Eddig bírtuk

Egy héten belül a harmadik meccset sem sikerült megnyerni, először a Conte-féle Inter történetében. Gáz lenne? Persze, fájó, de bekövetkezett az, amitől már november eleje óta féltünk: elfáradtunk, elfogytunk.

A Roma elleni pontvesztés még simán lehetett fogni a pechre, vagy még inkább a kihagyott helyzetekre, a BL vereséget semmire se fogtuk, csak iszonyatosan fájt, de ez a tegnap esti botlás már  az utolsó utáni üzenet Marotta felé – igazolni kell. Január elsején, éjfél után pár perccel sok szeretettel várunk két-, de legalább egy középpályást, illetve egy cserecsatárt a malpensai repülőtéren.

Attól, hogy tegnap pont az Borja Valero volt a mérkőzés legjobbja, még tény, a keret már decemberben hulla fáradt, mind mentálisan, mind fizikálisan. Az, hogy két kulcsemberünk (Brozovic és Lautaro) is egy eltiltásnak „köszönhetően” kaphat némi pihenőt, mert egyébként nincs normális alternatívájuk az nem fenntartható állapot egy elméletileg bajnoki címre pályázó csapatnál.

És igen, a mögöttünk hagyott héten, kis szerencsével akár mind a három meccset megnyerhettük volna és most arról szólna ez a poszt, hogy mekkora zseni ez a Conte, mert Sensi és Barella nélkül is bevitt minket a legjobb 16 közé a BL-be, a bajnokságban meg pontelőnnyel vezetünk a juve ellen. Ehelyett készülhetünk Bulgáriába, a juvartus meg beért minket.

Mert hogy rohadtul nem sokon múlt, hogy ez a poszt erről szóljon és nem arról, hogy a tavalyi csapattal ennyire képes Conte. Igen, ez így Borja Valeróval, Vecinoval a középpályán, D’Ambrosioval wingbackben, kb. a Spalletti-féle csapat, csak más felállásban.

El tudod képzelni, hogy egy Conte csapatot a 92. percben, 1-0-ás vezetésnél egy bedobás után lekontrázzák? Ugye, hogy nehezen, pedig tegnap este ez történt meg. Egyetlen egy Inter játékos volt a saját térfelén (De Vrij) a labdavesztést megelőzően (Godín egyébként mi a szart csinált a gól előtt?).

És igen, az sem egy reális forgatókönyv, hogy egy Borja Valero góllal nyerünk Firenzében, vagy akárhol, szóval a végső konklúzió mégiscsak az, hogy a keret jelenlegi állapotát tekintve ez az elmúlt három meccs bőven benne volt a pakliban, sőt, csak idő kérdése volt, hogy mikor botlunk meg.

A szerencsénk egyrészről az, hogy a sérültek lassacskán visszatérnek, sőt, jó eséllyel januárban már mindegyikük hadra fogható lesz, másrészről pedig, decemberben egyetlenegy meccsünk van, otthon a Genoa ellen- nyerhető még a hiányzókkal együtt is .

Ja, azt amúgy tudjátok, hogy 2016 óta ez a negyedik meccs, hogy a Franchiban az utolsó percekben kapunk gól?

Pontozás: Handa 5,5- Skirniar 5,5, De Vrij 6,5 Bastoni 6,5- D’ambro 5,5, Borja Valero 7, Brozovic 6, Vecino 6,Biraghi 6,5- Lukaku 5, Lautaro 5.