Ritkán hozza össze a sors (esetünkben egy szerzőtárs) az embert fanatikus nőnemű Inter-szurkolóval, most szerencsére megtörtént. Orsi úgy 15 éve lélegzik együtt a csapattal, többször látta őket élőben, mint ahány jó beadása van Jonathannak egy szezonban. Vele beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről és még a Juventusról is.
Nerazzurri Blog: Két kérdés nyilvánvaló és kihagyhatatlan, jöjjön rögtön az egyik: miért az Inter?
Orsi: A 2000-es Eb-n Francesco Toldo volt a nagy kedvencem, ezt követően Milánóba igazolásakor lettem Inter-szurkoló. Persze előtte is volt fogalmam a csapatról, a Baggio- vagy korábban a Pagliuca-féle társaságot figyeltem, már amennyire a 90-es években a Serie A-t itthon követni lehetett. Az ezredforduló után a Sport1-nek köszönhetően rendszeresen láthattam a meccseket és azóta nézem is rendületlenül.
– Ha azt mondom, 2002. május 5.?
– Az utolsó fordulóban bukta el az Inter a bajnoki címet…
-…és Ronaldo zokogott a kispadon. Hogy élted meg?
– Azt gondoltam, majd csak lesz jobb…Tudok ám sírni én is a meccsek miatt, ha úgy alakul. Akkor mondjuk pont nem sírtam, de amikor egy ideje nem jut be a csapat a BL-be, azt rosszul élem meg és az igazságtalanságot is nehezen viselem.
– Rossz emlékek után idézzünk fel jókat: kedvenc interes időszakod?
– A Mourinho-féle brigád Bajnokok Ligája-győztes korszaka, mint sok szurkolótársamnak. Nem lesz még egy ilyen edzőnk szerintem, csak mende-monda, hogy egyszer visszajön. Egyébként a siker után csináltattam az első interes tetoválásomat…
– Van tetkód?!
– Igen, az ujjamon.
– Engedelmeddel ezt majd lefotózom!
– Nyugodtan. Van még négy csillag a karomon, amelyek az olasz válogatott vb-győzelmeit szimbolizálják. Hosszabb szöveget akartam az ujjamra, csak nem fért ki. Szeretnék majd még egyet, de az a feltétele, hogy jobban játsszon a csapat, úgyhogy, nem tudom, mikor készül el…. Bizakodó vagyok alapból, de most haragszom rájuk. A mostani felemás szereplésért inkább a játékosokat hibáztatom, nem az edzőt. Az elvem, hogy szívvel-lélekkel lépjen pályára egy Inter-játékos, ám azt látom, hogy többekből hiányzik az alázat. Most hirtelen nem nagyon tudnék olyasvalakit megnevezni a csapatból, aki a mezért játszik és Mazzarri sem egy nagy szám amúgy.
– Téged is idegesít a háromvédős rendszere?
– Leginkább a támadójátékát kritizálnám, már amennyire megtehetem, hisz’ nem vagyok edző. Nem is tudom, utoljára mikor voltam ennyire mérges rájuk, mert nem becsülik meg a mezt.
– Ha már a mezeknél tartunk, van otthon?
– Naná. Majdnem mindegyik korszakból akad hazai példány, és van egy ereklyém a BL-döntőről, egy chivus mez.
– Mármint az van nálad, amiben a jó Christian a fináléban küzdött?
– Igen.
– Most szívatsz, ugye?
– Nem, nem szívatlak (nevet).
– A fejvédője is a szekrényben lapul?
– Az nem. Van egy olasz edző barátom, aki többek között Cesare Prandelli mellett dolgozott az olasz válogatottnál, az ő segítségével jutottam hozzá. Neki köszönhetően találkozhattam egy közös fotó erejéig olyan játékosokkal, mint Ronaldinho, Seedorf, Totti, vagy az edző Spalletti. Inter-focistával sajnos még nincs közös képem.
– A Juventust vagy a Milant utálod jobban?
– A Juventust. Jó és erős csapat, elismerem, de az állandó bírói segítséget évtizedek óta megkapják…De hát Rubentus, tudod.
– Tudom, és a trollok is, akik majd erre jönni fognak.
– Jöjjenek, nem baj. Buffont azért sokra tartom.
– Barátod/férjed hogy viseli a focimániádat?
– Férjem van. Ő is szereti, de ennyire nem, mint én. Az Inter meccseit gyakran nézzük együtt, viszont ha neki más programja akad ekkor, azt nem mondja le a kedvükért.
– Mit szól ahhoz, ha teszem azt, vasárnap délután a stream előtt görnyedsz ahelyett, hogy mondjuk sütnél valami finomat?
– Először is, stream helyett az olasz SKY-on követem a mérkőzéseket, ugyanis a korábban említett barátnak hála rendelkezünk előfizetéssel. Másodszor pedig, 12 éve vagyunk együtt, tehát tudta, kit vesz el feleségül! (nevet)
– Fura kérdés jön: ha a férjed előtti időszakban megismerkedsz egy pasival, akiről kiderül, hogy Juventus- vagy Milan-szurkoló, elhajtod?
– Nem, dehogy. Vannak milanos barátaim, megy is a vérszívás rendesen.
– Mikor voltál először Inter-meccsen és milyen emlékek kötődnek hozzá?
– A Manchester United elleni BL-találkozón, 2009-ben. Elég unalmasra sikeredett, 0-0 lett, ráadásul a kapu mögött volt a helyünk. Ott nem szeretek ülni, bezzeg a játékoskijáró környékén! Szeretem testközelből figyelni őket. Vannak jó emlékeim, egyszer például integetett nekem Eto’o! (nevet) Az első meccs élménye? Hidegrázós…Amikor beléptem és meghallottam a morajt, az Inter-himnuszt…Elmondhatatlan. Akárhányszor kint voltam eddig a stadionban, egyszer sem kapott ki a csapat.
– Juj, azonnal intézünk neked bérletet!
– Nem lenne rossz. Összesen 15-ször vagy 20-szor voltam; egy BL-meccs volt közte, a többi bajnoki.
– Ha nem lennél férjnél, a csapatból kinek a randimeghívását fogadnád el? Ez lenne a második kihagyhatatlan kérdés.
– A mostani keretből nem nagyon tudnék mondani senkit, annyira fiatalok…(nevet). A régiek közül természetesen az örök kedvenc Toldóét.
– Icardi vagy Handanovic azért elég jóképűnek számít.
– Handa inkább. Plusz Zanettit emelném ki, aki ugyan már nem játszik, és korábban nem is jött be nekem, mint pasi, de így, hogy idősebb, sármosabb lett…Illetve még Samuelt.
– Kit szerettél nagyon? Mint focistát, nem mint pasit.
– Zanettit, de nem csak a játéka, hanem a klubhűsége, az alázata miatt. Rajta mindig láttam az akarást, és hogy mindent megtesz a csapatért. Kedveltem Eto’o-t, abban az időben a világ öt legjobb csatára közé soroltam, bírtam még Sneijdert, Sztankovicsot, Materazzit. Utóbbival kapcsolatban előttem vannak a Sevcsenko-féle Milan ellen vívott derbik és a durva szabálytalanságai, de ettől még kedveltem. A kapusainkat nagyon szerettem még: a Toldo előtti „szerelmem” Pagliuca volt.
– És kik vannak a feketelistán?
– Például Ibrahimovic. Ellenszenves volt, amikor idekerült, de később megszerettem és elnéztem neki a dolgait. A utolsó interes meccsét az Atalanta ellen a helyszínen láttam, ott amiket művelt…Sétálgatott, a haját igazgatta, a cipőfűzőjét piszkálta, Mourinhónak mutogatott, hogy le akar jönni…Élőben ezt átélni kicsit megdöbbentő volt. Muntarit, valamint az agyatlan és primitív Balotellit nem szerettem; Ibrával ellentétben csak rossz hírét keltette az Internek.
– Hová várod a fiúkat idény végén?
– Dobogóra, de amint mondtam, bizakodó vagyok, szóval a bajnoki címet sem tartom elérhetetlennek.
– Ha gyereked születik…
– …és kisfiú lesz, szeretnénk, hogy focizzon. Az sem lenne baj, ha egyszer az Interben játszana!