Nem is tudom, hányszor hangzott el az „ilyen a világon nincs” kezdetű, hitetlenkedő segélykiáltás az Úrhoz a tavalyi idényben mindannyiunk szájából. Nem is biztos, hogy értelmezhető lenne a valós számok halmazán. Annyira, de annyira elege volt mindenkinek. Gyakorlatilag bármit csináltunk, a végén biztosan és konstans módon mi szívtuk meg. Irreális volt, sokszor érdemtelen. Közben tudtuk, hogy ez majd valamikor megfordul, mert muszáj, hogy véget érjen a cumi-cunami. Talán vége van. Talán most nekünk fog adni a gép. Tegnap mindenesetre ez történt.
Egyik edző sem tartogatott meglepetést a kezdőket illetően, Mazzarritól persze ezt nem is nagyon lehet elvárni. A hangulatra viszont bőven lehetett panaszkodni, nem részletezném a dolgot, inkább csak annyit mondok, hogy oké, kipróbáltuk, szar, többet ilyet nem szeretnénk, köszönjünk.
Elég nagy iramban kezdődött a mérkőzés, helyzetek mindkét oldalon akadtak. Ugyanakkor mindkét csapatnak inkább a kontrái ültek, ez nálunk nem különösebben meglepetés, viszont a Fiorentina sem nagyon tudott komoly veszélyt kialakítani a felállt védelmünk ellen. Ellenben az feltűnő volt, hogy Montella nagy hangsúlyt fektetett arra, ha valamelyik középvédőnk felkóborolt. Ilyenkor labdavesztés után azonnal, direktbe próbálták indítani Rossit a nemcsak rendezetlen, hanem hiányos védelmünkre is, akadtak is a kis olasznak helyzetei, lehetőségei. Persze mi tudjuk, hogy jó a szlovén a háznál (nem úgy, mint a kuzinoknál, vehehe), Handa magabiztosan fogta, amit kellett. A túloldalon meg egymásra licitáltak a játékosaink, hogy kinek sikerül balfaszabbul befejezni egy ígéretesnek induló kontrát. Amikor felállt védelem ellen kellett volna kitalálni valamit, akkor komoly gondjaink voltak, ugyanis azon kívül, hogy a jobb oldalon kettő a három, három a négyben gyömöszölünk (nem úgy!) – nyilván kevés sikerrel, egyéb ötlet senkinek sem akadt. A félidő vége előtt Pasqual, a Fior cs.k. cserét kért, hivatalos indoklás szerint megsérült, de a folyosói pletykák azonban tudni vélik, hogy nem akart vesztes csapat tagja lenni a pályán, mert így tudja cinkelni a társakat az öltözőben, hogy ‘bezzegvelemnemkapunkki’. Úgy vonultak pihenőre a csapatok, hogy nagyon nem elégedetlenkedhettünk a 0-0 miatt.
A második félidő első öt percét nagyon megnyomta a Viola, bizonyítva ezzel, hogy ők nem a zebrák és nem döntetlenért jöttek. Ezt túléltük, nem úgy a 58. perc eseményeit, amikor csúnyán benéztünk egy Fior kontrát, Juan meg csúnyán utána nyúlt az emberének, aki annak rendje és módja szerint csúnyán esett, a bíró csúnya mozdulattal a tizenegyespontra mutatott. Az egész stadion csúnyát mondott. Rossi állt a labda mögé, Handa meg a labda elé, de sajnos Rossi döntött jobban, berúgta, pedig centik hiányoztak kedvenc Samirunknak.
Kovacic-Taider csere ide vagy oda, menetrendszerűen megzavarodtunk, rengeteg lett az indokolatlanul eladott labda. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor többünk is elkezdtek gyanúsan méregetni a keze ügyében lévő tipszmix szelvény és a kuka közti távolságot, felmérve, hogy milyen ívű dobás szükséges a cél eléréséhez. A reménytelenség perceiben azon gondolkodtam, hogy a tavalyi és az idei Mazzarri-csapat között az a különbség (sajnos), hogy nálunk nincs olyan nettó világklasszis, aki az ilyen helyzetből egyedül képes kirángatni a csapatot. Az a véleményem persze a 72. percben sem változott meg, de legalább ordítva konstatálhattam, hogy Cambiassonk viszont van! Kovacic-szöglet utáni fejetlenséget parádés mozdulattal használta ki (Campangaro gólpassz!), egalizálva az eredményt.
Újabb tíz perccel később Ranocchia borzolta a kedélyeket egy saját kaputól indolú szólóval, aminek a félpályánál majdnem labdavesztés lett a vége, de megoldotta, Nagatomo Ricknek továbbította, aki meglátta túloldalon sebes érkező Jonathant, aki a beadás után zseniális csellel átverte a védőjét, majd a futballberkekben használt szakkifejezéssel élve kegyetlenül bebaszta. Mazzarri gyorsan le is kapta, mielőtt megint az ő védekezési hiányosságait használja ki az ellen. Jött Pereira, aki természetesen elrontotta a meccslabdát, de szerencsénk volt, mert a 92. percben pont Ambrosinire jött ki a Fiorentina utolsó helyzet, zsír.
Rosszul játszottunk, de nyertünk. Rangadót. Ízlelgessük ezeket a szavakat, számolgassuk a megnyert kisebb-nagyobb összegeket, nézegessük a tabellát. Mert jó, nagyon jó.
Kovacic-Taider csere ide vagy oda, menetrendszerűen megzavarodtunk, rengeteg lett az indokolatlanul eladott labda. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor többünk is elkezdtek gyanúsan méregetni a keze ügyében lévő tipszmix szelvény és a kuka közti távolságot, felmérve, hogy milyen ívű dobás szükséges a cél eléréséhez. A reményteleség perceiben azon gondolkodtam, hogy a tavalyi és az idei Mazzarri-csapat között az a különbség (sajnos), hogy nálunk nincs olyan nettó világklasszis, aki az ilyen helyzetből egyedül képes kirángatni a csapatot. Az a véleményem persze a 72. percben sem változott meg, de legalább ordítva konstatálhattam, hogy Cambiassonk viszont van! Kovacic-szöglet utáni fejetlenséget parádés mozdulattal használta ki (Campangaro gólpassz!), egalizálva az eredémnyt.
Újabb tíz perccel később Ranocchia borzolta a kedélyeket egy sajét kaputól indolú szólóval, aminek a félpályánál majdnem labdavesztés lett a vége, de megoldotta, Nagatomo Ricknek továbbította, aki meglátta túloldaon sebes érkező Jonathant, aki a beadás után zseniális csellel átverte a védőjét (dirket rosszul vette le a labdát, ez nem kérdés), majd a futball terminus technicusaival kifejezve a dolgot kegyetleül bebaszta. Mazzarri gyorsan le is kapta, mielőtt megint az ő védekezési hiányosságait használja ki az ellen. Jött pereira, aki természtesen elrontotta a meccslabdát, de szerencsénk volt, mert a 92. percben pont Ambrosinire jött ki a Fiorentina utolsó helyzet, zsírKovacic-Taider csere ide vagy oda, menetrendszerűen megzavarodtunk, rengeteg lett az indokolatlanul eladott labda. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor többünk is elkezdtek gyanúsan méregetni a keze ügyében lévő tipszmix szelvény és a kuka közti távolságot, felmérve, hogy milyen ívű dobás szükséges a cél eléréséhez. A reménytelenség perceiben azon gondolkodtam, hogy a tavalyi és az idei Mazzarri-csapat között az a különbség (sajnos), hogy nálunk nincs olyan nettó világklasszis, aki az ilyen helyzetből egyedül képes kirángatni a csapatot. Ez a véleményem persze a 72. percben sem változott meg, de legalább ordítva konstatálhattam, hogy Cambiassonk viszont van! Kovacic-szöglet utáni fejetlenséget parádés mozdulattal használta ki (Campangaro gólpassz!), egalizálva az eredményt.Újabb tíz perccel később Ranocchia borzolta a kedélyeket egy saját kaputól induló szólóval, aminek a félpályánál majdnem labdavesztés lett a vége, de megoldotta, Nagatomo Ricknek továbbította, aki meglátta túloldalon sebes érkező Jonathant, aki a beadás után zseniális csellel átverte a védőjét , majd a futballberkekben használt szakkifejezéssel élve kegyetlenül bebaszta. Mazzarri gyorsan le is kapta, mielőtt megint az ő védekezési hiányosságait használja ki az ellen. Jött Pereira, aki természetesen elrontotta a meccslabdát, de szerencsénk volt, mert a 92. percben pont Ambrosinire jött ki a Fiorentina utolsó helyzete, zsír.Rosszul játszottunk, de nyertünk. Rangadót. Ízlelgessük ezeket a szavakat, számolgassuk a megnyert kisebb-nagyobb összegeket, nézegessük a tabellát. Mert jó, nagyon jó.
Az egyetlen kérdés a tegnappal kapcsolatban már csak az, hogy vajon Csabinter ma Cambiasso vagy Jonathan-séróban nyomja?
Pontosztás:
Handanovic: Sok szép védést bemutatott, a tizit is majdnem fogta. Mivel telhetetlenek vagyunk, várjuk az első kulcspillanatban elkövetett büntetővédését. (8)
Campagnaro: Ma a szokásos jó teljesítményét megfejelt egy gólpasszal is, nincsenek határai a palinak. (7,5)
Ranocchia: Viszont először az idényben nem az argentin, hanem az olasz volt védelmünk legjobbja, mindenhova odaért, sok nagy mentése akart. (8)
Juan Jesus: Elképesztő butaság volt az a tizenegyes, pedig egyébként nem lehetett rá panasz, egyre jobbak a hosszú labdái is. (6,5)
Jonathan: Nem volt jó ma sem, védekezésben megfogatható, súlytalan volt. Hatalmas mázli, hogy pont most verte be az első gólját. (7)
Guarín: Nem ma fog megdőlni a fekete-kék 13-as mez eladási rekordja, nem kéne a szurkolóknak mutogatni. Főleg, mert tőle többet várunk, bár már egy árnyalattal jobb volt, mint eddig (6)
Cambiasso: Megkövetem, ma tényleg igazi vezér volt és bizonyította, hogy helye van a kezdőben, nem hittem volna idény előtt. Sok labdát szerzett, ő próbálgatta irányítani a csapatot – nyilván nem sok sikerrel – valamint visszahozott minket a meccsbe. MVP. (8,5)
Taider: Most jól kezdett, de a második félidőre visszaesett, indokolt volt a cseréje. Ettől függetlenül nagy kincs, benne van a klasszislehetőség. (6)
Nagatomo: Az ő oldalán nem nagyon veszélyes az ellenfél, ugyanakkor hozza folyamatosan a robotlást, lövőkedve is van. Próbálkozhatnánk többet a bal oldalon. (6,5)
Ricky: Campagnarohoz hasonlóan konstans hozza ugyanazt a teljesítményt. Elfáradt a végére, de azért csak kiosztotta a győztes gólpasszt. (7)
Palacio: Elképesztő meló, sok labdaszerzés, príma. Ettől függetlenül nem ez a posztja, ott még jobb lenne. (7)
Kovacic: Úgy néz ki, box to boxnak képzeli el Mazzarri, kíváncsiak vagyunk rá, hogy fog ott beválni. Meg az első teljes meccse is megérkezhetne. (6)
Icardi: Sokat nem láttuk, mondjuk sok időt nem is kapott, nem úgy jöttek ki a helyzetek, hogy alkothasson valamit. (-)
Pereira: A kontrát elrontotta, de hát Istenem, első pár perce az idényben, nagyon sokat nem lehetett tőle várni. (-)
Mazzarri: Nem biztos, hogy ez a felállás lesz a nyerő, kéne egy center, de amíg nyerünk, addig nem csesztetjük. (7,5)