Győzelemmel nyitottunk a harmadik fronton. Tudjátok mikor fordult elő utoljára, hogy egy Inter edző a kinevezése után megnyerje az első három tétmeccsét? Nem? Lusta vagyok utánanézni, de biztos, hogy bazirégen. Leonardo pedig megcsinálta. Korai még távoli jóslatokba bocsátkozni, de annyit nálam máris elért a brazil, hogy ismét bizakodva pattintom ki a sört a kezdősípszóra, és nem remegő kézzel mint szeptember óta szinte mindig. 10 perccel kezdés előtt észleltem, hogy egyik általam fogható sportcsatorna sem képes közvetíteni az olasz kupa címvédőjének első meccsét az idei sorozatban. Nagy nehezen befogtam egy hikomat stream-et, amin alig tudtam megkülönböztetni Muntarit Materazzitól, de akinek még ez sem adatott meg, az alább rövid értékelést talál a meccsről.
A kezdőcsapatban szezoncsúcsot jelentő négy olasz kapott helyet, de a főbb szerepeket három afrikai – Muntari, Mariga és Eto’o – na meg a lassan magára találó Maicon játszották. A meccs sokkal kevésbé volt szoros, mint amit az eredmény és a statisztikák sejtetnek: az első félidő csumára a miénk volt, a 60. percben pedig nagyjából eldőlt minden, ami utána történt az már csak a pihentető cseréknek volt köszönhető. Ebben egyébként nagy szerepe volt a Ballardininek is, aki legalább annyira tartalékosan küldte pályára a csapatát, mint Leonardo. Valaki meg tudja egyébként magyarázni, hogy egy Genoa szintű csapat, aki semmilyen nemzetközi kupában nem érdekelt, és reálisan még az EL indulást érő helyekre sincs túl sok esélye befutni, miért nem tudja komolyabban venni a kupaszereplést? Ez valószínűleg egy azon dolgok közül, amiért ott tart az olasz foci ahol. Mindenesetre a teljesen erőtlen és ötlettelen Genoát könnyedén fociztuk le gyepről az első félidőben, a másodikba pedig már csak annyit tettünk bele, amire feltétlenül szükség volt a győzelemhez.
Most is a Leonardo által favorizált 4-3-1-2-vel kezdtünk, a csatárok mögötti támadó középpályás szerepében ezúttal Muntarival, Motta helyén Marigával, balbunkóban Santonnal és a Ranocchia-Materazzi duóval a védelem közepén. Magától értetődő módon vettük magunkhoz az irányítást gyakorlatilag az első perctől kezdve, Cambiasso és Mariga jól játszotta át a labdákat a középpályán, Muntari sokszor volt megjátszható, és Santon meg Maicon jól használták ki az előttük nyíló folyosókat. A 15. percben miután egy Santon-keresztbefutásra középre mozdult az egész Genoa védelem, Muntari tök üresen kapta meg a labdát Cambiassótól a balszélen, és hajszál pontosan ívelte be azt Eto’o-nak, aki játszi könnyedséggel vette le, fűzte át két védőn és pöcizte be a kapus alatt (1-0). Öröm volt nézni. Aztán a 43. percben Cambiasso Maicont ugratta ki jó ütemben, ő laposan be középre, Eto’o meg átvette, berúgta (2-0).
A második félidőben Ranocchia csúnyán elengedte Rudolf Gerit egy kiugratással, majd utolérvén jól fel is rúgta őt, persze már bőven a tizenhatoson belül. Nem volt túl biztató mutatvány a Samuel helyettesítésére egy kazalnyi zsozsóért leigazolt, és az új Nestaként emlegetett védőtől, de fogjuk a lámpalázra, vagy a Grifoniért táplált gyengéd érzelmeire. Mindenesetre örülhettünk, hogy nem kapott pirosat. Túl sok szót egyébként nem éremel Rudolf játéka, de tény hogy az első félidőben talán még benne volt a legtöbb spiritusz a vendégcsapatból, ennek ellenére később lecserélték. A tizit Hardzsa beverte (2-1), de ez nem sok vizet zavart, mert öt perccel később Mariga egy fejről indítható rakétát irányított a jobbfelsőbe Maicon szögletéből (3-1). Ezzel Leo lezártnak tekintette a mérkőzést és becserélte Bianianyt meg Obit, később pedig Rivast is (reméljük búcsúajándék gyanánt). A másik oldalon ezzel szemben Ballardini Palaciót és Scullit küldte pályára, Mesto pedig már a félidőben beállt, így az utolsó félórában a Genoa nagyjából a legerősebb csapatával próbált egyenlíteni. Meddő támadásokon és veszélytelen lövéseken kívül azonban csak egy szépítő gólra futotta, amit Sculli ért el a 90. percben, miután Matrac biztosította őt erkölcsi támogatásáról (3-2). Sima győzelem, jöhet a Bologna.
Osztályzatok
Castellazzi – az utolsó félórában viszonylag sok védeni valója akadt, amiket meg is oldott, bár egyikhez sem kellett túl nagy bravúrt bemutatnia. A gólokról nem tehetett. (7)
Maicon – határozott védekezés, ellenálhatatlan szélsőjáték, két gólpassz. Ezt a Maicon szeretjük. (7.5)
Materazzi – a Genoa B csatárokkal szemben jól állta a sarat, de az utolsó félórában lövőhelyzetekbe és egy gólba került a lassúsága. (5.5)
Ranocchia – kisebb bizonytalanságok mellett ajándékozott egy büntetőt, és akár pirosat kaphatott volna. Ezzel nem fogja kiszorítani Cordobát. (5)
Santon – az első félidőben a mezőny egyik legjobbja volt: sokat ment előre, és szinte minden labdát jól játszott meg, eközben hátul is mindig a helyén volt, bár feltünő volt, hogy Zanetti is mindig ott volt mellette, így gyakorlatilag két balhátvédünk volt. A második félidőben jóval passzívabban játszott, valószínűleg edzői utasításra. Még pár ilyen meccs és visszanyeri az önbizalmát, viszont túlságosan jobblábas ahhoz, hogy tartósan balhátvéd legyen. (6.5)
Cambiasso – ismét tanári játékot láthattunk tőle a védelem előtt, és két gólban is kulcsszerepe volt. Ő is feltűnően jobban játszik, mióta elment a kövér ellenőr. (7.5)
Zanetti – jól zárta le a területeket a Genoa középpályásai előtt, de a támadó játéka elhanyagolható volt, alig volt nála a labda. (6)
Mariga – tökéletes box-to-box játékot mutatott be a kenyai. Már az ellenfél térfelén leütközte a labdás játékost, sok szabályos szerelése volt és jó passzokat osztott. A góljánál ritka nagy löketet tett a labdába fejjel. Ha ép bír maradni, jövőre akár alapember lehet belőle (7.5)
Muntari – egész jól látta az irányító feladatkört. Jól helyezkedett, elkérte a labdát a középpályán, sokat mozgott ki a szélre, többször is jól hozta játékba Eto’o-t, és volt egy gólt érdemlő lövése is kb. 30 méterről. De még mielőtt Leo azon gondolkodhatott volna, hogy a jövőben több játékidőt ad neki, a lecserélésénél az edző és a Meazza egész közönségének a tudtára adta, hogy továbbra is ugyanaz a buta tuskó, akit szerettünk volna már nyáron házon kívül látni. (7)
Pandev – a tőle megszokott halovány alibijátékot vezette elő. Nem hibázik, de nem is vállal szinte semmit. Meg sem közelíti azt, amit a Lazióban mutatott. Mintha belenyugodott volna abba, hogy ő itt nem húzóember, csak ballaszt. A magam részéről sokkal szívesebben nézem Milito fogcsikorgatását, mégha mostanában nincs is nagy különbség a játékuk eredményességében. (Szerintem a Catania elleni meccsen is inkább a formációváltás dobott a játékon, mint Pandev beállítása) (5)
Eto’o – klasszis teljesítmény. Mindkét gólját olyan lazasággal szerezte, hogy az volt az ember érzése, hogy akár percenként meg tudná ismételni, ha szükség lenne rá. (8)
Biabiany – rögtön a beállása után megmutatta, hogy labdával is gyorsabb mint egy átlagos olasz védő anélkül, de végül természetesen semmi nem lett a támadásból. Ha egy minimális játékintelligenciát és ütemérzéket lehetne belé verni, nagyon jó kis szélső válhatna belőle. Anélkül sajnos használhatatlan, de becsülöm az igyekezetét. (5.5)
Obi, Rivas N/A