Kissé szokatlan időpont a szombat délután 3 óra egy olasz bajnokihoz, de ha már így alakult, akkor be kellett húzni azt a bizonyos nem létező kötelezőt. A küldetés teljesítve, és itt ki is merült a pozitívumok felsorolása – sajnos, de nem meglepő módon.
Ahogy eszgee kolléga is írta, Mancininek valaki szólhatott, hogy „kerettagok” címkével ellátott papírt meg kell fordítani, mert ott is vannak még nevek, így általános meglepetésre a sérüléséből felépülő Jovetics kezdett, pedig lassan kezdtem én is elhinni, hogy nincs is a csapatnál. A piros lappal pihenőn lévő Miranda és Nagatomo helyett az általában padmelegítő brazil kontingens kezdett Juan Jesus és Alex Telles személyében. Apró Telles. Mivel a héten Yuto 2019-ig hosszabbított (inkább nem fűznék hozzá kommentárt), amennyiben a piros lapok elkerülik, valószínűleg utoljára láttuk a Galatától kölcsönben lévő brazilt idén Inter mezben (az is lehet, hogy az idén-t oda se kellett volna írnom).
A formáját megtaláló, ezzel a lendülettel egyből a Chelsea-be vágyó Perisic az első negyedórában csak sarokkal volt hajlandó labdába érni, mivel a kivitelezés minden alkalommal hibátlan volt, akadt néhány futballra emlékeztető támadásunk, de helyzet helyett csak lehetőség alakult ki. Említésre érdemes Jovetics nagyszerű kulcspassza Biabianynak, aki sajna nem találta el a rövid felsőt, valamint később az előkészítő szerepben tetszelgő francia keresztbe előtt labdáját már csak estében elérő Rettegett Ivan helyzete. Amint ezek lecsengtek, gyakorlatilag értékelhetetlennél vált az első félidő. Két dologgal volt problémánk: ha a Frosinone 4 emberrel letámadott, akkor csak a labda felrugdosásáig jutottunk, ha pedig visszahúzódtak a saját térfelükre, akkor mindenfajta ötlet nélkül passzolgattunk egyik oldalról a másikra. Tiszta mázli, hogy fociban nincs passzív.
Minden bizonnyal Stellone mesternek is feltűnt, hogy ma nem (sem) kell rettenetesen megijedni az ellenféltől, csak mert Internek hívják, így Ciofani vezetésével meg akarta nyerni a meccset. Feljebb tolta a védekezését a Frosinone, ami főleg a semleges nézőknek (már ha létezik olyan ember a Földön, aki jobb dolga nem lévén az idei Interre szavaz) jött jól. Nagyobb üres területek keletkeztek, mindkét csapat leginkább a középpálya közepén megszerzett labdákból vezetett gyors ellencsapásokból tudott helyeteket kialakítani.
Hogy a címet is magyarázzam: a 64. percben Paganini fejese, a 72-ben Pavlovic szabadrúgást tolta kapufára Fortuna. Mivel Perisic előbb megtalálta Icardi fejét a tizenhatoson belül, majd Blanchard duplázta meg sárgái számát, így kikínlódtuk a győzelmet az abszolút újonc otthonában, akik legalább egy pontra rászolgáltak volna.
Bár egyre gyakrabban olvasni azokat a híreket, miszerint, ha nem lesz BL (márpedig nem lesz), akkor Mancs munkáját megköszönik, ezt azért nem lehet készpénznek venni. Pusztán gazdasági alapon sem: így is van egy edző (a jó Walter), aki nem dolgozik nálunk, de a fizetését júniusig azért felveszi, nem gondolom, hogy Thohiréknak szükségük lenne még egy ilyenre, vagy csak simán kifizetni Mancsot 2017-ig egy összegben. Ha bármelyik kapufa helyett gólt látunk (tudom, sportban nincs ha), a Jó Isten se menti meg a sálast a kirúgástól, de még 1-2 ilyen győzelem, esetleg 1-2 pontvesztés a Farkasoktól (mondjuk annyira ettől se kell tartani), és rögtön el lehet adni, hogy kérem szépen, majdnem meglett a dobogó, csak nem volt szerencsénk.
Ezt a forgatókönyvet nagyon nem szeretném látni.