A csapat teljesítményével párhuzamosan halad a pöcegödör alja felé szerkesztőségünk aktivitása is, szerencsére a mai várható kivéreztetést leszámítva három meccset kell már csak valahogyan túlélnünk. Őszintén szólva, inkább nézném este a Csontembert Angelinával, vagy a Social Networköt a Cool tv-n, de még egy hasnyálmirigy-műtétet is szívesebben asszisztálnék végig, minthogy lássam, amint Cavani lendületből vezeti rá a labdát a 200. Serie A-meccsén döntő pillanatban eltaknyoló Chivura.
Ilyenkor szokott az jönni, hogy megpróbáljuk eltalálni, milyen kezdőt jelöl ki Strama; hogy Nagatomo vagy Pereira fogja Maggiót, hogy Kovacicot vagy Benassit falja-e fel a hazai svájci-albán duó, hogy három, esetleg négy védővel érdemesebb-e megpróbálni leradírozni a Hamsik, Pandev, Cavani trojkát. Mivel a Vészhelyzet bármelyik epizódjában nem volt annyi sérült/sebesült/halott, mint az Inter keretében jelenleg található, az egész taktikai mizériát megspórolhatjuk magunknak, mert Stramaccioni helyett a sürgősségi osztály orvosai állítják össze a csapatot. Igen, tudom, Cambiasso, Guarin és Nagatomo is a keretbe vannak jelölve, de mivel hetek-hónapok óta nem játszottak és 1000 km-ről nem tudom megmondani, milyen állapotban vannak, velük nem számolok.
Amennyiben nincs előttünk a nyártól Appianóban alapozó Hugo Campagnaro játéka, akkor most testközelből megfigyelhetnénk, hogyan vicsorog rá kék fogvédőjével Rocchira – ha nem lenne sérült…Ha még létezne a magyar televíziózás mérföldkövének tekinthető Leg, Leg, Leg című műsor, Rózsa Gyuri valószínűleg elcaplatna Milánóba forgatni, mert olyan aligha fordult elő a történelemben, hogy úgy sérülnek le egy klub jövendőbeli játékosai, hogy még nincsenek is alkalmazásban (Campagnaro mellett a fél évre kidőlő, júliusban ingyen érkező Ruben Bottára gondolok). A sérültekből össze lehetne dobni egy Castellazzi – Zanetti, Silvestre, Samuel, Nagatomo – Guarin, Cambiasso, Gargano – Palacio, Milito, Cassano tizenegyet, ami egész biztosan erősebb a ma esti várható kezdőnél.
Eközben a Napoli olyan kellemes gondokkal küszködik, mint például az egy hete Pescarában gólt szerző Inlert a padon felejtse-e Dustin Hoffmann ifjúkori alteregója, továbbá az exei ellen bizonyára túlfűtött Pandev, vagy a világ egyik legkisebb csatára, Insigne kezdjen az uru gólgép mellett. Irigyeljük.
Akárcsak a Vezúv Gyermekeinek Inter elleni mérlegét. Hihetetlenül hangzik, de tény, 1997. október 19-én, azaz 16 éve(!) győzött legutóbb a kék-fekete sereg Nápolyban. Ehhez tegyük hozzá a második helyen tanyázó hazaiak idei pazar formáját: legutóbbi 17 meccsükből mindössze egyet vesztettek el, ráadásul a San Paolo stadionban legutóbbi nyolc fellépésükből hétszer clean sheettel zárt De Sanctis.
Miben bízhatunk? Abban nem, hogy Hamsikék elbohóckodják a csörtét, mert a biztos BL-indulást jelentő második helyhez nagyon kell nekik a győzelem, pláne, ha a Campione della rigori Milan papírforma szerint délután legyalulja a Torinót. Abban sem, hogy ma május 5.-e van, és ugye tudjuk, mi történt tizenegy évvel ezelőtt…
Marad a miracolo.
!!UPDATE!! Egyes források szerint Ranocchia is lesérült és kihagyja a meccset…