Jó pár év eltelt már azóta, hogy a meccsekhez leülve azért fohászkodtunk, hogy a drága játékosainknak legyen kedve focizni az elkövetkezendő másfél-két órában. 2016 óta az Inter csak egyszer nem volt top4-ben a bajnokságban és tulajdonképpen akkor is csak azért, mert nem akart. A 16-17-es idény volt ugyanis az utolsó olyan Serie A kiírás, mikor egyenes ágon csak az első kettő jutott BL főtáblára, a harmadiknak meg kellett nyernie egy párharcot a rájátszásban, a negyediknek viszont be kellett érnie az EL csoportkörrel. Mivel az Internek az elcseszett szezonkezdet miatt már nagyjából a 30. fordulóra biztossá vált, hogy maximum a negyedik hely lehet realitás, a csapat teljesen motiválatlanul lépett pályára a következő fordulókban, kikapva mindenkitől – legyen az Crotone, vagy Napoli.
Azóta viszont – egészen mostanáig – nem láttunk olyat, hogy a játékosok és edzők ne tettek volna meg mindent azért, hogy az aktuális találkozót megnyerjék. Spalletti, majd Conte olyan sztenderdeket állítottak fel, melyek 2021-ben bajnoki címként manifesztálódtak.
Persze közel sem volt mindig diadalmenet Inter szurkolónak lenni. Különösen Spalletti időszakában múltak el hosszú-hosszú bajnoki fordulók győzelem nélkül, de mégis érezhettük, hogy az edző a főnök, nem veszítette el az öltözőt és mindent megtesz annak érdekében, hogy kiküszöbölje a csorbát. Pedig közel sem volt egyszerű dolga, hiszen Icardik, Nainggolanok és Perisicek nehezítették Spallettone életét, de végül mégis sikerült megtartani az egységet és csapatként – ha igazán szánalmas módon is az utolsó fordulókban, de – elérni a célokat.
Contéval persze sikerült még két szintet is lépni, és minden adott volt ahhoz, hogy a nyerőgép távozása után is fenntarthassuk a dominanciát. A jelenlegi edzőnknek viszont nagyon csúnyán beletörik ebbe a bicskája.
Inzaghi egy tök jó haver lehet az öltözőben, aki mindenivel jó fej és szinte mindenkinek megadja az esélyt a játékra. Conte után tökéletes választásnak tűnt, hiszen a játékosok jóval felszabadultabban játszhattak a pályán, miközben a korábban tanult, rengeteg dolog még ott volt a fejükben és a testükben. A dolog akkor vált nehézzé, mikor a sűrű, heti két meccses periódusokban, vagy akár válogatott szünet után egy nem túl magas minőségű ellenféllel kellett megküzdeni. Ilyenkor Contéval is mindig szenvedős meccseket játszottunk, de valahogy csak sikerült kibrusztolni a három, de legalább egy pontokat. Inzaghinál viszont ez teljesen hiányzik.
Az egyéni kvalitásoknak köszönhetően mindig vannak helyzeteink, de edzői részről látványosan hiányzik az a mentális plusz, melynek köszönhetően az amúgy abszolút tapasztalt játékosaink ne kezdenének el pánikolni és nyelnének be rögtön egy gólt azon nyomban, hogy az ellenfél kilencven perc során először átlépi a felezővonalat.
A kupameccsek, rangadók mindig mások. Ilyenkor a játékosok felszívják magukat és sokkal jobban képesek csapatként küzdeni – feltéve, ha Inzaghi nem barmolja szét az egészet a hármas cseréivel. De a gyengébb ellenfelek ellen sokkal nagyobb szükség lenne az edzői jelenlétre a kispad előtt; olyan jelenlétre, ami nem merül ki idegbeteg csapkodásban.
A körülményeket mindig könnyű okolni, de Spalletti úgy lett kétszer is top4-es egy jóval gyengébb kerettel, hogy szezon közben elment az a Sabatini, aki miatt tulajdonképpen őt is könnyebb volt elcsábítani a Romától, a következő szezon felénél pedig ráhozták azt a Marottát, akit már egyértelműen Conte idejövetelének elősegítéséért ültettek le Milánóba.
Conte ugyan mindenért hisztizett, de az ő ideje alatt jött a Covid és akkor hagyta abba a pénzköltést a Suning – ez pedig alapvető pillére volt annak a projektnek.
Végül pedig nekem ne mondja senki, hogy a Juvénál az Agnelli, Paratici és a Prisma ügyek a jelenlegi 15 pontos levonással kisebb horderejűek, mint ami nálunk van. Allegri ugyanakkor – Inzaghival ellentétben – képes volt a csapata élére állni.
Fura dolog ennyire negatívan írni úgy, hogy a csapat idén akár a BL döntőig is eljuthat, de a tavaly elbukott bajnokság, valamint az idén elúszni látszó legjobb négyes helyezés tükrében szerintem kijelenthetjük, hogy Inzaghi megbukott az Internél. Óriási formajavulás kellene a hátralevő fordulókban ahhoz, hogy ezt másképp gondoljam. Álmodozzunk, hogy jövőre már nem kell ezt a szerencsétlenkedést nézni.
Pontozás a tegnapihoz: Onana 5; Darmian 4; de Vrij 6; Bastoni 4; Dumfries 3,5; Barella 4; Asllani 5; Mhitarjan 4,5; Gosens 5,5; Correa 3; Lukaku 4,5; Acerbi 5; Calha 5; Brozo 4,5; Martínez 4
Képek forrása: sempreinter.com