Csak most fájnak igazán az elhibázott meccslabdák

A rabruhások újra pontokat veszítettek tegnap este, így ha szoros végjátékot még nem is vizionálhatunk, de legalább mi szurkolók kaptunk némi motivációt az utolso két hétre, hogy legyen miért negnéznünk a meccseket. Nyerjünk ma este és legyen hat pont a hátrányunk.

Persze, tudjuk, az a hat pont inkább hét az egymás elleni miatt, és ha nyert volna a Sassuolo tegnap -amire bőven meg volt az esélyük még a juve harmadik gólja után is- akkor még talán komolyan is vettem volna a hajrát, de így inkább csak erőltetetten próbálom fenntartani a figyelmet erre a két és fél hétre, ami még a szezonból hátra van.  Így gyakorlatilag még akkor is bajnokok a rohadékok ha háromszor döntetlent játszanak, a többit nyerik, miközben mi az összes meccsünket behúzzuk.

Ha a Lazio valami csoda folytán hétfőn harmadjára is megverné a Juventust érdekessé tehetné a végjátékot, de akkor sem gondolom, hogy szorossá válna a véghajrá, a már említett egymás elleni eredmény miatt.  Sokba került nekünk az, hogy oda-vissza kikaptunk a legnagyobb riválistól, de mégis, ha meg kellene válaszolni, hogy ez a bajnokság hol úszott el, akkor egyértelműen a Bologna és  Sassuolo ellen elhullajtott öt pontot mondanám. Két bőven nyerhető meccsről beszélünk, ahol meccslabdákat hibáztunk el.

Viszont ha a szívünkre tesszük a kezünket és felismerjük, hogy Conte az első évében úgy végezhet a gyuve mögött 6-7 pontnyi távolságban másodikként, hogy a szezon nagy részében Borja Valero, Gagliardini, Vecino trióból legalább kettőnek játszania kellett, eltiltás, sérülés valamint pihentetés miatt. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a szezon első felében Biraghi szenvedését kellett nézni, mindaddig amíg Young 35 évesen, nulla Serie A ismerettel megmutatta, hogy miképp kell egy normális szinten wing backként játszani.

De azért pár szót a mai meccsről is : a hírek szerint Skriniar és Eriksen is visszatér a kezdőcsapatba, cserébe viszont Barella és Lukaku sem lesz kezdő. A Gazzetta arról ír, hogy Young és Godín is pihen, helyettük Biraghi és Ranocchia kaphat szerepet. Hát nem lesz ez sem egy egyszerű este, bár a szinte már kiesett Spal ellen ciki lenne még egy szoros meccs is .

Tipp: 0-2 Ze Maria, Kily Gonzales

Várható kezdő:

Carini-Burdisso,Silvestre, Adani- Ze Maria, Karagounis, Davids, Farinos, Wome- Choutos, Puscas