Nézzünk előre

Bár ez az előre épp a Bayern München, épp ma este lehetne a legjobban megmutatni, hogy nekem sincs igazam mindazokból, amiket egy pár nappal ezelőtt leírtam.

Nem nagyon örömködtünk, amikor megláttuk a végleges sorsolást, annak fényében meg pláne, amilyen teljesítményt nyújtottunk az eddigi fordulókban. Hiszen az összes olyan meccsbe beletört a csapat bicskája, akik épp nem a kiesés elkerüléséért harcolnak. Ezzel a jelenleg igencsak szedett-vedett csapattal még nehezebb lesz a Bayern vagy épp a Barcelona ellen harcolni, viszont talán lehet egy pár dologban bízni. Először is a müncheni csapat két 1:1-es döntetlennel hangolódott, ha nem vesszük bele az 5:0-ás győzelmüket a Német kupában. Szóval, ha szerencsénk van ők sincsenek még csúcsformában, és akár mi is megviccelhetjük őket. Sérültjük nincs mindenesetre, szóval a legerősebb kerettel fognak a San Siro gyepére kifutni. De azért tegyük hozzá, hogy egy amúgy sem gyenge kereten tudtak még tovább erősíteni a nyár folyamán. Elvitték De Ligtet a Juvéból, Manét a Liverpoolból és két fiatal tehetséget is szerződtettek a francia Mathys Tel és a holland Ryan Gravenberch személyében. Igaz elveszítették Lewandowskit, ami még fájó lehet nekik az idény során. A Bayern egy igencsak támadó szellemű csapat, legalább annyi kapura lövésük van egy mérkőzésen, mint nekünk a Serie A-ban, és sajnos általában a helyzetkihasználásuk is jobb, de tényleg csak abban tudok reménykedni, hogy az elmúlt két hét tendenciáját folytatják.

Mert nekünk azért óriási javulásra lenne szükség a szombati katasztrófa után. Visszagondolva az előző idényre, Inzaghi szinte minden BL mérkőzésre jó taktikával ment neki, valahogy ezekre a mérkőzésekre mindig elég jó szellemben küldte fel a csapatot, igaz az előző idényben sose voltunk ilyen mélyen. Nem fogok csodálkozni, ha a Lazio és Milan elleni rangadókhoz képest teljesen más taktikával futnánk ki a pályára, azonban egy valami biztos, sokkal gyorsabban kell döntéseket hozni és járatni a labdát a pályán és azt se bánnám, ha a védelmi vonalat is egy kicsit lentebb tolná. Lesz egy pár változás a kezdőben. Először is, nemrég jött a hír, hogy Onana fog kezdeni Handanovic helyett. Hogy ez mennyiben lesz szerencsés, azt még nem lehet tudni. Hiszen a kameruni hálóőr elég súlyos meccshiánnyal küzd továbbra is, ugyanakkor BL tapasztalata van bőven és lehet hozhat egy pár új impulzust a kissé szétesett védelmünknek. És nagyon remélem, ha netalántán, bekap egy pár gólt, esetleg hibázik is, akkor senki ne húzza rá a vizes lepedőt. Innentől nincs mese és játszani kell, mert nem lehet még egy idényt végig szenvedni Handával a kapuban. A védelemben De Vrij kerül a padra, Skriniar középre, a helyére pedig D’Ambrosio fog beállni. Ez mindenképp egy olyan felállás, amit nem sokat láttunk korábban és kíváncsian várom, hogy miként fog működni. A középpályára Mhitarjan jöhet, plusz valószínűleg Gosens is kezdeni fog a bal oldalon. A csatársorban sajnos Lukaku még mindig nem lesz elérhető, aki hazament Belgiumba kezeltetni magát, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni, így Dzekoval kell most beérni Lautaro mellett. Az biztos, Inzaghi végre meghúz egy pár bátor lépést, este 11-kor pedig megtudjuk ezek mennyire sültek el jól.

Várható kezdő:

INTER (3-5-2): Onana; D’Ambrosio, Skriniar, Bastoni; Dumfries, Barella, Brozovic, Mkhitaryan, Gosens; Dzeko, Lautaro

TV: M4 Sport, 21:00