Hosszú évek Serie A-rutinjának megfigyelése, hogy a hétközi fordulókban a nagycsapatok általában sok gólos meccsen nyernek. Az Inter vendége szerdán este az Atalanta lesz, és ha folytatódik az idén látott sorozat (idegenben szenvedés, itthon gyalulás), a bergamóiak jobban járnak, ha ki sem állnak, mert így megússzák egy zöld asztalos 3-0-val.
Ez persze nem fog megtörténni, mint ahogy a Sassuolo ellen látott hentelésre sem számíthatunk. Colantuono nem teszi meg azt a szívességet, amit Di Francesco, épp ellenkezőleg: tőle kapu elé parkolt buszra, 10 emberes bekkelésre, kontrajátékra és természetesen Denis-gólra számíthatunk. A Milan-bérenc kék-feketék nagyjából a papírforma szerint rajtoltak a bajnokságban, három kör után egy győzelmük, egy döntetlenjük és egy vereségük van. A tavalyi keretükhöz képest viszonylag sok változás történt náluk: a védelmük szinte teljesen átalakult, a kreatív szekcióból pedig elvesztették a másik Inter-rémet, Bonaventurát. Helyére az a Papu Gomez menekült vissza Ukrajnából, akivel sokáig ijesztgettek minket egy-egy mercato-időszakban.
A nyerési pont az említett hátsó sor összekuszálása lehet. A kapuban az a Sportiello áll, akinek a neve inkább emlékeztet egy szabadidőruha-márkára vagy egy energiaszeletre, mintsem profi kapusra, Zappacostára ugyanez igaz, ő legyen mondjuk cipőgyár.
Walter maestro rotációt tervez szerdára, ebben nincs semmi meglepő. Vidicset a vasárnapi faszkodása után elképzelhető, hogy leülteti a padra gondolkodni és nem ártana ugyanezt tennie a Prófétával is, mert Hernanes finoman fogalmazva messze van a csúcsformától és attól az elvárástól, ami miatt idehozták. Nagy csalódás ő nekem, mert évek óta a kedvenc játékosaim közé tartozik. Legyünk őszinték: az elmúlt fél évben kevesebb kiemelkedő meccse volt, mint Fernando Torresnek kaput eltaláló lövése – ez azért nem kis szó.
Elöl Icardinak juthat fejmosás, a padon legalább gondolkozhat Wandita negyedik gyerekének nevén. Ha kisfiú lesz, javaslom a Maxit.
Tv nem adja, streamvadászatra felkészülni.