…a BL-indulás elgyökérkedése felé. De tényleg. Annyira, de annyira jó lenne már túl lenni ezen az idényen, de úgy, hogy azért a minimális célkitűzés legyen meg – onnantól jöhetne jó néhány fontos pozícióban a tiszta lap. A baj, hogy ez a hozzáállás nem csak rajtunk, hanem a pályán, az Inter-futballistákon is érződik.
Fordulók óta úgy kezdjük a mondatokat, hogy „Ha ezt a meccset most behúzzuk…”, és mit ne mondjak, rohadt unalmas már. Olykor-olykor sikerül egy győzelmet abszolválni véletlenszerűen, de az a fejeket látva tényleg csak a körülmények szerencsés összjátékának tűnik. Pedig…
Pedig az előjelek most sem voltak rosszak: az Udinese részéről raklapnyi hiányzó, köztük 3-4 fontos ember, míg az Interben megsérült Vecino, akinek a helyén kézenfekvő lett volna a gólokat is előszeretettel jegyző, Brozovicot remekül kiegészítő Gagliardinit kezdetni, mégsem így történt. És hát a karma nem átallott bitch lenni, Borja nem futballozott jól (ahogy a csapat sem), győzelem bácsi meg nem gyütt – mert olykor fullba’ nyomtuk a kretént.
Egyébként összességében nem volt annyira szörnyű meccs, mint amennyire sokan elmondják. Megvoltak a lehetőségek, a nagy helyzetek – Musso három alkalommal is bravúrt mutatott be, kettő ebből egészen extra volt, ezt ne felejtsük. Viszont egy nagyon fontos aspektusban hiányt szenvedtek Spalletti „tanítványai”: a mindent elsöprő győzni akarásból, abból, ami miatt egy élcsapat rászolgál a titulusára. Persze, tudjuk, hogy a Serie A-ban egy kiesés réme által fenyegetett együttest alapvetően nem a világ legegyszerűbb dolga idegenben legyűrni, azonban egy fejben topon lévő Internek (még a jelenlegi állománnyal is!) kutya kötelessége lett volna abszolválni a feladatot.
Viszont a pszichikai dolgok megint nincsenek a topon. Egy ilyen helyzetben lévő csapatnak egy dologra van szüksége: a folyamatos nyugalomra. Ezt az exkapitány továbbra sem képes biztosítani, folyamatos feszültségforrást jelent, ezen a héten ugye a sokat emlegetett, igencsak megosztó Instagram-fotóival sikerült egy kis botrányt kavarnia maga körül – és teljesen nyilvánvaló, hogy ez a csapatnak sem tesz jót, megzavarja a buksikat, hiába eurómilliókat kereső, profi focisták. Most már én is azt vallom egyértelműen, hogy ez az ember mielőbb takarodjon a csapat környékéről, bármennyi gólt is szerzett fekete-kékben, egyáltalán nem látom szívesen, bármikor is lépjen pályára.
Nyilván ettől a jelenségtől függetlenül is meg lehetett volna szerezni a hőn áhított három pontot, azonban hiányzott egy kis plusz, az a plusz, amit (ismét) a nyártól várunk. Csak nehogy EL-résztvevőként kelljen majd…
Zárójeles megjegyzés: Rocchi mezőnyben egész jól vezette a meccset, de érthetetlen módon mindkét oldalon elfelejtett befújni egy-egy büntetőt. Gianluca, az igazságos.
Pontozás:
Handanovic – Rutinfeladatok, sok lábbal való játékba avatkozás. (6)
Asamoah – Egy ideje ő a legjobb formában lévő interes, van olykor kockázat a játékában, de az egészen biztos, hogy ő maximumon pörög, és nagyon szeretne továbbra is a legmagasabban jegyzett futballszínpadon szerepelni. (7)
Skiriniar – Egy labdavezetési hibája volt, azt leszámítva rendben megoldotta a dolgokat, pedig hátul nem mindig volt könnyű dolga a Lasagna- és De Paul-vezette udinei támadókkal. (6)
de Vrij – Egy fokkal magabiztosabb volt most társánál, és a gólhoz is nagyon közel járt – Musso reflexe sajnos végül megakadályozta ebben. (6,5)
D’Ambrosio – Ismét volt két olyan momentuma az ellenfél kapuja előtt (egyébként összességében 5 kulcspasszt jegyez nála a whoscored), ahol csak nüanszok hiányoztak egy találathoz. Vele sem volt probléma, feladatait tisztességgel ellátta. (6,5)
Borja Valero – Ezerszer lerágott csont: nem való a kezdőbe, általában csereként tud csak hozzátenni. Mindent megpróbál, kiköpi a belét is, de ha ő egyszerűen nem elég, akkor nem elég. Védekezésben egyébként egész csinos statokat tett az asztalra, de az az érzésem, hogy a tisztázásokra, szerelésekre a helyezkedésbeli hibák miatt volt szükség. Támadásban viszont nem sokat ért a jelenléte, csupán a labdajáratás folytonosságát biztosította (jó esetben). (5)
Brozovic – Ő is hátul tett hozzá többet (5 szerelés, 2 tisztázás, 1 tisztázás, 1 blokk), de amit az előbb leírtam, itt is tartom: ők nem jó fit egymásnak Borjával, így sokszor elcsúszik a védekezés a középső zónában. Rögtön máshogy nézett ki a dolog, ahogy egy fizikálisan erősebb játékos (Nainggolan) került mellé, bár fejben így is totálisan elfáradt a végére, ami facepalm hibákban (eladott labdákban) manifesztálódott. (5,5)
Perisic – Úgy gondolom, az ő igazi, jó interes formáját már sosem fogjuk látni. Erőlködik, sablonosan teszi a dolgát, most már sok-sok szögletet és szabadrúgást is elvégez, de ez sehogy sem az igazi. Egy szép búcsú azért jó lenne idény végén, de felesleges folyamatosan kezdőként erőltetni. (5)
Nainggolan – Azon kevesek egyike, akin azt érzem, hogy gyors labdajáratást és váratlan megoldásokat szeretne, és látszik, hogy ő nagyjából alkalmas is lenne ilyesmire. Kár, hogy nem láthattuk egészségesen egy idényen át, egy folyamatosan bevethető Radjával valószínűleg rég nem a BL-helyezés bebiztosításán rimánkodnánk… (6)
Politano – Három kulcspassza akadt, és épp akkor lett lekapva a pályáról, amikor területek nyíltak előtte, és elkezdett jó megoldásokat választani. Összességében persze ez bőven nem volt elég tőle. (5)
Martínez – Kevés jó labdát kapott, szerencséje sem volt, meg nem értési problémái is adódtak – nem volt jó meccse. Nyáron neki is adott a feladat, főleg a fizikumával kapcsolatban. (5)
Icardi – Egy be nem fújt büntető kiharcolásáig eljutott, egyébként próbált érkezgetni a labdákra, kevés sikerrel. Az akciógól nélküli szériája egészen arcpirító már. (5)
Candreva – Értetlenül állok a becserélése előtt. Természetesen semmiféle pluszt nem hozott. (-)
Keita – Igyekezett, és majdnem a meccset is sikerült eldöntenie. (-)
Spallett – Hiba a kezdő összeállításakor, rossz meccselés, rossz cserék – közülük a játékban abszolút nem lévő Candreva gyakorlatilag megmagyarázhatatlan. Vajon benne is van olyan érzés, hogy meg vannak számlálva az interes napjai? (5)