A hármas rangadósorozat végéhez érve egy számunkra újonnan szép emlékű párosítás következik: Rómában, a Lazio ellen vizitál a csapat. Már persze amennyiben valóban lesz mérkőzés, de az már nem a két résztvevőn múlik.
Egészen sűrű volt a múlt hét: a Derby történéseinek nem sokáig örülhettünk, máris jött a barcelonai túra (ezzel kapcsolatban tegnap kiderült, kedvenc csapatunk jobb, mint a BL címvédője, wehehe), majd a szerződéshosszabbítások, most pedig már el is érkeztünk egy bizonyos „visszavágóhoz”.
Bizony, ez az lesz, senkinek ne legyen szemernyi kétsége sem afelől, hogy a Lazio ma vért fog inni, fel fogja szántani a pályát, és mindent, de mindent be fog áldozni azért, hogy a közelmúlt keserű emlékeit kicsit elhalványítsa. A májusi történések római részről elég komoly tüskét hagyhattak a szívekben, és talán még az is kérdés, hogy az Inter-részről a tervezett kezdőbe írt de Vrij hogyan fogja feldolgozni az esetleges füttykoncertet – mert az szinte biztos, hogy kapni fog.
A Sasok egyébként nagyjából ugyanott folytatják ebben az idényben, ahol pár hónapja abbahagyták, vagyis jórészt magabiztos, meggyőző futballal húzogatják be a meccseket, de ez nem is meglepő Inzaghi eddigi rövidke pályafutásából kiindulva. Számottevő hiányzó egyedül Lucas Leiva lesz részükről, a többi meghatározó játékosuk mind a fedélzeten tartózkodik. Annak személy szerint örülök, hogy az Intert jó pár alkalommal megfirkáló Felipe Andersonnal már nem kell szembenéznie Skriniaréknak, elég feladat lesz a Milinkovics-Szavics – Immobile – Luis Alberto hármas semlegesítése.
Nem mondom, ez is egy hatásos módszer
Inter-részről most válhat valósággá az, amit már pedzegettek a szurkolók (és _bimre kolléga is kifejtett), vagyis hogy Spalletti Vecinot vezényli a sérült Nainggolan helyére – ezt abszolút nem tartom én sem ördögtől való gondolatnak, pláne az uruguayi legerősebb tulajdonságait figyelembe véve. Egészen könnyen elképzelhető továbbá, hogy Asamoah is a padon találja magát az elmúlt két meccs ökörködései okán (mintha mentálisan elfáradt volna), úgy tűnik, Dalbert megkapja a lehetőséget, hogy eggyel növelje a még mindig csekélyke normális teljesítménnyel lehozott meccsszámát.
A mérkőzés képe és forgatókönyve alapvetően hasonló lehet, mint nem is oly rég (támadó szellemű Lazio, proaktív Inter), bár a lesipuskás csatárok koronázatlan királyának kisöccse valószínűleg sokat tanult abból a bizonyos kilencven percből, így ha jót akar magának, valami újdonsággal is készült mára. Ezt valószínűleg tudja kopasz mesterünk is, lévén nálam kicsivel nagyobb szaktekintély, így ismét komoly sakkjátszma alakulhat ki a 3 és 4 védős szisztéma között, játékhelyzettől és meccsállástól függően. Egy nagyon jó jelet látok egyébként: Icardi kezdi elkapni a fonalat, de úgy, hogy még játékban is mutat olykor értékelhető momentumokat.
Ha szeretnétek a végére pár zomboris közhelyet, hát tessék: óriási csatára és sok feszültségre van kilátás, igazi olaszos rangadóra, ahol – félve írom le, de – én egy korrektül lehozott döntetlennel már abszolút nem lennék elégedetlen. De persze az sem baj, ha Vecino újra szállítja a drámát!
Várható kezdő: Handanovic – Dalbert, Skriniar, de Vrij, Vrsaljko – Brozovic, Gagliardini – Perisic, Vecino, Politano – Icardi.
A Digi Sport 1 élőben közvetíti a 20:30-kor kezdődő derbit – persze most még kíváncsian várjuk, kukában landol -e az egész beharangozó az Itáliában tomboló heves esőzések miatt.