A hatmeccses december valóságos vakációnak tűnik majd a január előtt: a BL meccsek visszatérésével a menetrend eléggé felpörög az új évben, addig pedig a Serie A-ban is három naponta rendeznek majd fordulót.
Decemberben egyébként mind a négy fronton kipróbálta magát a csapat, a bajnoki formára pedig abszolút nem lehet panaszunk: három meccs, három győzelem, 7-1-es gólarány.Ízlés kérdése, hogy a Como ledarálása, vagy az Atalanta elleni magabiztos, ám csak 1-0-ás sikert tekintjük-e a jobb meccsnek, annyi biztos, hogy előzetesen mindkettőben bőven benne volt a pontvesztés – ha más nem, az ellenfelek formáját tekintve. A Genoa elleni vendégsiker talán nem volt olyan hangos, pedig az első félidő kimondottan jól nézett ki, a három pont annál értékesebb. Volt egy sima 5-1-es győzelem a Venezia ellen a Coppában, ahol a második sor mutathatta meg, mit tud, és bizony kellett is a játékperc néhány játékosnak. Fejvakarásra egyedül a Liverpool elleni meccs adhat okot – talán a szezon egyetlen igazán rossz meccse, főleg, mivel mentálisan a béka segge alól érkeztek Szoboszlaiék. De az említett kétéltű hátsó fertályát szagolhatták a mieink is a Supercoppa elődöntő Bologna elleni tizenegyespárbaja közben, így ha a téttől függetlenül nézzük, az lehetett a hónap igazi mélypontja.
A bajnokikon amúgy két komoly rangadó, illetve zömmel alsóházi csapatok várnak ránk, ám ezeken az Inter kénytelen erőt mutatni, hiszen az elégtelen rangadómérleg miatt szépen tapad a srácokra a Milan és a Napoli is. A Napoli elleni hazai meccs kitűnő lehetőség lehetne az említett, nagy csapatok elleni rossz széria megtörésére, biztos, hogy egy végtelenségig feszült meccset várhatunk. Eközben a hónap vége a BL-ben tartogat izgalmakat, hiszen 3-4 pontot kéne szerezni a Dortmund és az Arsenal ellen, hogy azonnal a 16 között tudhassuk a csapatot.
Januári program:
-
Inter – Bologna / Serie A, 2026. január 4., vasárnap, 20:45 /
-
Parma – Inter / Serie A, 2026. január 7., szerda, 20:45 /
-
Inter – Napoli / Serie A, 2026. január 11., vasárnap, 20:45 /
-
Inter – Lecce / Serie A , 2026. január 14., szerda, 20:45 /
-
Udinese – Inter / Serie A, 2026. január 17., szombat, 15:00 /
-
Inter – Arsenal / Bajnokok Ligája (csoportkör), 2026. január 20., kedd, 21:00 /
-
Inter – Pisa / Serie A, 2026. január 23., péntek, 20:45 /
-
Borussia Dortmund – Inter / Bajnokok Ligája (csoportkör), 2026. január 28., szerda /
És akkor kezdünk is a Bologna ellen, azt hiszem túlzás, hogy örülünk nekik, hiszen lassan amolyan mumuscsapattá kezdenek válni. Az előző hét találkozóból egyetlen sikerre emlékezhetünk, az előző scudetto-szezon tavaszáról, ahol Bastoni beadását Bisseck váltotta gólra. De távoli már, mikor alig több mint egy éven belül kétszer is 6-1-el küldte el őket gyufáért az Inzaghi-féle Inter, Dzeko, Lautaro és Dimarco gólparádéival. Bár Orsolinitől és Castrotól már a hideg ráz minket, ma mégis az említett párharcokból kellene erőt meríteni, hiszen a bajnokságban nagyjából minden pontra szükség van az első hely megtartásához.
A várható kezdő a jelenlegi legjobb:
Sommer; Bisseck, Akanji, Bastoni; Luis, Barella, Calhanoglu, Zielinski, Dimarco; Lautaro, Thuram.
Kezdés: január 4, 20.45
Hol nézheted: Match 4

Parma – Inter; január 7., szerda, 20:45
Zúzzunk is tovább, hisz mint tudjuk, három naponta jönnek a meccsek, ezúttal a Serie A egész mezőnye számára, így az egy fronton remeklőknek sincs pihenő. Ránézésre az Interre egy kevésbé acélos ellenfél vár, ami a Parma, „chivutlanítva, bonnytlanítva”. Egyébként sokan a kieséstől féltették őket, de szerintem ettől egyelőre megérdemelnek egy felmentést. A keretük ugyan simán az utolsó helyek egyikére predesztinálhatná őket, egyelőre a harmincéves Carlos Questa vezetésével hat pontra vannak a Piros Vonaltól. Góljaik oroszlánrészét a fiatal argentin Pellegrino vállalja magára, de vágott már kettőt az ügyes ex-City középpályás Bernabé is.
Két nehéz rangadó közt Chivunak ki kell használnia kerete mélységét, így sérüléséből visszatérve láthatjuk majd Akanji helyett Acerbit, Bastonit Acerbi küldheti pihenőre, a remek formában lévő Zielinski helyett pedig a mostanság redukált perceket kapó Mhitarján kezdhet. Egyes hírek szerint Piot is a kezdőben láthatjuk, de egyelőre Thuramra talán nagyobb az esély. Reméljük, tart még a múltkori lendület, és győzelemmel hangolhatunk a Napoli hétvégi vendégül látására!
Várható kezdő:
Sommer; Bisseck, Acerbi, Carlos; Luis Henrique, Barella, Calhanoglu, Mhitarján, Dimarco; Lautaro, Thuram.
Meccs a Match4-en, 20.45-kor.

Inter – Lecce, január 14., szerda, 20:45
Következzen a liga egyetlen csapata, amely ellen még nem vívott mérkőzést a Nerazzurri a Serie A 2025/26-os kiírásában. A hétközi forduló apropóját az adja, hogy az ünnepek előtti Szuperkupa-döntő résztvevőinek (és aktuális bajnoki ellenfeleinek) egy-egy mérkőzése elmaradt a 16. játéknapon, így az Inter mellett a két közvetlen rivális, a Milan és a Napoli is érdekelt lesz – előbbi talán utoljára veselkedik neki hétközi feladatnak, hiszen Allegri együttese egyetlen kupasorozatban sem érdekelt a következő hónapokban, nem úgy a Napoli, Antonio Conte legőszintébb bánatára.
Ideális napnak ígérkezik a mai a rotációra, hiszen túl azon, hogy a Lecce nem tartozik a mezőny legizmosabb gárdái közé, nem mellékes az sem, hogy a csapat épphogy túl van egy Napoli elleni rangadón, szombaton Udinébe utazik, hat nap múlva pedig már a BL-szezon is folytatódik számára. A védelem az előzetes hírek szerint változatlan összetételben fut majd ki a Meazza gyepére, a másik két csapatrészben viszont komolyabb változások várhatók: Sucic a középpálya jobb, a vasárnap jól beszálló Mhitarján a bal oldalán juthat szóhoz, míg a kitűnő formában futballozó Zielinski a sérült Calhanoglut helyettesítheti registában. A két csatár várhatóan Bonny és Esposito lesz majd.
Aktuális ellenfelünk a legkevesebb gólt szerezte a bajnokság eddig eltelt szakaszában, a legutóbbi mérkőzésen pedig két piros lapot is begyűjtöttek a Parma ellenében, így eltiltás miatt Banda és Gaspar játékára sem számíthat Eusebio Di Francesco vezetőedző.
Varható kezdőcsapat: Sommer – Bisseck, Akanji, Bastoni – Henrique, Sucic, Zielinski, Mhitarján, Augusto – Bonny, Esposito
A 20:45-kor kezdődő meccset ezúttal nem tűzi képernyőre egyetlen hazai sportcsatorna sem, így marad a Net4+ vagy a stream.
Udinese – Inter, január 17., szombat, 15:00

Lecce mögöttünk van, amit kicsit későn, kicsit talán a kelleténél többet stresszelve, de igazából minőségi játékkal sikerült behúzni. Ideje visszavágni az Udinesenek, mindeddig az egyetlen nem top 5-ös csapatnak, amelyik meg tudta állítani az Intert a bajnokságban.
Emlékszünk az őszi meccsre, a Torino kiütése után mindenki sima menetre számított, az udineiek azonban egygólos hátrányukból még a fordulásig visszajöttek. A második félidőben hiába támadtak Thuramék, csak egy lesgólra futotta.
A két meccs között némi párhuzam, hogy Zaniolo, aki azóta Udinese vezéregyéniségévé lépett elő, még nem volt bevethető, most pedig épp nem az, sérülés és eltiltás miatt egyaránt – őt tehát „megúsztuk”. Az akkori főszereplők, Atta és Davis viszont pályán lesznek, utóbbit Acerbi helyett most Akanji őrzi majd. Az Inter akkori gólszerzője, Dumfries immár hónapok óta egy sérüléssel bajlódik, értelemszerűen ma sem láthatjuk, bár állítólag heteken belül visszatérhet majd. Ennek köszönhető az, hogy az Inter szinte teljesen inaktívvá vált a mercatón, a Cancelo iránti (fölösleges) érdeklődés óta nincs komoly jelölt a jobbszélre.
A hétközben is pihenhettek, vagy legalább a padon kezdhettek páran, most pedig egy másik szettnyi játékos került ki a kezdőből, tekintettel a nemsoká érkező Arsenalra: Zielinski, Thuram és Bastoni csereként állnak majd Chivu rendelkezésére, akárcsak Bonny. Az egyetlen kérdés talán, hogy Frattesi, vagy Sucic kezd.
Várható kezdő:
Sommer; Bisseck, Akanji, Augusto; Luis, Sucic, Barella, Mhitarján, Dimarco; Lautaro, Esposito.
Mivel ez az egyetlen meccssáv a héten, ami nem kerül közvetítésre, 15.00-tól lehet izzítani a netnégymínuszt, vagy a streameket. Forza Inter!
Inter – Arsenal / 2026. január 20., kedd, 21:00 /

Már kezd hosszúra nyúlni az előzetes posztunk, és még mennyi van januárból! Sok olasz bajnoki után a BL-ben is megmutathatja magát a csapat, és hát ki más ellen tenné ezt, mint Európa legjobb formájában lévő csapata, az Arsenal ellen.
Az Arsenal hatékony. Betonvédelem, sokoldalú középpályások, és egy rakás támadó, akik közül senki nem fut jó szezont, de valaki mindig odaér. És bár a szemünket nem gyönyörködteti, amit a pályán képviselnek, címeket pont ilyen együttesek szoktak nyerni, ami egy Arsenalnál sok-sok szűk esztendő után azt hiszem kulcskérdés. A prioritás a Premier League lesz náluk idén, ám a BL-ben is sikerült szépen előredolgozniuk: a 100%-os mérlegük mellett senki nem taszíthatja már le őket az alapszakasz első nyolc helyéről, sőt, az első helyre is komoly esélyeik vannak. Talán a hétvégi MU elleni derby-szerűség is indokolja, hogy a mai kezdőjükből hiányzik majd 6-7 kulcsember:
Raya; White, Saliba, Mosquera, Lewis-Skelly; Eze, Zubimendi, Merino; Madueke, Jesus, Martinelli, ha a sportsmole nevű oldal információi helyesek. Tehát kimarad a full alapember Rice, Odegaard, Saka, vagy épp a házi gólkirályok, Gyökeres és Trossard.
Az Internek két meccsen négy pont kell az első nyolchoz, kevesebb aligha teszi meg. Chivu nem engedheti meg a tartalékolást, és valljuk be, a fenti Arsenal kezdő sem gyengébb, mint mondjuk a Tottenham, szóval közel a legerősebb kezdő várható:
Sommer; Bisseck, Akanji, Bastoni; Henrique, Sucic, Barella, Zielinski, Dimarco; Thuram, Martinez.
A szokásosnak mondható sérültek mellett legfeljebb Mhitarján kimaradása meglepetés, így talán attól izgulhatunk, hogy Petarnak nagy lesz-e a kabát. Hogy őszinte legyek, én kiegyeznék egy szerény 1-0-al, mint a tavalyi meccsen, ugyanakkor jó lenne valami igazi, Interes focival várni az angolokat.
A meccs pedig a tévében látható, még pedig a Sport 1-en 9-től! Forza Inter!
Inter – Pisa /január 23., 2045 zulu/
Trükkös meccs jön ma egy brutális BL-csata után, és bár a győzelem kötelező, rohadtul oda kell ma figyelni, és egy másodpercig sem szabad félvállról venni a kellemetlen stílusú, alapvetően szintén fekete-kékben játszó csapatot. A három pont mellett azt szeretném ma, hogy (az Afrika Kupán nem sok lehetőséget kapó) Akinsanmiro mutassa meg (gól és gólpassz nélkül), hogy miért is lehet esetlegesen ő is tagja a jövőbeli Inter középpályás rotációjának. A vendégeknél sok hiányzó lesz egyébként, többek között Albiol és Cuadrado sem lépnek majd pályára, de persze ezt az estét a teljes csapatuk ellen is menedzselni kellene. Két hónapja sikerült azért velük megszenvedni, és nem véletlenül.

Menedzselni, méghozzá – a közeli dortmundi utazásra való tekintettel – erősen rotált csapattal. Ezzel egyébként nincs bajom, a legtöbben így vagy úgy, de játékban vannak, a lehetőségek hiányára maximum Josep Martínez foghatná a bizonytalankodást, de ő sajnos úgysem kap lehetőséget továbbra sem.
Szóval nyerni kell (bárhogyan), aztán páholyból nézni, hogy az Inter mögött érkezők hogy ütik-vágják majd egymást.
Várható kezdő: Sommer – Carlos Augusto, Akanji, Bisseck – Dimarco, Mhitarjan, Barella, Sucic, Luis Henrique – L. Martínez, Esposito.
20:45-kor kezdő sípszó, a Match4 sportcsatorna pedig élőben közvetíti a bajnokit.

Dortmund– Inter / 2026. január 28., szerda, 21:00 /
És akkor jöhet a ligaszakasz végjátéka, minden meccs egyidőben, szóval matekozni egyelőre kb. felesleges. Az igazság az, hogy körülbelül öt mérkőzés kéne, hogy valószínűtlen kimenetellel végződjön, hogy legyen itt még esély a legjobb nyolcra, a továbbjutás viszont már a 4. forduló óta zsebben van. Lehetne akár rotálni is a kezdőn, de az Oaktree már leszólt Chivunak, hogy igényt tartanak az 1 millió eurós győzelmi díjra az esemény presztizse, és a matematikai értelemben lehetséges egyenes továbbjutás azt diktálja, hogy itt a lehető legerősebb kezdőt rakja fel a Mister. Sajnos kicsit azt érezzük, miután pontot, vagy pozitív élményeket nem szereztünk az előző három fordulóban, igazából remek pihentetési lehetőségeket szalasztottunk el, ráadásul a plusz két meccs annyira nem jön majd jól a naptárban. De siránkozni felesleges, a könnyű kezdés ellenére nézzük meg, milyen sorsolásunk volt a Napolihoz képest.
És végeredményben a keret nem vékony idén, hogy ne bírjon el pár extra meccset, ezt pedig akár ma is lehetne bizonyítani, hiszen három kulcsemberre biztos nem számíthatunk, immár Barella is megsérült Calhanoglu és Dumfries mellett, elvileg a Juventus ellen térhet majd vissza. Ahol pedig abszolút tesztelnénk a keretmélységet, az a kapusposzt, egy ilyen meccs jó kis teszt lenne Josep Martíneznek, ám a hírek szerint nem most jött el az idő még.
A Dortmund pedig jó kis csapat, akik Guirassyval, Adeyemivel és Bellingham öcsivel ijesztgetnek majd minket, de korábbi szezonokból régi ismerősként köszönthetjük Emre Cant vagy Bensebainit. Remek meccset is láthatunk akár, ami ha esetleg nyernénk, remélhetőleg valamilyen úton-módon megtérül. Fél szemmel pedig igazából már a fontos hétvégi bajnoki, vagy a pénteki sorsolás felé sandítgatunk.
Várható kezdő:
Sommer; Bisseck, Akanji, Bastoni; Henrique, Sucic, Zielinski, Mhitarján, Dimarco; Thuram, Lautaro.
A meccset az RTL+ alkalmazáson keresztül lehet nézni.
Forza Inter!