Menni vagy maradni még

Szóval megint ott tartunk, hogy jön egy egész komoly mérkőzés, hiszen Coppa Italia negyeddöntő következik ma este 9-kor, a hírek azonban sokkal inkább a csapat háza táján zajló fejleményekről szólnak.

A felszínen ez egy elég nyugis január 31., az Inter nem aktív az átigazolási piacon, nem nagyon van miből gazdálkodni. Az inaktivitás egyben bosszantó is, hiszen lenne mit rendezni, elsősorban Skriniar ügyét. Tegnap még arról lehetett olvasni, hogy a PSG felajánl egy összeget, aminek fejében már januárban elviheti a szlovák védőt, ez azonban jelen állás szerint nem ütötte meg a mércét az Internél – ezt ugyanis azonnal vissza kéne forgatni Skriniar utódjába, megfelelő opciók viszont jelenleg nem elérhetőek a piacon.

Ha minden igaz, 20 millió körüli ajánlat esetén Skriniar már pakolhatott volna, az Inter pedig az Atalanta védőjét, Demiralt vadászta volna le, végül azonban ez meghiúsult, vagy az is lehet, hogy sosem létezett semmilyen ajánlat hivatalosan. Feltételezhetően nem azért parkoltatjuk Skriniart itt, hogy a lelátón üljön, szóval ha tovább már biztosan nem is, júniusig még szerepel a csapat terveiben a védő.

A szituáció kínos, és sokféle olvasata van. Skriniar a nagyobb ajánlatot preferálta, ami normális. Világsztárokkal akar együtt játszani, megértjük. Nem tetszett neki, hogy az Inter kirakatba rakta nyáron, és Bremerrel pótolta, ami lehet bántó, rendben. Viszont állítólag csak lerakott volna érte egy szép summát a Pénzes Saint-Germain már a nyáron. Ekkor szerintem ha ő vagy a drága ügynöke jelzik, hogy ha és amennyiben a franciák a jövőben is érdeklődnek érte, nem fog hosszabbítani, születhetett volna egy jobb megoldás. Talán az Inter következő kapitányának nem kellene ingyen távoznia, és ezzel az eddiginél is nehezebb helyzetbe sodornia klubját, ahol elit játékossá fejlődött pár év alatt.

Amennyire sejthető és bizonyos hírek utalnak rá, a játékosokkal és a vezetőkkel sem feszültségmentes a helyzet. Mégis, megfelelő pótlás híján a csapatnak szüksége van egy legjobb tudása szerint játszó Skriniarra, ha ki akarja hozni ebből a szezonból a jelenleg elérhető legtöbbet. Kérdés, hogy lehet-e ezt tisztázni, leülni a játékossal, és mehet-e minden tovább, professzionálisan, ahogy kell. A szomszédban láttuk Donnarummát védeni, mikor már az aláírása Párizsba le volt zsírozva, sőt, Kessiére még a kapitányi karszalag is felkerült. Utóbbihoz nem ragaszkodnánk, de biztos van jobb megoldás, mint a másik véglet, lelátó, ifikhez küldés, stb.

Jelenlegi információink szerint Skriniar nem szerepel az esti kezdőben, a keretbe azonban bekerült. Az egyre jobb formában játszó Atalanta nagyjából fullos kezdővel állhat ki, míg nálunk pár játékosnak pihenőt szavazhat meg Inzaghi:

Onana; Darmian, De Vrij, Bastoni; Dumfries, Barella, Asllani, Gagliardini, Gosens; Correa, Lautaro.

Mint azt tudjuk, a Coppából már kiesett pár korábbi esélyes, azonban a mai negyeddöntő győztese egy dupla elődöntőt nyer a Juventus-Lazio duó egyikével.

Mikor: 21.00

Hol: Sport 1 

Forza Inter!

 

(kép: Sempreinter.com)