Ma végre hozzánk is visszatér a Bajnokok Ligája, és az első mérkőzés rögtön egy kellemetlen kihívást is rejt: Inzaghinak egy kisebb sérülési válságra kell megoldást találnia.
Carlos Augusto kisebb sérülésénél még nem aggódtunk, aztán jött a hír, hogy Zalewski is kidőlt. Mikor Darmian nem tudta folytatni a játékot a Lazio ellen, megijedtünk, aztán jött a Napoli, meccs, és mikor Dimarco bicegett le 47 perc után, már hivatalosan is be voltunk szarva. Jó hír, hogy Augusto kezd rendbejönni (a Monza ellen talán láthatjuk) a többiek pedig ha más nem, a válogatott szünetet is kihagyva legalább pihennek egy kicsit, és rögtön utána visszatérhetnek.
Itt van azonban egy rendkívül fontos meccs, amire egyetlen bevethető szélsőhátvéddel kell készülnünk, aki ugye Dumfries – a jelenlegi legjobb opció a jobbszélre, szóval őt átmozgatni a másikra, hogy oda pl. Pavard lépjen fel, aligha jó ötlet. Ifistákat tudnánk párat mondani, akik érzik a pozíciót, de Inzaghira nagyon nem vallana, ha őket vetné be. Marad tehát valamelyik középhátvéd szélre mozgatása, és ki más jöhetne szóba, mint a ballábas, és hőtérkép alapján egyébként is a bal szélen mozgó Bastoni.
Persze az, hogy eleve magasabban fog helyezkedni, könnyen lehet, hogy nem lesz Basto számára természetes. A Dimarcoval oly jól működő kémiát most az alapból jóval kevesebbet felmozgó Acerbivel kellene hoznia, és hát az aranyat érő utolsó pillanatos mentéseit is kevésbé fogja tudni kamatoztatni, mint saját helyén. Személy szerint azt mondanám, hogy Bastoninak nem fog gondot jelenteni az új szerepkör, viszont összességében a csapatjáték gördülékenységére hatással lehet ez a csere.
Az ellenfél a Milanverő Feyenoord, ami önmagában tiszteletet parancsoló, még ha igazából tudjuk, hogy a Theo Hernandez ökörsége nélkül aligha jelentettek volna gondot a kuzinoknak. Talán a legkönnyebb ellenfélbe sikerült belenyúlni, ami azonban önmagában teher is: a mezőny leggyengébb tagja még a tucatnyi sérültjével is is kompetens résztvevő, a kiesés viszont ilyen körülmények között teljesen elfogadhatatlan. Gondok pedig azért vannak bőven, az Inter nincs igazán a toppon, mint azt akár Napoli ellen is megfigyelhettük. Az erőnléti problémákra aligha gyógyír a még több és még több meccs, de erre jelenleg más megoldás nincs, mit összeszorított fogakkal kihozni mindent a lehetőségekből. Három fronton is kellemes pozícióban van az Inter, reméljük sikerül valahogy megtalálni az inspirációt és frissességet ahhoz, hogy kihozzon ezekből valamit a csapat.
Várható kezdő:
J. Martinez; Pavard, De Vrij, Acerbi; Dumfries, Barella, Asllani, Zielinski, Bastoni; Thuram, Lautaro.
Hol: Sport2
Mikor: 18.45
Forza Inter!