Csapda!

Bizony az, megmondhatja ezt bárki, akkor meg pláne el kell hinni, ha Ackbar admirális hívja fel rá a figyelmet. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mumushoz látogatunk, az elmúlt 10 évben mindössze kétszer sikerült nyerni a rendkívül randa, de annál dallamosabb nevű Atleti Azzurri d’Italia stadionban. Ennél szarabb mérlegünk idegenben csak a Genoa ellen van, oda 5 éve verését járunk

A két győzelmet egyébként 2015-ben, még Shaqirivel és Podolskival szereztük, előtte pedig 2008-ban sikerült nyerni Bergamóban, nem Mourinhóval, hanem még Mancinivel.

Gasperini fantasztikus munkát végezett az elmúlt években az Atalantával, a tavalyi Euroópa Liga-menetelés mellé még belefért, hogy újra kvalifikálják magukat a második számú európai kupába. Jól is kezdték az idei szezont is, azonban az EL-playoff csúnyán megtörte őket. A második fordulós, Roma elleni, idegenbeli bravúros döntetlen után egy hatmeccses nyeretlen széria következett, két-két vereséggel keretbe foglalva. Pont a legjobbkor jött szembe a teljesen reménytelen Chievo, akiket beledöngöltek a földbe, hogy kiüssék otthon a Parmát is, majd Bolognából elhozzák a három pontot. Ki lehet jelenteni tehát, hogy visszataláltak a tavalyi ösvényre – várhattak volna még vele pár hetet. A régi ismerősök közül Ilicic és Papu Gomez továbbra is őket erősíti, centerben pedig általában a29   39 19 éves gambiai tehetség, Musa Barrow kezd, érdemes lesz rájuk nagyon odafigyelni. A mindig tévedhetetlen sajtó sajtó szerint Ausilióék árgus szemei ​​Mancinit figyelik az Atalanta védelmében, jómagam egyszer sem láttam eddig, de Bergamóban level 99-en fut az utánpótlás-nevelés, szóval kíváncsi vagyok.

mario_dalbert.jpg

Nálunk az a helyzet, hogy a képen látható duó Genoa elleni meggyőző teljesítményének hála újra a kezdőben találhatja magát. Nainggolan távolról sem 100%-os, úgyhogy Joao Mario és a Grifoni ellen sweatshirtkolt 4-3-3 lehet újra élesítve. Gagliardini előtt is esély nyílik, hogy a múlt heti duplázását mesterhármasra cserélje, valamint Perisicnél sem elképzelhetetlen, hogy végre szusszanhat egyet, nagyon sokat volt mostanában pályán.

Az október-november eddig parádés, talán több pontot is szereztünk minden sorozatot figyelembe véve, mint elvárható lett volna. Nyilván nem fogjuk az össze hátralévő meccsünket megnyerni, így t alán nem lenne tragikus egy döntetlen sem Bergamóban, de ha sikerül úgy dominálni, mint az előző 3 bajnokin, akkor nyolcasra is lehet nyújtani ezt a hetes szériát. Mivel a Lazio a Sassuolóhoz megy, a Milan pedig a Juventus fogadja, egy győzelemmel akár lehetne növelni is a távolságot a mögöttünk levőkkel szemben, egy ügyesen elhelyezett iksszel a Milan-Juvén meg csökkenteni előre fele is.

Atalanta-International, 12.30, TV: DigiSport 1