Ugyan még hivatalos bejelentés nincs, de egyre valószínűbb, hogy négy év szolgálat után távozik az együttestől Antonio Candreva. A korábban még válogatott szinten is alapembernek számító szélső finoman szólva is megosztó volt az Inter szurkolók körében; mikor nem ment a csapatnak, rendre az elsők között volt, akiket megtaláltak a negatív kommentekben. Egy darabig személyes küldetésemnek tekintettem, hogy megvédjem az időnként valóban teljesen agyatlanul futballozó Candrevát, de aztán feladtam ezt a missziót. Néhány kedves szót azonban kétségtelenül megérdemel, valószínűsíthető távozása előtt.
Emlékszem, nagyon büszke voltam, mikor 2016 nyarán bejelentette a klub, hogy sikerült megszerezni az akkor még olasz válogatott játékost. Nem kellett nagyon visszamennem az időben, hogy felelevenítsem Candreva rendkívüli teljesítményeit kedvenceink ellen, gondoljunk csak a 2015 decemberében lejátszott Inter – Lazio mérkőzésre, mikor az ő duplájával vitték el a Sasok a három pontot a Meazzából.
Lord Antonio első szezonja azonban egyáltalán nem indult zökkenőmentesen a Nerazzurrinál. Nem sokkal érkezése után a klub vezetősége elbocsátotta az ő megszerzéséhez leginkább ragaszkodó Roberto Mancinit, majd a következő edzőváltásra sem kellett sokat várni, még az ősszel megérkezett a csapathoz Candreva korábbi edzője, Stefano Pioli. Ugyan sokat cikkeztek az újságírók arról, hogy a két úriember viszonya nem volt éppen ideális a római időszak befejezésekor, a pályán ebből semmi nem látszott és márciusra már úgy tűnhetett, hogy ennek a kaotikus idénynek a végén is befuthat a gárda a negyedik helyre. Mindebből sajnos tudjuk, mi lett, a játékosok és a vezetőség sem akart újfent az EL-ben indulni és végül sikerült lecsúszni a hetedik helyre, amely mentesítette a csapatot az európai kötelezettségek alól a következő idényre.
Candreváról a szezon közepén a többség már azt gondolta, hogy nem több, mint egy idegesítő és sokszor agyatlanul beadó játékos, ugyanakkor a számai így is korrektek voltak; minden sorozatot figyelembe véve 45 mérkőzésen 8 gólt és 11 gólpasszt jegyzett első idényében. Ő volt az egyetlen játékosa a csapatnak, aki betalált a bajnokságban, az Európa Ligában és a hazai kupában is. A Milan elleni mindkét bajnoki derbin is feliratkozott az eredmény jelzőre, az első találata például egy egészen emlékezetes bomba volt. Összességében talán elmondhatjuk, hogy ugyan a 2016/17-es idény kuka volt a csapat szempontjából, Candreva a jobbak közé tartozott.
A következő idényre megérkezett a kispadra a két ízben is brutálisan jó AS Romát felépítő Luciano Spalletti, Antonión pedig látszott, hogy keményen végigdolgozta az alapozást – gondoljunk csak az első tétmérkőzésein bemutatott sprintjeire. Néhány meccset követően azonban el is fogyott a lendület és sokan már Edert vagy Karamoh-t követelték be a csapatba. Az áttörés ezúttal is a Milan ellen jött, Candreva csodálatos mélységi beadásából Mauro Icardi szerezte meg az első gólt a végül 3-2-re megnyert mérkőzésen. Ezt követően Candreva világszínvonalon futbalozott nagyjából másfél hónapig és ugyan a gól csak nem akart jönni, a jó teljesítményekkel és a remekbe szabott gólpasszokkal egyáltalán nem maradt adós.
Az ezt követő visszaesés aztán kétségtelenül látványosra sikeredett. Az ellenfelek teljesen kiismerték az akkori Inter taktikáját, amely gyakorlatilag nem állt másból, mint a szélről érkező beadásokból. Candreva sem találta a formáját és néhány hétig bizony ki is szorult a kezdőből. Spalletti végül az utólag bepótolt Milan elleni derbire rakta vissza a Karamoh-hoz képest jóval rutinosabb játékost, aki tulajdonképpen meg is hálálta a bizalmat, Icardi viszont ezúttal elpuskázta a 100%-os gólhelyzetét a kapu torkában. Antoniónak ezután sem volt szerencséje, hiába volt szinte minden meccsen egy-egy parádés labdája, vagy lövése, sem a csapattársak nem tudták gólra váltani a helyzetüket és neki sem jött össze a gól. Candreva 37 mérkőzésen 8 asszisztot osztott ki, a csapat pedig odaért a BL indulást érő negyedik helyre, de Spalletti már egyértelműen azon kezdte el törni a kobakját, hogy vajon kivel is tudna nagyobb minőséget hozni a támadószekció jobb oldalára.
A – mint kiderült, ideiglenes – megoldás Matteo Politano lett, Candreva pedig néhány biztatóbb őszi produkciója ellenére is egyértelműen a kispadra szorult. Pozitívum lehetett az akkorra már a válogatottból kiszoruló játékosnak, hogy a hosszú gólcsendjét sikerült megtörnie, a Bologna ellen csereként beállva szinte azonnal eredményes volt a harmadik fordulóban. Ezt még két másik találat követte a Benevento ellen az Olasz Kupában, de az összességében elért 3 gól és 3 gólpassz 29 mérkőzésen nagyon vékonynak tűnt.
A játékos nagy szerencséjére nyártól az az Antonio Conte vette át a csapat vezetését, aki korábban szárnyvédőként alkalmazta Candrevát a válogatottban és amely poszton bizony remek teljesítményekre volt képes az olasz. Érdekes volt látni, hogy mennyit számít az edző személye és a felállás megváltoztatása; míg az előző szezonban egyértelműen Politano volt az egyik favorit, úgy a következő idényre a bal lábas játékos csúnyán kiszorult, Candreva pedig újfent lubickolt. Mint kiderült, a jóképű olasz az év legszebb interes találatát szerezte, már rögtön az első fordulóban.
Ugyan az egész szezon során érezhető volt, hogy komoly upgrade-re lenne szükség a két wingback pozíciójában, örömteli volt látni, hogy Candreva újfent kivirágzott és nyugodtan mondhatjuk, hogy az utolsó néhány fordulóig a csapat erősségeihez tartozott. Az olasz minden sorozatot tekintve 40 mérkőzésen 7 gólt és 9 gólpasszt írhatott fel a kanadai táblázatra.
A bajnokság utolsó néhány fordulójára, valamint az Európa Liga menetelésre Lord Antonio már teljesen kiszorult a csapatból. Ennek több oka is lehetett, a legfőbb talán D’Ambrosio, aki remekül játszott azon a poszton, illetve magánéleti gondok is, gondolok itt elsősorban édesapja elvesztésére. Hakimi érkezésével aztán az is egyértelművé vált, hogy a még mindig kezdőként játszani kívánó Candrevának nem fog túlzottan sok babér teremni az előttünk álló idényben. Mivel hivatalos bejelentés még nincs, így ez a poszt sem feltétlenül tekinthető búcsúnak, de egy megjegyzésem azért lenne a játékoshoz:
Kedves Antonio! Ha olvasod ezt, szeretném tudatni Veled, hogy örülök, hogy kedvenc csapatom mezét viselted négy éven át, jóban-rosszban. Köszönök mindent és további sok sikert kívánok Neked a jövőben!
