Kedd éjszaka már rögtön megpróbáltam nekifutni a poszt megírásának, kísérletem kudarcba fulladt. A nap folyamán ismét nekilendültem néhány alkalommal, ugyancsak sikertelenül. Immáron igencsak benne járok a szerda éjszakában, túl vagyok a két mai BL-meccs felületes megszemlélésén, de a pofon még mindig bennem van. Miért? Hogyan? Lehetséges ez? Ezek a leggyakoribb kérdések, amiket feldob az agyam a tegnapi horrorra visszagondolva. Hajtás után néhány gondolat a szurkolói pályafutásom egyik (ha nem a) legnagyobb mélypontjáról…
„Hurrá-hurrá, a Schalkét kaptuk!” „Kikövezett utunk van az elődöntőbe, ott meg a két fáradt angol óriásból az egyikkel játszunk, és…” Nincs és. Előbb azt a német csapatot kellene legyűrni, aki bajnokságában ugyan elég gyászosan szerepel, de BL-szereplésével méltán vívhatott ki magának respektet, valamint a sokszor puffogtatott frázist is el lehet mondani velük kapcsolatban: negyeddöntőbe rossz csapat nem juthat be.
Leonardo a hétvégi égés miatt az egy fokkal biztonságosabb kezdőt választotta, Pandev padozásával és Sztankovics kezdetésével, az eltolt 4-3-1-2-vel. Visszatért a kezdőbe 2010 májusának hőse, Diego Milito, akivel némileg mozgékonyabb csatárjátékot lehet játszani, mint a statikus Pazzinivel.
A meccs úgy indult, ahogy mindannyian szerettük volna: Deki álomgóllal jelentkezett (a’la Genoa), és ezt követően is sorra vezettük a vesélyes támadásokat. Először ott tört meg az egész lendület, amikor ugyanő elkövetett egy teljesen felesleges és buta szabálytalanságot Baumjohannal szemben, amibe ő sérült bele, ráadásul még sárgát is kapott, teljesen jogosan. Ápolás után visszatért, de nagyon húzta a lábát, az 1:1-et jelentő gólban vastagon benne volt, majd cserét kért, jöhetett is Hardzsa a helyére. „Nem baj -gondoltam magamban – egy 3:1, 4:1 még összejöhet esetleg a végére, hogy ne kelljen a visszavágón izgulnunk nagyon.” A mérkőzés ezen periódusában is a szánk íze szerint alakultak a dolgok, Milito, Eto’o és Sneijder fickándoztak, s meg is lett az eredménye egy igen pofás gól keretein belül. „Sínen vagyunk!” – lelkendeztem. Edu sajnos nem így gondolta, és egy óvodás szinten ‘levédekezett’ kontrájuk végkifejleténél egy szerencsés találattal egalizált, de már ezelőtt is kellett Julio Césarnak bravúrt bemutatnia, tehát a gól nem volt váratlan, a védekezés láthatóan nem állt stabil lábakon. 2:2-vel vonultunk szünetre, ekkor már igencsak fortyogtam, és gondolkodóba estem a csapat szervezettségét illetően, de azért vártam, hogy a fiúk esetleg meglepnek egy gólesővel a második játékrészben.
Jelentem, megleptek… Az eredmény könnyen alakulhatott volna másképp, Milito sajnos kihagyta a szokásos kihagyhatatlanját, valamint Eto’o lövésénél földöntúli bravúrt mutatott be Neuer, ezekkel végleg megfordult a meccs. Érkezett Raúl kabaréba illő gólja, majd rögtön a Rano-öngól és a Chivu-kiállítás. Csak meredtem magam elé, és tudtam, hogy itt nem lesz olyan csoda emberhátrányban, mint Mourinho alatt. A csapat mentálisan a padlóra került, és menthetetlennek tűnt, csak az volt a kérdés, mennyire szeretné a Schalke megalázni a már amúgy is porba tiport címvédőt. Hála az égnek már csak egy gól esett, természetesen e találat előtt is bohózat játszódott le, de a továbbjutás szempontjából ez a gól már valószínűleg nem osztott és nem szorzott. Az utolsó percek lézengéssel teltek, de meg kell valljam őszintén, nem emlékszem pontosan, mi történt ekkor. Üveges szemmel bámultam magam elé, s azt kérdeztem: hogyan jutottunk idáig?! Nagyjából így telt még a 90 percet követő fél óra is.
A meccs krónikájához hozzá tartozik, hogy egy igazi köcsög volt a játékvezető, akit világéletemben utáltam, akárhányszor megláttam a képernyőn, akár PL- akár BL-meccsen. Neve Atkinson, és pont még annyit besegített a Schalkénak, amivel hozzájárult a totális megsemmisülésünkhöz. Chivu második sárgája nevetséges volt, ellenben oda nemigen adogatta(Sneijdert és Eto’o-t is aprították az első félidőben rendesen) a cédulát. Ő is elmehet a búsba.
Nehéz az ilyet összegezni is. Ilyen szintű megaláztatás csupán az ominózus 0:6-os Derby volt az utóbbi években, és azért valahol brutális, hogy pont a csapat történetének legszebb és legeredményesebb szezonja után következik ez be. Sajnos bejött az, amit a fanyalgók mondtak, és amiért sokan óva intették az Inter szurkolóit attól, hogy ujjongjanak Leonardo kinevezése miatt… A brazil mester taktikai repertoárja igen szűkös, ezen a szinten szánalmasan kevésnek találtatott, pedig ezt a Schalkét egy sima 2:0-val haza lehetett volna küldeni, ha a védekezés normálisan össze van rakva. De nem volt, így gratulálnunk kell a német csapatnak, és reménykedni abban, hogy a visszavágón legalább valamicskét visszaszerzünk az elvesztett önbecsülésünkből.
Végezetül az értékelés:
Julio César – Bemutatott bravúrokat, de hát sajnos 5 gólt kapott, erre ritkán adnak magas osztályzatot, most sincs így… (4,5)
Maicon – Változatlanul nem képes egy sikeres cselre sem, bár néha van egy-egy beadása, ami embert talál, de ez inkább hajaz a Benítez alatti kopasz brazilra, mint mondjuk a 2010 tavaszira. Hátul sem túl hatékony, de ezen az estén nagyrészt nem az ő oldalán futottak a Schalke-akciók. (5)
Ranocchia – Szegény Béka a leggyengébb meccsét játszotta Inter-mezben, de ez nem kizárólag neki köszönhető. A középpályás védekezés teljes hiánya miatt iszonyatos nyomás nehezedett a védelem centrumára, így sajnos kijött a rutintalansága és, hogy fordulékonysága Kuttor Attiláéval vetekszik. Pozitívum: ennél rosszabb nem jöhet. (4,5)
Chivu – Ugyanaz pepitában, mint olasz bajtársának, csak őt még ki is állították (igaz, jogtalanul). Pedig ősszel Samuel sérülése után többek közt én is óbégatva kértem a románt Lúcio mellé. Most már nem teszem. (4,5-2=2,5)
Zanetti – Nem lehetett nem észrevenni, hogy a Schalke az ő oldalán szerette volna megnyerni a meccset, sajnos sikerült is nekik ez a terv. Capitano minden tőle telhetőt megtett, főleg az első félidőben nyomta állat módjára, de Farfán hamar kifárasztotta, és sajnos lassan be kell látni, hogy ő ezen a szinten már csak csereként tudna hasznosan zakatolni. (5)
Sztankovics – Álomgól, buta sárga lap, sérülés, kapott gólban részvétel. Ez volt a meccs rövid krónikája számára, sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha… (-)
Motta – Játszott tegnap? Ha igen, milyen poszton? Na jó, egy szerelésére emlékszem, azzal majdnem gólpasszt adott Eto’o-nak, de ezen kívül semmi. Néhány kép beugrik, ahogy reménytelenül szalad a fürge németek után, de sajnos utolérni nem sikerült egyikőjet sem… (4,5)
Cambiasso – El kellene felejteni ezt az ultratámadó Cuchut végre… Rendben van, adott egy szép gólpasszt, meg régen lövögetett is gólokat, de neki manapság már hátrébb lenne a helye, és meg kellene szűrnie az ellen támadásait. Azt, amit manapság még csak nem is mímel. (4,5)
Sneijder – A tőle megszokott módon gürcölt, amíg erejéből és kedvéből kitelt(nagyjából a negyedik bekapott gólig), a második gólunknak tevékeny részese volt. A védekezésből is úgy vette ki a részét, ahogy mostanság szokta: sehogy. Néha azért már igencsak dühít, amikor az eladott labdája után lehajtott fejjel elkezd sétálni. (5)
Eto’o – Talán elfáradt a nagy menetelésben, talán más az oka, de sajnos az utóbbi időben mindent kihagy. A sétafikálás neki is jellemzője, a tavalyi szezonban beleunhatott a hátvédkedésbe. A végére már idegesítően önzővé is vált, és lesütött róla egy örökérvényű: „Beleverem én a f…..t az egészbe!”. (4,5)
Milito – De jó is lenne most a dicsőséges visszatéréséről írni… Ehelyett azt kell írjam, korrekt meccset hozott, sajnos egy idő után ő is elfáradt, és megvolt a meccsenkénti egy kihagyott ordító ziccere is. Talán onnantól teljesen másként alakult volna, de tudom, tudom: nincs ha. (6)
Hardzsa – Na, rá megint csak nem emlékszem, semmi maradandó nem jut eszembe azon kívül, amikor az első félidőben egy szimpla keresztlabdával ziccerbe hozhatta volna Sneijdert, ellenben ő a támadás lelassítására szavazott. A csere sorsára jutott Chivu pirosát követően. (4,5)
Córdoba – Valószínűleg Eduék még most is hasukat fogva röhögnek azon a lufton, majd az azt követő felívelésen. (-)
Nagatomo – Összecsaphatott Ucsidával. (-)
Leonardo – Kihúzva az a pár piros pont, az utóbbi két meccsel nagyjából romba döntötte azt a képet, amit kezdtem felépíteni róla. Úgy gondoltam, lehet benne potenciál, de, hogy egy csapatvédekezést ennyire ne tudjon megszervezni, az már a kabaré kategória. Nyártól talán inkább ne folytassa, Leo! (4)
Szombaton Milánóba érkezik a Chievo, az sem lesz egy sétagalopp(ellenük sosem az), cél: a becsület visszaszerzése. FORZA INTER!