Vasárnap délután Bergamoba látogat kedvenc csapatunk, ahol azt hiszem, elválik a szar a májtól. A csütörtöki, trágyába csomagolt győzelem után az a kérdés, hogy milyen is ez a játékosok alkotta közösség. Olyan, amelyik a tengernyi belső (Brozovic-, Kondogiba-ügy) és külső (köszi a könyvet, Mauro) konfliktus közben óriási mázlival kikínlódott győzelemből erőt merítve, fogakat csikorgatva és farpofákat összeszorítva megmutatja, hogy igenis egységes, és igenis képes jó játékkal nyerni – a mázli-faktor nem gondolom, hogy játszik, csütörtökön kimaxoltuk erre a hétre (hónapra, naptári évre). Vagy pedig maradunk a mentális mélyponton, bármifajta nem várt eseménytől összeomlunk, és a semmiből hirtelen formába lendült Atalanta kicseszik velünk, mint általában. Ez utóbbi forgatókönyv könnyen de Boer állásába kerülhet.
A csütörtöki behariban PaulPierce34 kolléga említette, hogy Suningék felhívták Frank maestro figyelmét arra, hogy nem kéne annyit rotálni (a.k.a. ha nem nyersz, hamar egy amszertdami gépen találod magad), de Frank vagy nem tud kínaiul vagy lefossa, amit mondanak neki felülről (esetleg mindkettő), úgyhogy Banega teljesen (meg Mario is, de ő nincs is nevezve az EL-re ugye), Perisic és Ansladi pedig részlegesen pihenten fut majd ki az Atleti Azzurri d’Italia (amilyen ocsmány a stadion, annyira dallamos a neve, imádom) gyepére délután 3 magasságában. Mondanám, hogy ezzel nagyjából le is lőttem az összes poént várható kezdőről, de a ma délelőtti hírek egészen másról szólnak. Személy szerint nem nagyon akarom elhinni, de sajtó azt pedzegeti, hogy majdnem ugyanaz a csapat kezdhet, mint a Szentek ellen, pusztán egy Gnoukouri-Mario cserét eszközöl de Boer. Ergo igen, Banega pad, Perisic pad, Ansaldi pad, Nagatomo, Éder és Brozovic a pályán. Ha – hozzám hasonlóan – mindenki túl van egy agyvérzésen, akkor azt tanácsolom, amit magam is csináltam: nagy levegő beszív, kicsit bent tart, kifúj, és hangosan ismételgetni hogy „nem így lesz”. Segíteni fog, meglátjátok.
Hogy mire leszünk képesek, az már egy nagyon jó kérdés. Ha a legutóbbi két meccsből indulok ki, akkor azt mondom, hogy sok jóra nem számítok. Ugyanakkor muszáj jelként felfogni a játékosoknak a Southampton lemákolását. Muszáj elhinniük, hogy az az ösvény vezet valahova, amelyen de Boerral elindultunk, nem pedig a semmibe. Vissza kell térni a válogatott szünet előtti útra, megtalálni azt a játékot, amivel helyzeteket tudtunk kialakítani az ellenfél kapuja előtt.
Régi kedves ismerős
Az ellenfélről annyit, hogy a képen látható mester készíti fel őket, tehát a motivációjukkal biztos nem lesz gond.Külön elszámolni valónk is akad Mr. Háromvédővel, emlékezzünk, hogy tavaly pont a Genoa elleni vereséggel úszott el véglegesen az idei BL esélye.
Akire külön is érdemes figyelni a bergamoiaknál, az a 19 éves Franck Kessié. Az elefántcsontparti tinédzser berúgta a Serie A ajtaját ebben az idény, konkrétan mindenki le akarja igazolni Juventustól Barcelonáig, Rómától Arsenalig, Nápolytól Münchenig. A box-to-box középpályásként szárnyait bontogató játékos egyelőre inkább az előre játékban villog, mintsem a tackle-ök gyártásban, de az igazán kiváló testfelépítésének köszönhetően hatalmas a potenciál benne minden téren.
Egyvalaki van, akiről még érdemes pár szót ejteni, ő pedig Gabi Barbosa. Egyelőre de Boer szerint bőven van még hova fejlődnie a labda nélküli mozgásokban, vagyis taktikailag még nem elég érett szerinte a Serie A-ra. Ez mondjuk bőven elképzelhető, bár másik oldalról meg van néhány ember, aki meg focistának nem igazán nevezhető, mégis játszik. Na mindegy. Mást nem tudok mondani, minthogy forza!
Atalanta-Internazionale, 15.00, TV: Digisport 1
Várható kezdőcsapatok: