mourinho trófeái edzőként: Porto (2002-04) – 2x Portugál Bajnokság, 1x UEFA Kupa, 1x Portugál Kupa, 1x Portugál Szuperkupa, 1x Bajnokok Ligája
Chelsea (2004-07; 2013-15) – 3x Premier League, 3x Ligakupa, 1x Community Shield, 1x FA Kupa
Inter (2008-2010) – 2x Serie A, 1x Olasz Kupa, 1x Olasz Szuperkupa, 1x Bajnokok Ligája
Real Madrid (2010-13) – 1x Király Kupa, 1x LaLiga, 1x Spanyol Szuperkupa
Manchester United (2016-18) – 1x Community Shield, 1x Ligakupa, 1x Európa Liga
Számomra tehát ők öten voltak a top trénerek az utóbbi, majdnem húsz évben. Nálatok kik a legjobb Inter edzők az elmúlt két évtizedből?