A múltkori megaégő „teljesítmény” után illett valamiféle kiengesztelést szállítani a szurkolók felé, és mi tagadás, a gyengécske Frosinone megfelelő alanynak tűnt a feladat kivitelezésére. Ez most egy jó kis este volt szerencsére.
Nem hittem volna, hogy valaha is leírok ilyet, de a Bergamoban tett látogatás után talán először örültünk a válogatott szünet nyújtotta szusszanásnak, annyira keményre sikerült az ott kapott pofon. A szűk két hét alatt persze sikerült sérüléseket összeszedni, illetve a játékosok azért odavoltak nemzetük meccsein, de Spallettinek akkor is jól jött ez az idő a gondolatok rendezésére. És ha már gondolatok: az előttünk álló erőltetett menetre tekintve egész héten arról szóltak a hírek, hogy a második sor futballistái közül páran (Keita, Gagliardini, Martínez) kezdőként bizonyíthatnak – ezt szerencsére egytől egyig meg is tették, a szó szoros értelmében is.
A meccs legelső támadása kicsit megijesztett a Frosinone bátorságát illetően, de onnantól azért nem volt kérdés, a nagy kedvvel focizó Keita vezette kedvenceink rontottak rá az újoncra, és már az elejétől fogva jelezték, milyen szándékkal léptek pályára. A Genoa ellen látott letámadást, sok passzt és ötletes támadásokat próbálta a csapat valamelyest átmenteni ide, és némiképp sikerült is, a gyorsan megszerzett vezető gól pedig nyugalmat is kölcsönzött a megvalósításhoz. A vendégek relatíve sokszor próbálkoztak letámadással, sikerrel viszont nemigen jártak, a passzjáték egészen jól működött szerencsére ezen az estén (832 átadás összességében, 93%-os pontossággal). Az első félidőben többet már nem sikerült hozzátenni gólokban, de érezhető volt, hogy nem ennyi lesz a vége.
Szünet után (kis túlzással élve) percről percre több terület nyílt meg a labdát jobbára nyomozó sárga mezesek ellen, a második találat viszont egy (egyre kevésbé?) Inter-védjegynek számító beadás után született meg, egy Martínez-fejesgóllal. Egy gondolat erejéig itt álljunk meg: az ő magasságával ilyen szintű fejjáték kuriózum kategória, jó belegondolni, milyen bő a repertoárja a második számú centernek.
Ez a mérkőzés egyébként is a támadó hármas ötletes játékáról szólt, Lautaro mellett Baldé (végre!) és Politano is fickándozott, utóbbi kettő hozta össze a harmadik, egyben utolsó gólt, egy kontrát követően. Az olasznak egyébként megkerülhetetlen szerepe van támadásépítéseknél: ez alkalommal is jobbnál jobb labdákkal szolgálta ki a társakat, és bár „csak” egy gólpasszig jutott, a legtöbb kárt ő okozta az ellenfél védelmében.
A történeti hűség kedvéért azért jegyezzük meg, hogy Ciofani és Chibsah révén kétszer is szerezhetett volna gólt a Frosinone, de talán ennyi belefér még egy ilyen meccsen is, összességében a védekezéssel sem voltak gondok.
Magabiztos, sima, meggyőző – ilyesmire volt szükség Atalanta után, Tottenham előtt. Visszabillenhettek az agyak, lehet innentől koncentrálni a Spurs, Roma, Juventus, PSV négyesre, és reménykedni, hogy nem lesz sok a fejeknek ez a sorozat – szép feladat lesz ez az évzárás.
Pontozás:
Handanovic – Amikor kellett, hozta a bravúrt és a magabiztosságot is, hibapontot nélkülözve húzta le a rolót. (6,5)
Asamoah – Az első percekben kicsit megijesztett, aztán nagyon gyorsan összeszedte magát, és az utóbbi idők egyik legjobb teljesítményét hozva tudta le a 90 percet. (6,5)
Skriniar – Nem volt nehéz dolga, a fizikumát és az eszét kellett szinte végig jól használnia. Megtette. (6,5)
de Vrij – Az egyetlen komoly vendéghelyzetnél ő maradt le Ciofaniról, azt leszámítva egy tőle szokatlanul gyenge passz is lefelé rontotta az egyébként rendben lévő performanszát. (6)
D’Ambrosio – Szokatlanul sokat volt játékban, egy-két jó kombináció és egy veszélyes fejes is becsúszott neki, hátul pedig lényegében ismét a megszokottat láttuk tőle. Martínez valószínűleg góltól fosztotta meg Politano beadása után. (6)
Borja Valero – Ha nem lett volna az az 5 perces rövidzárlat (amikor kétszer is labdát vesztett veszélyes szituációban), azt írnám, az elejétől a végéig tanár úrként mozgott a centrumban, így egy ‘majdnem’ szócskát azért nem árt odabiggyeszteni. Továbbra is a szezon egyik legkellemesebb meglepetése, ez is egy magas szintű produktum volt tőle. (6,5)
Gagliardini – Megvolt az a néhány, gyengébb technikai képzettségről árulkodó mozdulata, viszont abszolút ellensúlyozta ezt a többi „dolgával”. Mindkét térfélen sokat strigulázhattunk nála a pozitív rovatba, azzal, amit mostanság nyújt, egy teljesen jó rotációs emberként illeszkedik a keretbe. (6,5)
Keita – Nagyon fontos, hogy ő önbizalmat szerezzen, és valós alternatívát nyújtson abban a pozícióban, vagyis Perisic felségterületén. Elvárjuk a faszipántos mezőnymunkát tőle is, persze, de egy szélsőtől alapvetően gólokat, gólpasszokat, netán sikeres cseleket várnánk – na, ezeket most mind sikerült felvonultatnia. A szezon eleje óta vártuk már, hogy igazán megmutassa magát. (7,5)
Nainggolan – Csendes meccse volt, végül is jól osztogatott, néhány lövéshez is odaért, de igazi, komoly hatása nem volt a meccsre. Szeretnénk, ha most már pár hónapot egyhuzamban lenne egészséges. (6)
Politano – Az ő kombinatív készsége és támadó harmadban végzett mozgásai kulcsfontosságúak az Inter futballjának szempontjából, és egészen biztos, hogy hosszú távon még ennél is többet tud majd nyújtani. Az asszisztot minimum megérdemelte. (7)
Martínez – Az utóbbi hetekben már egészen sűrűn csapkodtam a homlokom vele kapcsolatban – na nem azért, mert kevésre tartanám, sokkal inkább a barbosázó, sokmégezneki véleményektől. Nem akarok magas lóról beszélni, de egyszerűen a vak is láthatja, hogy ő milyen szintű tehetség, és igazából csak játéklehetőségre lenne szüksége a teljes kibontakozáshoz. Tök jó dolog lesz neki az, hogy a Coppa is elkezdődik, és beindul a teljes daráló. Gól (újra egy gyönyörű fejesből), fél-gólpassz, ügyes passzok, szép távoli lövés, egészen komplett teljesítmény volt ez tőle. (7)
Joao Mário – Lazán, nagy kedvvel, ötletes futballal szállt be, és mindenképp gólt akart lövetni valakivel – talán olykor lehetett volna önzőbb is, amikor lövési lehetősége akadt. (-)
Icardi – Átmozgatta magát ő is a londoni csata előtt, és ennyi idő alatt sem járt messze a találattól. (-)
Candreva – Na, ha előbbi nem járt messze, ő meg egyenesen egy babahajszálnyira volt csupán, három alkalommal is betalálhatott volna. Ez viszont így olyan, khm… Candrevásra sikeredett.
Spalletti – Szereti felhozni a formán kívüli emberkéket, és úgy látszik, szenegáli támadójánál sem jár messze attól, hogy komolyan lehessen számolni vele az idényben. Jól szervezett volt az egész csapata, eltalálta az összeállítást és a cserékkel is elégedettek lehettünk. Néhány passzjáték élményszámba is ment már olykor – persze nem árt figyelembe venni ilyenkor az ellenfél erősségét is. (7,5)