Baljós árnyak

A válogatott szünetnek vége, ennek örömére a húsvéti nyuszi hozza nekünk a Serie A harmincadik fordulóját, amiben nekünk a bent maradásra ácsingózó, jelen pillanatban viszont utolsó előtti Hellas Verona elleni csörte jut. Lehetne beszélni arról, hogy milyen hirtelen ébredt fel a kék-fekete maci téli álmából a Sampdoria ellen – valljuk be, szofisztikált megfogalmazásnak számít, ha azt mondom, hogy kurvára ideje volt – vagy hogy a Hellas pontosan ugyanekkora parasztlengőbe nézett bele a másik kék-fekete csapat ellen. De nem, minket nem hagynak unatkozni, ha a klubcsapatok pihit tartanak, akkor a vezetőség gondoskodik arról, hogy az egészséges szint fölé emelkedjen a vérnyomásunk.

Gondolom senki nem kapcsolta ki az internetet az elmúlt két hétben, de a tisztesség kedvéért leírom: Sabatini – állítólag már két hete – elfaxolta a felmondását Zhang Sr-nak, amit némi kötélhúzás után el is fogadtak. A szép lassan csordogálók hírek arról szólnak, hogy az átigazolási piac stratégiájában nem sikerült közös nevezőre jutni a Suning vs. Sabatini boxban, be is dobálták a neveket, mint Pastore, Teixeira, Ramires, akiket nem engedélyezett a Suning. Nekem ez meglehetősen nehezen értelmezhető így. Ez a három játékos cirka 50 millió elég jó esetben – ne tévesszen meg senkit, hogy utóbbi kettő a Jiangsu játékosa, fizetni kellett volna, és nem, nem a Suning egyik számlájáról megy a pénz a másikra, az UEFA se teljesen hülye, sőt, az ilyeneket kifejezetten figyeli. Tehát, akkor van egy Rafinha 35 környékéért, meg még 50 millió a három említettre, ez így 80-90 millió közötti. Ebben az esetben a kérdés: életszerű az, hogy pont a Suning alkalmazásában álló, mindkét Suning-csapat ügyeiért felelős Sabatini nem tudja, hogy mennyi tőkénk van? Azt hitte, hogy 90 millió, majd január végén szóltak neki, hogy öreg, félreértettél, csak 30? Vagy decemberben leokézták a 90-et, majd dobtak egy üzit messengeren, hogy bocs, elszámoltuk magunkat 60 misivel, hagyd a picsába Pastorét?

walter-sabatini.jpg

Na mindegy. Pozitívan nézve sportigazgatónk van, csak Ausilionak felettese nincs. Ez az elmúlt éveket figyelve annyira mondjuk nem jó, de azért nem is állunk itt megfürödve. A sajtó gyorsan reagált, ami a kreativitás rovására ment, ugyanis sokat nem kellett gondolkozni, hogy bedobjanak két nevet: Branca és Oriali. Meglátjuk, hogy ebből mi igaz és mi nem, Brancanak elég rossz a reputációja, de védelme érdekében annyit megjegyeznék, hogy a lehető legnehezebb időszakban kellett volna neki valami értékelhetőt produkálni, anélkül, hogy egy Snickersre elegendő zsebpénzt adtak volna. Oriali már más kategória, mindenképpen nagy fogás lenne, nem véletlenül dolgozott az olasz szövetségnél, Conte is ragaszkodott hozzá, plusz nálunk a legjobb időszakunkban ténykedett.

Mindezeknek megfelelően a Corriere Della Sera robbantotta a fosbombát, hogy a Suning el is adná a klubot, de ezt egyrészt ők maguk is cáfolták azonnal, másrészt gyorsan szivárognak is a hírek, hogy új utánpótlás-központot akarnak építeni kínaiék.

Közben belebegtették Spalletti szerződéshosszabbítását is, aminek a szezon ezen szakaszában pont semmi értelme, tekintve, hogy neki van szerződése egyrészt, másrészt csak meg kéne várni a szezon végét, mielőtt időt előtt díjaznánk azt a teljesítményt, aminek még nincs eredménye. Egyébként, ha Sabatini nélkül Spalletti nem akar maradni, akkor mindegy, mennyire nyaljuk ki a fenekét egy idő előtti új szerződéssel.

A címhez kapcsolódva még egy dolgot megjegyeznék. Az elmúlt egy év alapján igen rosszul mutat a kiütés. Tavaly ilyenkor mostuk le az Atalantát, majd ennek örömére nem nyertük meccset vagy másfél hónapig. December legelején ütöttük ki a Chievot, azt gondolom mindenki fejben tartja, hogy milyen 3 hónap következett.

Most, hogy az ördögöt a falra festettem (bocs), elmondom azt, amit mindenki tud: egy a Verona botrányosan rossz csapat. Az őszi meccsen szenvedtünk rendesen, de kikínlódtuk a győzelmet. A szezonnak az utolsó negyedébe érve már teljesen mindegy, hogy hogyan nyerünk, csak nyerjünk, de nem lenne baj, ha magabiztosan tennénk. Egyrészt mutatná, hogy nem egyszeri „kisiklás” volt az 5-0, másérszt igen kemény három meccs következik, hiszen szerdán pótlunk a Milan ellen, majd elmegyünk a Bikákhoz Torinóba, végül átkukkantunk a szomszédba az Atalantához.

Az állandóság jegyében minden bizonnyal ugyanaz a kezdő fog kifutni a pályára, akik az elmúlt két meccsen is, reméljük, hogy a Samp ellen látott forma megmarad a válogatott szünet után is. Akiknek a szokásosnál jobban kell figyelnie, az Brozovic és D’Ambrosio, ők sárgázhatják ki magukat a Derbyről.

Internazionale-Hellas Verona, 15.00, TV: Digisport 1

Várható kezdő:

Inter (4-2-3-1): Handanovic – Cancelo, Skriniar, Miranda, D’Ambrosio – Gagliardini, Brozovic – Candreva, Rafinha, Perisic – Icardi

Verona (4-3-3): Nícolas – Ferrari, Caracciolo, Vukovic, Fares – Romulo, Valoti, Büchel – Verde, Petkovic, Ryder