Visszataszítóak vagyunk, tudjuk. Egyfelől még mindig bízunk a BL helyezésben, pedig mostanra már teljesen le kellett kopnunk. Másfelől, mivel az anyazebra elszaladt, a kölykét kell véres cafatokra cincálnunk, had lakmározzanak belőle az ördögi, kis Interista porontyaink. A reményről már értekeztünk, mindenki tudja, hogyan álljunk a rohadékhoz, a sorminta szerint, ma nem táplálni kéne, mert az hét közben megtörtént. Ellenben kénytelenek vagyunk megverni az egyik közvetlen riválist, az Udinesét, ha komolyan akarunk foglalkozni bronzérem gondolatával.
Szóval undorító, megvetendő népség vagyunk, hogy egy ilyen történelmi viszonylatban is gyászosnak számító szezon után még ott csaholunk a dobogó árnyékában. Pedig rég le kellett volna kopnunk olyan szinten, hogy már a meccseinket is csak az év végi kölcsönösen előnyös, üzleti megállapodások rovatban tüntessék fel. Nem a mi hibánk, hogy a többiek nem éltek igazán az adandó lehetőséggel. De tudniuk kellene, hogy a főgonoszt nem elég kilökni a harmincadik emeletről, jobb előtte belelőni legalább egy kisebb kaliberű tárát, különben nem mehetsz biztosra.
Stramutat a helyes irányra
Tudjuk, hogy nem vesznek már minket annyira komolyan, számunkra is a teljességgel hihetetlen kategória volna, ha befutnánk a last minute-tal. De ha akarjuk, akkor szét kell tépni, aki szembejön. Ha meg fekete-fehérbe is öltözött, akkor pláne. Nem, a pantomimesek pofáját gyűlölöm, (bár, ha ők is megrépáznának oda-vissza, volna okuk a fájdalom színlelésére) hanem maradandó emlék, hogy mindkét Derby d’Italia-t elvesztettük. Azonban egy héten belül két olyanszínűt is megpüfölhetünk. Micsoda öröm, ugye?
Ugyanakkor az Udinese furfangos kópék (brr) csapata. Míg tavaly megcsinálták a Serie A talán legjobb támadó csapatát, addig idén az egyik legjobb védekezőt kanyaríntották össze, általában kontráznak, főleg a papíron erősebb ellenfelek ellen, és ugyan Rómában a meccs végére megbicsaklottak, hazai pályán tiszteletet parancsoló eredményeik vannak (arról már nem szólva, hogy ősszel Pazzini csúszásgátlójának hiánya miatt a Meazzában is kikaptunk). De nincs mese, végig győzelemre kell játszanunk. Hiába is hoz szívbaj közeli állapotba a védelmünk, bármilyen összetételben. Hiába szűr úgy a középpályánk, mint a török kávéfőző filtere. Hiába van össz-vissz egy csatárunk, aki képes a gól csodájára. Na jó, elég volt a biztatásból.
A sérültjeinket nem is kell különösen taglalni, bizonyos ünnepnapokon még pályára kerül Sneijder és Maicon, de mára nem jutott ilyen. Hacsak a nem ünnepled, hogy elsüllyedt a Titanic vagy, hogy lelőtték Lincolnt (nem a focistát). Samuel eltiltása (és sérülése) miatt az újjászületett már nem legyilkolandó Chivu kerül középre, cserébe visszatér mindannyiunk ferde szemű rémálma, sajnos nem Az átokból. A rózsaszín WC-papír Guarín, Cambiasso, Obi középpályás sort vizionál, Stankovic kihagyása kétélű fegyver. Egyfelől lassúsága itt már komoly hátrány lehet, másfelől az elmúlt 3 meccsen ő szervezte a játékunkat. A támadó harmadot most Forlán, Milito és Zárate foglalhatja el, Alvarez nem túl meggyőző, Siena elleni meccse, lehet a kezdőtagságának az ára.
A minizebráktól hiányozni fog a legjobb védő (Benatia) és az általunk már jó előre körbenyaldosott Isla is. Ezenkívül Pinzi eltiltásával nem gyengültek sokat. A jól megszokott kérdés, hogy mire képes Di Natale, melyik arcát hozza Armero és Asamoah, és, hogy megforgatja-e a védelmünket a román Messi (bruhaha), Gabriel Torje. Talán a szezon hátralevő részének legnehezebb mérkőzése jön, ami persze attól is függ, hogy mennyi tétje lesz a milánói derbinek illetve a Lazio meglátogatásának. Könyörtelennek kell lennünk, mert, aki ilyen mélyről jön el kell, hogy tapossa az összes közvetlen riválisát. Az élet farkastörvényei. Ahogy, az is, hogy a zebrákat idővel megeszik, még a kisebbeket is.
A meccs 20.45-től a DigiSporton, a friuliak így várják.