A hibák ideje lejárt

A gól nélküli sebeink nyalogatására nincs idő, hiszen ma este ráfordulunk a véghajrára, a Cagliari érkezik a Meazzába. A szárdok veszélyesek lehetnek abból a szempontból, hogy még teljesen biztosnak nem nevezhető a bent maradásuk, viszont miután a liga alsó felében Veronák, Beneventók, Crotonék és SPAL-ok szaladgálnak, ez mindent el is mond a játékerejükről.

Statisztikailag egyrészt érdekes, másrészt elég lelombozó, hogy a legutóbbi négy haza bajnoki meccsünket nem tudtuk megnyerni ellenük, legutóbb 2011-ben húzhattunk be strigulát a „Győzelem”-rovatba. Cserébe emlékezhetünk, hogy volt itt tavaly 1-2, de 1-4 is Zeman regnálása alatt.

intcag.jpg

Ez még megvan mindenkinek, ugye?

Persze, mindez teljesen lényegtelen, ha el akarjuk a céljainkat. Hat forduló maradt, ebből négy meccs kérdés nélküli kötelező, ha ezek nincsenek meg, akkor nem is érdemlünk Bajnokok Ligáját. Miután a számolgatás nem kikerülhető az évadnak ezen szakaszában, én nyugodt szívvel leírom és kimondom: az a helyzet, hogy a Róma sorsolása könnyebb, a Lazioé viszont nehezebb, mint a miénk. Amennyiben tudjuk hozni a négy kötelezőt kezdve a szárdokkal, akkor a Derby d’Italiától függetlenül sem tudom elképzelni, hogy 3 pontnál nagyobb hátránnyal érkezzünk az utolsó fordulóra Rómába (sőt), vagyis negatív előjellel nem fog eldőlni a sorsunk.

Viszont ehhez többet nem lehet hibázni, mostantól kezdve nem fér bele. Nem fér bele, hogy Icardi mellérúgja az üres kaput, hogy Perisic a létező összes ziccerét elrontsa, hogy Candreva lábából ne jöjjön ki egy tetvedék gól sem. Gagliardininek ütköznie, Brozovic osztogatnia, Mirandának tisztáznia, Skriniarnak szerelnie, Handanovicnak védenie kell. Csak így sikerülhet, így viszont tényleg sikerülhet, ez az egy pont gyakorlatilag nem hátrány.

A jó hír az, hogy Brozovic visszatér a középpályára, újra összeállhatnak Gagliardinivel, cserébe jó lenne az első félidőben eldönteni a meccset, hogy Rafinha nyugodtan mehessen pihenni menetrend szerint. Candreva állapota 50-50, majd délután kiderül, hogy tudja-e vállalni. Ha nem, akkor végre talán Karamoh kezdhet – vagy nem.

Spallettiben felmerült a sajtó szerint, hogy csak ki kéne próbálni újra 3 belső védővel, ami Dalbertnek esélyt jelenthetne, hátha pont most robbant wingbackként – már ha tényleg így lesz.

Zárszóként az merült fel bennem, hogy végül is ezt akartuk, nem? Arra vágytunk, hogy a végégig harcban legyünk a BL-helyekért, ne pedig február-március környékére szemlesütve kiszálljunk mindenhonnan. Ezt most megkapjuk, már csak élnünk kell vele. Forza!

Internazionale-Cagliari, 20.45, TV: Digisport 1

Probabili formazioni:

Inter (3-4-2-1): Handanovic – D’Ambrosio, Miranda, Srkiniar – Cancelo, Brozovic, Gagliardini, Santon – Rafinha, Perisic – Icardi

Cagliari (3-5-2): Cragno – Pisacane, Castan, Ceppitelli – Farago, Cossu, Padoin, Ionita, Miangue – Pavoletti, Sau