„Semmi gond. 30 percig partiban voltunk, helyenként még jobbak is voltunk egy nálunk jobb és erősebb csapatnál. Az a feladatunk, hogy ezt a 30 percet kitornásszuk 90-re.” – mondta Fabio Capello a spanyolok ellen elvesztett válogatott mérkőzés után, az angol válogatott öltözőjében. Valahol itt tartunk mi is.
Ismét kikaptunk a kuzinoktól, zsinórban harmadszor. Két ellentétes félidő volt, az egyikben kimondottan jók voltunk, a másikban meg majdnem olyan nevetségesek, mint Leo alatt. Birtokoltuk a labdát, stabilak voltunk hátul, csapatra emlékeztettünk, ami azért egy jó darabig nem volt elmondható. E mellett kristálytisztán látszottak Gasperini elképzelései, főleg a védelemben: egy az egyben úgy védekezett a csapat, mint a Genoa annak idején. Ez jó, hogy tudatosság és szervezettség van a játékban, azon el lehet indulni, abban lehet fejlődni, a vállveregetésben nem.
GG váratlant húzott, Sztankovics sérülése etetés volt, Sneijder kikerült a középpályáról, Alvarez került be oda. Eddig nyilvánosság előtt sosem látott 3-5-1-1-ben kezdett a csapat. Eto’o legfelül, mögötte Sneijder, szélen Obi lépett fel, a középpályáról pedig Alvarez. A mostani keretből nagyjából le lehet vonni, ki mennyi kefírt fog idén megenni a csapatban, Santon és Mariga a padon se, és Pandevnek sem sikerült pályára lépni, pedig a végén támadni kellett. Az első félidőben meglepően jók voltunk, kontrolláltuk a játékot, az első 20-25 percben Barca-szintű labdabirtoklási fölényünk volt, a Milan teljesen tanácstalannak tűnt. A probléma az volt, hogy hiába jutott el Eto’o-hoz és Sneijderhez a labda, mindketten csak forgolódtak a milánói falban, hogy hova adják a lasztit. Obi rendre verte Abatét, (hajrában bőrös) majd hátul szerelte, közben volt ideje labdavesztésnél középre rohanni és taktikai faultolni Van Bommelt. A kisgyerek nagyot játszott, Vargast és Bastost is el lehet felejteni, ha ezt tudja a kiscsávó. A meccs egyik legfőbb pozitívuma ő volt, mindenképp.
Alvarez mozgása egy az egyben Kakáé, de a játéka viszont eddig egyáltalán nem. Látszik a csávón, hogy nagyon penge, viszont lomha(!) és nem elég laza, még. Egyébként nem volt rossz, viszont ennél több kell. Obi oldala volt aktívabb, Zanetti, ahogy várni lehetett tartotta a frontot, de előrefele semmi. A védekezés több mint szokatlan, nem piramisban épül a felállás, mint Mourinhonál, hogy a védelem előtt két labdaszerző, hanem 5, helyenként 6 ember is egy vonalban és egy fura követő emberfogásos szisztémával próbálják a kombinációkat kivédeni. Az első félidőben működött, Rano szó szerint leszedte Ibrát, Chivunak gyerekjáték volt tartani Robinhót. Zanetti húzódott vissza a védelem szélére, Motta-Sztankovics-Alvarez-Obi középpályával vette fel védekezésben a 4-4-1-1-et a csapat.
A Milan összes gyengesége kijött az első félidőben. Lassúak voltak, öregesek, körülményesek, hiányzott az ötlet és az elképzelés. Rengeteget szabálytalankodtak, Gattuso kicsit szigorúbb bíróval a gólról lemaradt volna, mert az öltöző folyosó középen tartott volna körül-belül. A játékuk arra korlátozódott, hogy a védelem mögé bombázták a labdát, a támadók pedig próbáltak érkezni, Ibra kapufájánál volt is baj belőle. Viszont összességében elmondható, hogy kontroll alatt tartotta a meccset a csapat, ha egy góllal nem is, de jobb volt az Inter az első félidőben. Lényegében a Milan megfojtása sikerült, csak az annyi embert vett igénybe, hogy előrefele elfogyott a tudomány.
A második félidőben, Gasperini 4-4-1-1re váltott, óvatosabbra akarta venni a figurát, viszont pont ezzel engedte annyira közel a Milant, hogy elkezdtek ülni, az amúgy is nagyon kombinatív Ibra-Robinho-Seedorf trió firkálásai. Elkezdett nyomni a Milan, ahogy Robinho visszább lépett, tudott is zavart okozni, voltak szép kényszerítők Ibrával és mesteri volt a keresztlabda is Seedorfnak az első gól előtt is. Chivu és Cesar is benne volt egy kicsit. A románt megint átívelték, Julio mellett pedig nem lett volna szabad bepasszolnia a labdát a jó öreg Seedorfnak mégis sikerült. A második gólt a semmiből kaptuk, tipikus leonardós jelenet volt, Abate felrúgta a labdát, Chivu aláfut szokás szerint, Pato keresztbe lő a 18-ról, Boateng érkezik a kipattanóra, 2-1. Az első kapott gól után megtört a csapat, a védelemben nem működtek már az emberfogásos dolgok, a váltások katasztrofálisok voltak, rengeteg terület és folyosó nyílt a Milan előtt, zavar volt az erőben kétségtelenül ezekben a percekben. Gasp cserélt, Alvarez le, Faraoni be. Apropó Faraoni, az új Nestaként emlegetett védő, közép helyett rendre a szélen kap lehetőséget, élményszámba ment egy-egy keresztlabdája és a szerelés is a zsigereiben van. Chivu helyett egészen nyugodtan meg lehet próbálni beépítgetni apránként, tehetséges srác ő is. Viszont a csapat ekkor már túl volt a csúcson szemmel láthatóan, képtelen volt már újra felpörögni. A második félidőt veszélyes helyzet nélkül zártuk, még jött Pazzini és Castaignos, de semmi különösebb veszély, a Milan simán tartotta az eredményt.
Az első félidő helyenként remek volt, ha továbbgöngyölítjük a szálat, elképzeljük, ahogy Lucio, Cambiasso, remélhetőleg egy jó Milito és Maicon vagy helyette valami klasszis-szerű forma még érkezik a kezdőbe, több mint biztatóak a kilátásaink. Viszont ez a realitás, 60 percig tudtuk azt játszani, amit kell, majd visszajöttek azok a szervezésbeli hiányosságok, amik jellemzőek voltak ránk a tavalyi szezon nagy részében. Ez valószínűleg a szerkezet váltás hozománya volt. Ez sajnos teljesen visszahozta a tavalyi év káoszát. Leonardo valószínűleg a feltételezettnél nagyobb kárt okozott ezen téren, mindenképpen időre van még szükségünk. Jár a gratuláció a Milannak, de remélhetőleg már nem sokáig, a meccs összességében ezzel kapcsolatban bőven ad okot a bizakodásra.
Julio Cesar 7 – Olyan rengeteg sok dolga nem akadt, az első gólban picit talán benne volt.
Ranocchia 7 – Az első félidőben teljesen ellehetetlenítette Ibrát, a másodikban nem voltak személyi hibái, egyszerűen szétesett a védelem, ő is rohangált, mint pók a falon. Az első félidő végre egy markánsabb pozitív életjel volt.
Samuel 7,5 – Tanár volt mai is, szokásos megbízható játék.
Chivu 6,5 – Első félidő korrekt, második kevésbé, ő inkább már csere minőség.
Zanetti 6,5 – Szokásos robotmunka, de néha azért kellene több is.
Motta 6,5 – Nem volt se jó, se rossz, szokásos kakaskodása megvolt, nem volt szép ahogy oda rúgott Silvának, bár szabálytalannak sem mondható. Silva, ahogy lefújták a szitut, egyből meggyógyult, felpattant, nehogy lemaradjon a balhéról és hogy egy sallert azért oda tudjon kenni Motta nyakára.
Sztankovics 6,5 – Ugyanaz, mint a többiek: hozta magát, robotolt, támogatta a támadásokat, semmi extra.
Obi 7,5 – Képzeld el Davidsot és Seedorfot egy személyben. Nagyon nagy játékos lehet a kis a nigériai.
Alvarez 6,5 – Középpályán kapott szerepet, ennél több kell, de a tehetséget látjuk.
Sneijder 8 – Klasszis szabi gól, kicsit egyedül volt. Aki el akarja adni, annak Hannibal Lecter legyen a háziorvosa.
Eto’o 7 – Egyedül volt, nagyon egyedül. Nagyon kellett volna neki valaki.
Faraoni 6,5 – Ígéretes a gyerek, szeretnénk rendszeresen látni a jövőben. Ja, és nem a padon!
Castaignos 6 – Ügyes gyerek, hiába ügyesebb sokkal, mint a befejező emberek általában, ő egy vérbeli csatár, nem szélső. Irány Hollandia kölcsönben, 30 meccs.
Pazzini 0 – A kapu előterében veszélyes, mivel nem tudtuk őket beszorítani, ezért kb. labdába sem ért.
Gasperini 7 – Váratlant húzott, az első félidő remek volt, kicsit túl óvatos volt a taktika, de vezettük, na. A második félidőre viszont pont visszafele sült el a fegyver. Nem jött be a váltás, gyakorlatilag itt ment el a meccs. És persze azon, hogy fél évig nem volt edzője a csapatnak, ez rettenetesen látszott. Kezdetnek nem rossz.