Nem jó, de nem is tragikus – így jellemezhetjük a mögöttünk hagyott hónapot, emiatt most kvázi muszáj egy erősebb etapot produkálni. Reméljük, a csapat szereti a kihívásokat.
Szóval akkor az elején szokásosan rögzítsük a tényeket: hat meccs, négy győzelem, két vereség, 9:5-ös gólaránnyal. Ha csak egy picivel több szerencséje lett volna a srácoknak a két rangadón, szinte egyáltalán nem fájna a fejünk, és egyébként így sem vagyunk letargiában. Az Inter továbbra is jó minőségű futballt játszik a maga kis hibáival, és ez továbbra is egy olyan erős alap, amin apró módósításokat végezve még akár egy relatíve kezdő edzővel is szép dolgok jöhetnek ki idény végén. Ami az én meglátásom: egy olyan győztes karakter hiányzik, aki a többieket felfelé húzza: ez akár jöhet csapaton belülről is drámaibb formajavulással (Barella például), esetleg valakinek a stabil kezdővé válásával (Zielinski?).

Decemberben több rangadó is lesz, illetve egyéb trükkös meccsek is szerepelnek a programban, egy potenciális plusz fellépéssel. A minimum elvárás az igazságos Coppa Italiából való továbbjutás, a Serie A-ban lehetőleg nem kikapni a neccesnek tűnő meccseken – urambocsá’ mindet megnyerni -, a BL-ben pedig a károgók elkussoltatása végett a minimum, hogy a bukdácsoló Pool ellen tilos a vereség. A Szuperkupát menő lenne hazahozni, de nem ásnám el magam, ha ez nem történne meg végül. És szeretnénk, ha 2026-ot a tabella élén kezdené meg az Inter!
A pontos (tuti) program:
- Inter – Venezia /Coppa Italia, december 3., szerda, 21:00/
- Inter – Como /Serie A, december 6., szombat, 18:00/
- Inter – Liverpool /Bajnokok Ligája, december 9., kedd, 21:00/
- Genoa – Inter /Serie A, december 14., vasárnap, 18:00/
- Bologna – Inter /Szuperkupa, december 19., péntek, 21:00/
- Atalanta – Inter /Serie A, december 28., vasárnap, 20:45/
Inter – Venezia /december 3., 21:00/
Sokak számára lehet jó felhozó meccs ez, többen eleve jó formában is vannak, szóval elvárható egy simább továbbjutás az alsóbb osztályú ellenfél ellen. Esposito fejesgólt, és Cocchin felül még legalább egy fiatal „feljátszót” szeretnék! Utóbbi természetesen robbanjon csak be egy jó teljesítménnyel.
Várható kezdő: Martínez – Carlos Augusto, de Vrij, Bisseck – Cocchi, Diouf, Frattesi, Zielinski, Luis Henrique – Thuram, Esposito.
Az Arena4 élőben közvetítit a találkozót.

Inter – Como /december 6. 18.00/
A kicsit körülményeskedős, de végül gond nélkül behúzott Pisa elleni meccs után gála jött a Coppában, az a fajta, ami után talán pár játékos elhiheti, hogy be tud menni az a labda a hálóba, sikerülhet az a csel, megindulás, megelőző szerelés. Önbizalom kell is, hiszen a Como már sokkal keményebb ellenfél, robbanékony játékosokkal, a kérdés csak az, hogy vajon Fabregas mennyire próbálja meg megtartani a labdát az Inter ellen, esetleg megelégszik egy rájuk kevésbé jellemző, reaktív játékkal. Az Inter ellen sokaknak ez jött be idén, például a két éllovas csapatnak, és ősember futballt játszó edzőiknek, így akár kínálja is magát a lehetőség a spanyol edzőnek.
Diouf kezdhet jobb wingbackben, remek formája és Dumfries tovább húzódó sérülése, ide véve Luis Henrique eddigi, nem annyira acélos teljesítményeit és Augusto idegenkedését a poszttól, mindenképpen igazolja ezt a döntést. Azonban kicsit talán aggódunk, hiszen mégsem Serie B szintű támadókkal kell majd szembenéznie. Elég fegyelmezett tud-e maradni a Como megállításához? A fő veszélyforrás talán nem is az ő oldalán rohangászó Rodriguez vagy Baturina, hanem az irányítót játszó Nico Paz, félelmetes ballábbal és meglátásokkal. Az biztos, hogy az Inter védekező középpályásainak, elsősorban talán Calhanoglunak muszáj lesz őt kizárnia a játékból, így a két fiatal edző között egy komoly taktikai csata alakulhat ki.
Várható kezdő:
Sommer; Akanji, Acerbi, Bastoni; Diouf, Barella, Calhanoglu, Zielisnki, Dimaro; Thuram, Lautaro.
A meccs a Match 4-en, 18.00-kor, forza Inter!
Inter – Liverpool /december 9. 21.00/

A keddi Bajnokok ligája játéknap legnagyobb érdeklődésére számot tartó meccsén fogadhatjuk a Liverpoolt.
Az előjelek annyira kedvezőek a számunkra, hogy ilyenkor már a tipikus pofáraeséstől tartunk.
A Liverpool idei szezonja finoman szólva sem túl acélos, jelenleg a #besztlíg 10. helyén szerénykednek, még a Manu is előzi őket két ponttal. (Ezúton is gratulálunk az Arsenal újabb októberi bajnoki címéhez, ennyi pont előnnyel már biztos nem lehet utolérni …aaaand it’s gone)
A bl-ben felemás a Liverpool mérlege, a 3 győzelem (a Real és az Atleticó Madrid ellen otthon, a Frankfurt ellen 5-1-re idegenben) jól mutat, ugyanakkor képesek voltak kikapni a Galatasaraytól és a PSV Eindhoventől is, utóbbitól ráadásul hazai pályán 4-1-re. Ha a legjobb nyolc között szeretnének végezni, akkor minden pontra szükségük van.
Az elmúlt napok nem épp pozitív hangulatban teltek a csapatnál, a legendának számító Salah kikerült a keretből, amit nem viselt túl jól. Annyi biztos, hogy az egyiptomira is ráfért egy kis rotáció, de talán a minden meccset végigjátszik státuszból az egymás után háromszor nem játszik majd kirakjuk a keretből megoldás kissé túllőtt a célon. Ha érdeklődnénk az effajta szappanoperák és sajtós üzengetések iránt (nem tesszük), akkor roppant érdekes napokra számítanánk.
Nem hiszem, hogy a Liverpool ne állna fel ebből a helyzetből, de kell egy kis idő, míg visszatalálnak a helyes útra. A nyári események nyomot hagytak a csapaton – Diego Jota elvesztését nem lehet egyszerű feldolgozni. Ez önmagában is egy hihetetlenül nehéz helyzetet teremt, de emellett még a saját nevelésű ikonjuk is ingyen távozott, majd klubrekordért szerződtették az eddig flopként viselkedő Wirtzet, (majd ezt megdöntötték Isak árával, plusz Ekitike is érkezett harmadik legdrágább igazolásként), amivel talán a saját identitásukat is elvesztették kissé. Szoboszlai és Kerkez miatt szurkolunk, hogy összeszedjék magukat, de ha kérhetjük, ne ma kezdjék a feltámadást.
Részünkről Akanji megbetegedése adhat okot aggodalomra, helyette valószínűleg Bisseck kezd majd, bár egyes hírek szerint már a svájci is bevetésre kész. Jobbhátvédként vélhetően ismét Carlos Augustot láthatjuk, a többi poszton nem várunk meglepetést.
Érdekességképp: a legutóbbi, 2022-es párharcunkon, (amit Alexis Sanchez buta kiállítása miatt (is) buktunk,) az alábbi játékosok jöttek be csereként a második meccsen: D’Ambrosio, Gagliardini, Correa, Darmian, Vecino. Bármi is lesz a meccsen, arra van egy erős tippem, hogy ennél csak erősebben cserélhetünk.
Nekünk is kellenek a pontok – mikor, ha nem most verjük meg a Liverpoolt!
Várható kezdőcsapat: Sommer – Bisseck – Acerbi – Bastoni – Carlos Augusto – Barella – Hakan Calhanoglu – Zielinski – Dimarco – Lautaro – Thuram.
Közvetítés az RTL+ streamjén.
/Blazious/
Genoa – Inter/december 14, 18.00/
Ugyan 2020 októbere óta nem tudtunk nyerni a Marassiban, de a rangadóink következetes elvesztése miatt idén muszáj lenne megtörnünk ezt a rossz sorozatunkat. Persze csak ha valóban változatlanok maradtak a klub céljai a Conte-és Inzaghi időszakokhoz képest és idén is a bajnoki cím elhódítása az egyik főbb célkitűzés.
Nem könnyíti a helyzetet, hogy a Genoa új erőre kapott De Rossival. A korábbi ikonikus középpályás eddig még veretlen a bajnokságban a grifonival, 4 meccsen 2 győzelem és 2 döntetlen a mérlege (érdekesség, hogy ugyanezen időszakban Gasperini Romája kevesebb pontot gyűjtött). De Rossi fővárosi edzősködése alapján egyébként én várok egy lufipukkanást a kezdeti sikereket követően, de könnyen benne van, hogy az utóbbi másfél évben Olaszországban megtörhető Intert ők is elkapják hazai pályán és legalább egy pontot szerezni tudnak.
Hogy ne így legyen, ahhoz a fiúknak tovább kell lépniük a Liverpool elleni mérkőzésen és ezúttal idegenben, egy nehéz pályán kell bizonyítaniuk. A harcias Genoa nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, de Chivuéknak muszáj lesz ragaszkodniuk azokhoz az alapsémákhoz, melyek segítségével a nálunk egyértelműen gyengébb együtteseket eddig – az Udinese kivételével – mindig könyörtelenül bedaráltuk.
Az ellenfélnél nem lesz az egyébként atomhulladék, de tavaly ellenünk megvillanó Junior Messias, míg nálunk Acerbi és Calhanoglu a két új hiányzó. A rutinos középhátvédet Bisseck, a rangadóinkon labdákat vesztő törököt pedig Sucic válthatja. A várható kezdő alapján Mhitarján továbbra is előnyt élvez Zielinskivel szemben, Dimarcót Carlos Augusto válthatja a kezdőben és Thuram is a padra szorulhat az elmúlt két, nem túl jó meccse után. Ezúttal Esposito lehet Lautaro partnere a támadósorban.
18.00, Net4+, forza!
Supercoppa
Bologna-Inter /December 19, 20.00/
Ahogy azt Chivu is fejtegette, az új formátumú szuperkupán igazából mi kaptunk „ajándékot” azzal, hogy itt lehetünk, érdemi alapon a Scudettot védő Napoli és a Coppa döntőben a Milant verő Bologna kéne, hogy játssza a döntőt. Ez persze még összejöhet, annál is inkább, mert tegnap az ősemberfutballt játszó edzők csatáján a Napoli simán felülmúlta a Milant, ma azonban ehhez még a mieinknek is lesz egy-két szava (még ha végtelenül viccesnek is találnám, ha a Szaúd-Arábiába cipelt kupadöntőn a hazai közönségnek egy Bologna-Napolival kéne beérnie).
A Bologna komoly mumus az elmúlt években, sajnálatos módon tavaly mindkét meccsen vesztettünk ellenük pontokat: az elsőn Holm a meccs derekán egyenlített ki, a másodikon Orsolini ollózós gólja konkrétan az utolsó pillanatokban esett emlékeim szerint. További rossz emlékű meccsekhez szintén nem kell túl messzire menni, de inkább ne tegyük. Chivu ráadásul rotálni is szeretne egy kicsit az elődöntőn, így talán a döntőre egy pár játékost frissebben tudna tartani.

Nyilvánvaló szakmai érvek szólnának a Barella-Calhanoglu-Sucic trió mellett, vagy akár Diouf mellett is akár, azonban most úgy néz ki, hogy egy Frattesi-Zielinski-Mhitarjánt nézhetünk meg, ami legalább két embernek formafelhozó meccs inkább – és szerencsére nem a lengyel az. De hiába keressük ráadásul Lautarot, Akanjit, Sommert és Augustot. Bízunk benne, hogy ez a jó megközelítés, az tuti, hogy meghalni nem ma kell a csapatért, még ha örülnénk is egy döntőnek/korai serlegnek idén. Egy szögegyszerű stat: eddig mindkét kiírásban döntőbe jutottunk, szóval nincs más dolgunk, mint folytatni a hagyományokat.
A Bolognánál is van rotáció, igazából nem is kevés, szóval előfordulhat, hogy mindkét csapat a második félidőre tartalékolja majd a nehéztüzérséget. Italianóé egy kompetens, nehezen verhető csapat, de a hármas (vagyis hát négyes) terhelés nehézségei érezhetően őket is sújtják.
A meccs élőben a Match 4-en, 20.00-tól! Forza!
Atalanta-Inter /December 28., 20.45/
Visszatérés a Serie A-ba, hát nem volt egy nagy kaland ez a Supercoppa, de legalább nem fáradtak el a srácok. Mostanra már megérkeztek Bergamoba, ahol a gyalogos rajtot vevő, de Juric kirakása óta nagyjából kiegyenesedő Atalanta lesz az ellenfél természetesen. Náluk abszolút pozitívum, hogy Scamacca hosszú távolléte után kezd magára találni, és kiszoríthatja a kezdőből az egyelőre kicsit floppoló Krstovicot. Ezzel szemben hiányzókkal is kell számolniuk, hiszen két fontos játékosuk, Lookman és Kossounou elmentek Afrika kupázni – előbbi ugye egy alternatív univerzumban most a mi problémánk lenne, és amúgy remek formában van, hiszen Tunéziát szinte egykezűleg zúzta le tegnap. Hiányozni fog a szintén Inter kötődésű Bellanova is, de így sem maradunk exek nélkül, Zalewski például kezdő lehet. A másik oldalon pedig természetesen meg tudjuk említeni Bastonit, aki Atalanta nevelés, bár a szurkolók aligha szoktak hozzá anno.

Egyikük kékfeketében, de semmiképp nem Inter mezben léphet ma pályára
Az Internél bőven van hiányzó, de a kezdőn ez annyira nem látszik meg. Acerbi és Dumfries a legkomolyabb hiányzók, ám helyettük már egyébként is eléggé kijárna, hogy Bisseck és Luis Henrique kezdjen. Gond csak akkor van, ha bele kell cserélni, mert Darmian továbbra is offos, így a brazil az egyetlen jobblábas szélsővédőnk. Bonny egy kisebb térdsérülés miatt ezt a meccset biztos kihagyja, Calhanoglu pedig a padon kezdhet.
Reménykedünk egy győzelemben, bár a pálya nem könnyű. Minden riválisunk, aki már játszott, nyert és gólt sem kapott, szóval nincs könnyű hétvégénk. És, ha lehet még egy kérésünk, a pergődobot valaki csavarja ki az Atalanta ultrák kezéből, mert miattuk minden szezonnak a bergamoi meccs az egyik mélypontja.
Várható kezdő:
Sommer; Bisseck, Akanji, Bastoni; Luis, Barella, Calhanoglu, Mhitarján, Dimarco, Thuram, Lautaro.
Meccs a Match4-en. Forza Inter!