Sorozatunk végéhez értünk, a 2023/2024-es idény ezen szegmensét ezennel lezárjuk: érkeznek a szezon legjobbjai, egy igen meglepő névvel közöttük. De hát nincs mit tenni, mint már írtam, a matek az bizony matek.
5.: Nicoló Barella /6,47/ (48 meccs, 2 gól, 7 gólpassz/kiharcolt büntető, 3501 játékperc)
Az, hogy relatíve csendes idénye ellenére is befért a legjobb ötbe, tökéletesen mutatja az ő csapatjátékra gyakorolt hatását. Hiába lőtt csupán két nyomorult gólt (teljesen karakterellenes), a mezőnymunkájával, kulcspasszaival, fontos meccsen mutatott kiemelkedő futballjával mégis relatíve előkelő helyre tudott masírozni.
Ezek után jövőre kirobbanó, 10+10 feletti idényt várok tőle – még egyszer nem történhet meg vele ez a szokatlan csúfság, ami ebben a szezonban. Persze vehetjük úgy is, hogy ez volt a mesterterve, amivel a vélt kérőit elhessegette az Inter környékéről, mondván ő már elkezdett visszaesmi. Hát nem, és szerintem továbbra is igaz az, hogy lényegében a világ összes topcsapatába beférne kezdőként. Szerencsére ő ezek közül továbbra is az Interben képzeli el a jövőjét.
4.: Lautaro Martínez /6,52/ (44 meccs, 27 gól, 7 gólpassz/kiharcolt büntető, 3461 játékperc)
A szezonzárása – ami sajnos igen hosszúra nyúlt – a dobogós helyébe került, sajnos csúnyán elbukta az magasabb pozíciót a(z újabb) góltalansági szériájával. Pedig sokáig még azon lamentálhattunk, hogy vajon Calhanogluval melyikőjük lesz a befutó az élen, aztán bumm, elérte a valóság, beütött a krach, és zuhanórepülésbe kezdett, amivel itt állt meg. Na, de félre a negatívumokkal, mert hát a Serie A-ban így is a legjobb szezonját tudhatta le: gólkirály lett, szinte azonnal tökéletes párost alkottak Thurammal, de úgy, hogy abszolút megmaradt a játék fókuszpontjának. A mezőnymunkája nem igazán kopott – egy idő után azért lehetett látni, hogy igyekszik beosztani az erejét -, és példamutató módon tudta le első, csapatkapitányként töltött évadát. Igen, mindez annak ellenére, ami a tavasz végén történt vele. Ha egyszer ezekkel a démonokkal le tudna számolni, beléphetne a szűken vett világelitbe, addig sajnos nem, bármit is nyilatkozzon.
Utóbbi gondolatra csatlakozva: a BL-idénye jól indult, de összességében ott ismét rettenetesen kevésnek találtatott, mert hiába lesz lassan az Inter történetének legeredményesebb európai gólszerzője, a legfontosabb pillanatokban ott is befuccsolt gólszerzés ügyben. Kár érte, de legalább van még hová fejlődni.
3.: Stefan de Vrij /6,538/ (33 meccs, 1 gól, 2162 játékperc)
Elérkeztünk listánk nyilvánvalóan legnagyobb meglepetéséhez. Kezdjük először is ott, hogy a szívére teszi a kezét mindenki, és visszagondol az idényre: emlékszünk egy darab számottevő hibájára is? Na ugye, hogy nem – legalábbis én biztosan így vagyok ezzel. És ez, ez a magabiztosság, megbízhatóság az, ami a hollandot a dobogóra emelte. Mit emelte, rakétázta! Nyilvánvalóan neki akadtak olyan meccsei is, amikor nem kapott osztályzatot, és ez az egész átlagát tudja kissé torzítani – na de a nap végén azért mégiscsak megmutatkozik az, ha valaki folyamatosan hozott egy magas szintet! És ő bizony ezt tette, méghozzá radar alatt, végig kiegyensúlyozottan. Hol vannak már azok az idők, amikor arról kezdtünk el beszélni, hogy közelít a kiöregedés felé, és egyre többet bakizik?! Nyilvánvalóan egy körülötte tökéletesen működő rendszer is szükséges ahhoz, hogy ilyen jó helyen legyen, emiatt a szakmai stábnak is jár a pacsi, viszont SDV-nek pedig azért, hogy az egységbe tökéletesen illeszkedő játékosként futballozik immáron több idény óta. És ha marad, most már arról kell lassan értekeznünk, mikor foglalja vissza a helyét a kezdőcsapatban…
2.: Alessandro Bastoni /6,541/ (37 meccs, 1 gól, 4 gólpassz, 2924 játékperc)
A modern középső védő megtestesítője, a tökéletes bal lábas indítások, keresztlabdák és beadások mestere, a sallangmentes szerelések kvintesszenciája. Sorban szállítja az idényeket, amikor minimális panaszunk sem lehet rá: az ő jelenléte a védekezés mellett a csapatjátékot is meghatározza, minden tiszteletünk a többiek felé, de tök más minőség az, ha az ő nyugodt futballja jelen van a védelem bal oldalán. Egy pici kritika felé az, hogy fizikailag nem egy elpusztíthatatlan terminátor, az én ízlésemnek kicsit sokat van lecserélve/pihentetve, pedig tényleg kulcsszerepe van a pályán. Talán az ő játékában az lehet a következő szint, ha alakít valamit a fizikumán – kérdéses, ennek vannak -e biológiai korlátai, mert hát nyilvánvalóan ez is benne van a pakliban.
De ha nincs rá lehetőség, akkor sem panaszkodhatunk: személyében egy világklasszis középső védő futkározik fekete-kékben, aki egy újabb kiemelkedő idényen van túl.
1.: Hakan Calhanoglu /6,73/ (40 meccs, 15 gól, 3 gólpassz/kiharcolt büntető, 3260 játékperc)
Felteszem, nem sok milanista követ minket, de akik igen, most csukják be a szemüket! Azaz hogy a józanul gondolkodóknak nem is muszáj ilyet tenni, egyszerűen csak ismerjék el ők is az egyértelműt: a török volt a Serie A-szezon legjobb futballistája, méghozzá magasan. Az, hogy ilyen különbséggel nyerte meg a pontozást nálunk, még akkor is sejtetne valamit, ha mi történetesen tök hülyék lennénk ehhez a sportághoz. Viszont hiszem, hogy utóbbi nincs így, és ezt a különböző statisztikai oldalak mellett elismert lapok, oldalak is alátámasztják: Hakan Calhanoglunál valóban nem volt jobb 2023/2024-ben. Persze, nyilván a góljai túlnyomó többsége büntetőből született, de hát azt amúgy nem kell belőni? Pláne azokat ilyen arányban végrehajtani rohadt nagy dolog, és ő ezt mindig üzembiztosan teszi, a legrázósabb pillanatokban is. A pontrúgásai még mindig halálosak tudnak lenni, de sajnos már csak a beíveléseiről beszélünk, ha a témát feszegetjük, mivel direktben kapura már évek óta nem jelent valós veszélyt. Fura visszaesés ez, de ha ilyen teljesítményt nyújt, abszolút meg tudjuk bocsátani. Gondolta volna valaki másfél-két éve, hogy Brozovicot egy szemvillanás alatt, ilyen szinten lehet pótolni? Ugye, hogy nem. És ha minden jól megy, a legjobb idényei még hátravannak – ez pedig újabb fájdalmas pont lehet majd a kuzinoknak. Akkor pedig lehet majd vihogni, kacarászni, egybites barom módjára újra és újra elővenni a „kebabos” „””poént”””, úgyis ő lesz az, aki utoljára nevet.
Egy kis személyes zárszó: nagyon köszönöm a szerzőtársaimmal együtt, ha az idény állandóan jelentkező posztjait végigkísértétek és olvastátok, nélkületek természetesen ezek az írások sem születhettek volna meg. Szép idény volt, csodás érzés az újabb Scudetto, jövőre veletek ugyanitt a meccsözönben, remélhetőleg hosszabb európai szerepléssel.