Nyugalom? Még mit nem!

Váratlanul(?) sok negatívum ütötte fel a fejét a csapatnál a csodás Szuperkupa-győzelem után, és ahelyett, hogy egyértelmű esélyesnek tekintenénk ma a csapatot, remegünk mi fog ma, holnap és holnapután történni kedvenceinkkel. Persze legyünk csak mi is profik: mindig csak a következő meccsel foglalkozzunk.

Túl könnyű lenne az interista lét, ha olyan együttesnek szurkolnánk, ahol minden rendben van, és egyenletesen, felfelé mutató görbével fejlődnek a dolgok. Nem-nem, itt a Skriniar-, a Dumfries- és most már a Brozovic-ügy, a „fél” csapat Inter-szerződés nélkül marad a nyáron (többek között sokunk kedvence, Dalbert), cserébe pedig volt nekünk egy Monza-, Parma- és Empoli-meccsünk is. És ez csak a január. Kissé nyomorúságos, nagyon intenzív. Egyébként magát a klubot körülvevő dolgokat szemlélve nem csoda, ha hektikus a forma, és ebben nehéz mindent Inzaghi számlájára írni. Úgy megnézném, mit tudna az edző egy totál nyugalomban lévő kerettel, kedvező pénzügyi körülmények között! De hát, az élet nem kívánságműsor, pláne nem habostorta.

Ma az immáron új trénerrel készülő, a tabella utolsó helyén szerénykedő Cremonese lesz az Inter ellenfele, és bármennyire is rosszul állnak pontszámok tekintetében, nem lehet előre leírni őket. Egyrészt egy tehetséges, fiatal, lényegében soha nem látott szakember ült le a padjukra szűk két hete, és a Ballardini névre hallgató emberkével egyelőre egy bombameglepetés (Napoli kiütése a kupából) és egy pontszerzés (Bologna, idegenben) jutott nekik osztályrészül. Másrészt idegenben az Internazionale mindig képes minket – negatív irányban – meglepni. Meglátjuk, ma melyik arcát mutatják a srácok, alapvetően, a kereteket és a játékminőséget tekintve ennek egy sima győzelemnek kellene lennie – aztán majd kiderül, mit mutat a gyakorlat. A lelkiállapotok mindenesetre biztosan nincsenek a megfelelő szinten…

Barella és Skriniar ugyebár eltiltás miatt hiányozni fognak, ahogyan Brozovic, Handanovic és sajnos Dalbert sem bevethető jelen pillanatban, sérülések következtében.

 

Hiányzik, nagyon hiányzik az utóbbi évek egyik legjobb befektetése…

 

Ennek fényében a várható kezdőcsapat így fest: Onana – Bastoni, Acerbi, Darmian – Gosens, Mhitarjan, Calhanoglu, Gagliardini, Dumfries – Martínez, Dzeko.

Kezdés 18:00-kor, a mérkőzése a Sport2-n lesz látható élőben.