Jó, a címadás nyilvánvalóan kissé erős, mert tett azért a csapat sokat a szerencséjéért, de a Napoli hathatós hozzájárulása nélkül nehezen születhetett volna meg ez a szép, 1997 óta várt siker. És ha az évszámra nézünk, rögtön rá is jövünk, miért nem ildomos a körülményekre „panaszkodni”, bármi is volt a tegnapi tényállás.
Amikor fény derült a hivatalos kezdőcsapatra, kissé elkámpicsorodtam: napok óta arról volt szó, hogy Sensi oda lesz jelölve, és mivel emberünk már a Genoa ellen is korrekt játékpercet kapott, én el is könyveltem magamban a tényt. Nem csoda, hogy annyira vártam/vártuk, hisz az ősz első felének legjobb Inter-focistájáról beszélünk, így túlzás nélkül állítom, egy mini gyomrossal ért fel újra a tavalyi középpályát látni. A Bastoni-szituációnak már bőven voltak előjelei, és igazából abszolút védhető is a vele kapcsolatos döntés, ha fel szeretné építeni Conte, most már rangadókon is folyamatosan be kell dobálni, akár a hibái árán is. Ez pedig bizony olyan meccs volt, hiába helyezkednek el a nápolyiak épp ott, ahol.
Gyorsan képet kaphattunk már az első percekben arról, mi vár ránk: Conte az alapformációval a megszokott magas letámadást választotta idegenben is, míg Gattuso a 4-3-3-ban és a gyors kontrákban bízott, lévén van erre egy igen alkalmas kerete. Annyira nem lőtt mellé egyikőjük sem, ha az egyéni formák nem lettek volna a béka segge alatt a hazaiaknál, akár ők is vezethettek volna – azonban most végre nem az Inter volt a hibát hibára halmozó fél. Di Lorenzo komikus elcsúszása előtt már adódtak lehetőségek itt is, ott is, de gól csak az abból induló (egyéni) akcióból született. Nem emlékeztetett titeket valakire ez a megindulás?
A nápolyiaknak nem igazán sikerült felocsúdniuk a sokkból, kellett hozzá a második Lukaku-találat: Meret a bravúrjai után elképesztő bénázást mutatott be egy elvileg nem védhetetlen lövésnél. Talán ez volt az a pont, amikor egyrészt túlságosan megnyugodtak a srácok, másrészt pedig ahol Insignéék is rájöttek, hogy csak a San Paolo közönsége előtt játszanak… Gyorsítottak a futballjukon, így növelvén a nyomást, és még bőven a szünet előtt összejött számukra a (megérdemelt) szépítés.
Fordulást követően igazából így is, úgy is alakulhatott volna tovább, a sors végre úgy akarta, hogy itt és most Internazionale-győzelem szülessen, ennek kvázi biztossá tételéről pedig a harmadik orbitális hiba elkövetője, Manolasz gondoskodott – Martínez pedig köszönte szépen az ajándékot. A fennmaradó játékidőben volt még Handanovic-bravúr, valamint a szlovénunk legendás kapufára nézése, veszélyes Inter-kontrák, olykor céltalanul előrevágott labdák, az eredmény viszont nem változott: hosszú-hosszú böjt után sikerült bevenni a nápolyi várat.
A legprofibb és legjobb csapatokra jellemző, hogy kíméletlenül kihasználják ellenfelük egyéni hibáit, és tegnap pontosan erre láthattunk példát. Semmiféle megmagyarázni való nincs ezen az eredményen, voltunk mi már annak a bizonyosnak a rosszabbik felén is, most pedig végre a világoskékek ellenében is adta a gép. Azt gondolom, álmodozni még mindig csak mértékkel szabad, de remélhetőleg ezt a pozitív hullámot meglovagolva a szombati újabb rangadón elkezdenek egy nagyobb szériát építeni Lukakuék, akkor pedig… Majd meglátjuk.
Összefoglaló:
Pontozás:
Handanovic – A gólról nem tehetett, azon kívül – néhány homály kirúgott labdájától eltekintve – a legjobb énjét vette elő. Vastagon benne volt a győzelemben, több komoly bravúrja is akadt, megingásnak pedig semmilyen nyomát nem mutatta. (7)
Bastoni – Újfent bizonyította, hogy abszolút nem alaptalan felé Conte bizalma. A védekezést javarészt jól oldotta meg, és a támadásokat is igyekezett olykor segíteni (a szólója például parádés volt). A felesleges faultokból talán visszább vehetne, de ez valószínűleg alapból jönni fog, ahogy idővel tisztul majd a futballja. (6,5)
De Vrij – Egyértelműen ki merem jelenteni: ő a Serie A 2019/2020-as szezonjának legjobb középső védője. Jó, persze, nem találtam fel ezzel a spanyolviaszt, de nem tudom eléggé dicsérni ezt a holland úriembert – aki egyébként „fű alatt” vált sokunk kedvencévé. A minap tökéletesen demonstrálta, miért van ez így: blokkokkal, fontos szerelésekkel/megelőzésekkel, támadást építő passzokkal és tiszta focival járult hozzá a három pont megszerzéséhez. (7,5)
Skriniar – Talán most már állandósít egy stabil, jó formát – ehhez viszont úgy tűnik, folyamatosan ebben a pozícióban kell szerepeltetni. Az eltiltása nagyon nem jött jól most, pláne a következő ellenfél kilétét ismerve… (6,5)
Biraghi – Csak ismételni tudom önmagam: az ezen a poszton alapvető (főleg fizikai) tulajdonságok híján ő csupán egy-egy jobb időszakra és fegyelmezett játékra képes, egyebekre nem igazán. Haragszom rá Milik gólja miatt, ezen a szinten ez az integetősdi megengedhetetlen hibának számít. (5,5)
Gagliardini – Kapart ő, de javarészt csak „úton volt” folyamatosan, így a védekezéshez szinte semmit nem tudott hozzátenni, és mivel nem a Genoa volt a másik fél, támadásban is adós maradt a jó megmozdulásokkal. Egyetlen emlékezetes momentuma a Martínez elé küzdött labdája volt az alapvonalnál. (5)
Brozovic – Már az 5. gólpasszát adta az aktuális campionatoban, és jó úton halad afelé, hogy megdöntse az egyéni csúcsát (9) ebben a tekintetben – az pedig regista pozícióját figyelembe véve óriási szó lenne. Persze a megszokott módon nem csak intelligensen mozgatta a társait, Milikék támadásainak megakadályozására is bőven égetett el energiákat. (7)
Vecino – A harmadik gólnál történt szerepvállalásán felül volt még egy veszélyes fejese is, plusz hátul is ki tudta venni a részét a dolgokból 5 megelőzéssel. Volt már rosszabb. (6,5)
Candreva – Jó néhány buta labdaeladása akadt, cserébe legalább hátul volt pár Inter-szempontból hasznos megmozdulása (főleg a meccs végéhez közeledve). Mindent összevetve persze ez nem volt tőle egy pozitív teljesítmény. (5,5)
Lukaku – Tovább törleszti a vételárát, összességében pedig mindinkább lopja be magát a Nerazzurri-szívekbe. Első góljával Adrianot, a másodikkal Hikarut* idézte, de nem csak ebből állt a játéka: a lecseréléséig konstans veszélyt jelentett, és sikerült rettegésben tartania a Koulibaly hiányában kissé szárnyaszegett Napoli-védelmet. (7,5)
Martínez – Nem volt hibátlan a focija (olykor túl önző volt, illetve többször könnyen megadta magát), de a góllal mindent kompenzált, a mezőnymunkája pedig rendben volt alapvetően. (6,5)
Barella – Az ő energiája, dinamikája és futómennyisége nagyon hiányzott a középpályáról. Bár némiképp felesleges volt az eltiltást érő sárgája, azért ez egy korrekt visszatérés volt. (6)
Sensi – Újra megmutatta, hogy az ő játékkészsége teljesen más dimenzió, mint amit a Gag-Mati páros tud nyújtani, tényleg csak reménykedhetünk, hogy innentől minden oké lesz vele. (-)
Borja Valero – Nem volt rossz. (-)
Conte – Itt is kockáztatott, most bejött az elképzelése – persze a szerencsét sem nélkülözve. A védekezés olykor-olykor megingott, de azért nem szabad elfelejteni,hogy nem a Lecce volt a másik térfélen. Igyekszik folyamatosan adagolni a játékperceket a visszatérők számára, ez pedig egyelőre jó döntésnek bizonyul. (7)
* Ha rossz animéből vettem a karaktert, bocsi.