Úgy látszik, csak kérni kell. Pontosabban, kértünk mi már az elmúlt fél évtizedben minden létező dolgot, aminek az igen komoly hányadát nem tudta teljesíteni a csapat. Most mégis, egy kis pozitív élmény került csak fel kívánságlistánkra Rolkó klaviatúrájából, nem is kellett kétszer mondani. Olyan nagyszerű előadást prezentáltak nekünk a srácok, hogy 22.45 környékén büszkén tekinthettünk végig a kék-fekete relikviáinkon, majd vasárnap reggel mindenki a szokottnál életigenlőbb mentalitással ihatta a kávéját (a Farkasoknak köszönhetően az ebéd is, mintha ízletesebb lett volna). Szép volt, fiúk, köszönjük!
Az elővételben elfogyott 65 ezer jegy önmagában jó érzéssel töltötte el az ember, pláne az elmúlt szezonok tavaszi rangadóin itt-ott látott, gyenge félházhoz képest (na ja, nem mindegy, hogy az ember csapata negyedik vagy nyolcadik). A hangulatra tehát egyébként sem lehetett panasz, pláne nem azok után, hogy Mancs taktikája szűk négy perc alatt gólt hozott. Mesterünk 4-2-3-1-ben küldte pályára övéit, az alakzatot támadásban végig, védekezésben ezt a rétegzett középpályát nagyjából a felezővonalig tartották, saját térfélre húzódva változott 4-4-1-1-é, mint alább látszik.
Jovetics passzolja előre Icardinak a labdát, a két horvát a szélen, Medel és Kondogbia a két szűrő
A Napoli próbálja építeni a támadását, de semmi elképzelésük, nálunk szépen kirajzolódik a két négyeslánc, Jovetics a zavaró, Icardi nem látható, de a két középső védő között várja a labdaszerzés utáni indítást
Visszakanyarodva a felállásról a taktikára, Mancs nem bonyolította túl a dolgokat: labdaszerzés után azonnal, vagy egy passz után kiugratás a leshatáron várakozó Icardinak. Azt mondjuk talán maga Mancini se gondolta volna, hogy három és fél perc után pont Medel fog ilyen parádés labdát adni (korrektek leszünk, egy paraszthajszállal csak, de tényleg les volt), illetve, hogy nápolyi védők úgy védekeztek Mauron, hogy a közelébe se mennek, de senki se bánja gondolom a dolgot különösebben (mínusz Napoli szurkolók).
A vezetés tudatában hátrébb húzódott a csapat, aminek a „nagy vesztese” Jovetics lett, aki teljesen kimaradt a játékból. A kiugratások, kulcspasszok felelőse leginkább ő lett volna, de ennek előfeltétele, hogy a pálya középső harmadában szerezzünk labdát. Mivel a gól után jelentősen átengedtük a területet a Napolinak – akik ezzel az égvilágon semmit nem tudtak kezdeni, kreativitásnak szikrája sem volt – ezért a labdaszerzések jórészt a saját térfelünk közepe és tizenhatosunk előtere közé koncentrálódtak, a fentebb taglalt taktika révén egész konkrétan mindenki átrugdosta Jovetics feje felett a labdát úgy 20-25 percig.
Két labdaszerzés utáni szituáció a két képen. Az elsőn Kondogbia íveli előre gyorsan Icardinak (aki nincs a képen, de már indult előre), majd Brozovic teszi ugyanezt majdnem a saját tizenhatosáról (!!). Bár egyikből sem lett helyzet, mégsem céltalanul előrebikázott labdák voltak, mindegyikben volt potenciál.
Ahogy kezdett feljebb húzódni a csapat, Joveticsnek is lehetősége nyílt a félidő második felében megvillantani tudását. A második gól ilyen helyzetből született: már a Napoli térfelén megszerzett labdát tette a montenegrói tökéletesen Icardi elé, aki gólpasszt adott Brozovicnak. A második félidő elején próbálkozott még a Napoli, de igazi gólhelyeztet nem tudtak kialakítani, mi pedig minden gond nélkül tartottuk az eredményt a végéig.
Szinte akárkit ki lehetne emelni, csillagos ötöst érdemel mindeni Mancinitől Icardiig. Mancini sem csapatjáték, sem egyéni feladatok szempontjából nem kért senkitől többet, mint amire (jelen pillanatban, az ő irányítása alatt) képesek, a játékosok pedig tökéletesen végrehajtották a tervet. Nyilván elképesztően sokat segített ebben a gyors és véleményes gól is, de ettől függetlenül Sarrinak és bandájának semmifajta B-terve nem volt, sőt nagyon még az A sem látszódott. Kihasználtuk, hogy a fenevad sebzett, de azért csak meg kellett ezt tenni.
Akit mindenképpen megemlítek, az Miranda. Kevés maradt a bajnokságból, emiatt, illetve ennek okán a folyamatosan szállingózó mercatoval kapcsolatos hírek miatt én úgy gondolom, hogy ő az a játékost, akit semmi pénzért nem lehet feláldozni. Mozgalmas nyár elé nézünk, akárhogy is alakul a szezon vége, véleményem szerint a brazil a Serie A legjobb belső védője, de egészen biztosan benne van a TOP 3-ban. Remekül olvassa a játékot, kiváló a fejjátéka, ha valaki hibázik, akkor ő mindig ott van, hogy korrigáljon, valamint egyáltalán nem mellesleg vezéralkat, nem véletlenül lett az idény második felére helyett csapatkapitány (a brazil válogatottban első számú egyébként). Nagyjából a csapat legfontosabb játékosa, vétek lenne elengedni.