Folytatni a felzárkózást

Győzelemmel letudtuk a két igen nehezet, a válogatott szünet előtt le kell tudnunk győzelemmel a két könnyebbnek tűnő meccsünket is a bajnokságban, hogy október közepén egy (két, három?) fokkal szebben festhessen a tabella. Kulcsfontosságú forduló ez, hiszen az előzetesen TOP 6-ba várt csapatból 4 egymás ellen játszik, a bukdácsoló Milan (nyehh) a hasító Sassuolóhoz látogat, így akár egy igen csecse kis forduló is lehet ez a mi szempontunkból. Persze csak akkor, ha ma este lecsapjuk a szárdokat, ahogy kell.

Nyilván nem vitatéma, hogy melyik nagynak van ebben a fordulóban a leginkább teljesíthető feladata, ugyanakkor dőreség lenne egy kézlegyintéssel elintézni a Cagliarit. Az az egy árva győzelem, amit idén összekapartak, nem valami sok, viszont annyira nem volt egyszerű a sorsolásuk sem. Nyerniük Bergamoban sikerült, ez mindenképpen megsüvegelendő, de pontot loptak a Samp, a MIlan és a Sassuolo ellen is, ergo egyáltalán nem adják könnyen magukat. Ha pedig már Cagliari, akkor elárulom nektek, hogy a nyáron a legnagyobb lieblingem az egyik játékosuk volt, mégpedig BarellaÉrdemes őt figyelni, én úgy gondoltam, hogy ő az a pici kirakós, ami az idei Intert teljessé tehette volna (a magunk nyilvánvaló korlátai mellett), őt képzeltem Brozovic párjának. Nagyszerű munkabírású, labdával sem ügyetlen, játékos, aki fiatal kora ellenére igen szép számokat produkál, ha hihetünk a Whoscorednak. Kicsit fals összehasonlítás, hiszen sok meccs nem ment még le a bajnokságból, és nem is játszott mindenki ugyanannyit, de megjegyzésre mindenképpen érdemes:

Tackle: Barella 2.8/meccs, Vecino és Gagliardini 1/meccs.

Interception: Barella 2/meccs, Vecino: 0.8/meccs, Gagliardini: 1/meccs

Kulcspassz: Barella 1.3/ meccs, Vecino: 0.4/meccs, Gagliardini 1/meccs

Ebből szépen látszik, hogy bőven van benne fantázia. Nem tett le róla a klub, de természetesen az össze komolyabb olasz csapat radarján rajta van, valószínűleg az fogja megvenni, akinek a leginkább prioritás lesz. Idén nem nagyon tudtuk volna kicsengetni egyben azt a 40 milliót (vagy csak nem kellett volna belebuzulni Vidalba), amit kértek érte, viszont ez kevesebb sem lesz már.  Kár lenne elszalasztani.

lautaro_1.jpg

Akár kezdhet is – centerben

Náluk az a helyzet, hogy Vrsaljko még maródi, szerdára felépülhet, de valószínűleg leghamarabb jövő héten fog pályára lépni. Viszont Spalletti nem téveszti szem elöl a szerda estét (végre ez a gond), ezért néhány változtatást eszközölhet a kezdőben. Az egyik a fenti képen látható úriember, aki felépült sérüléséből, és az sem elképzelhetetlen, hogy Icardi helyett ő lesz a kezdő center – ami egyébként az eredet posztja. Icardin kívül egyébként Asamoah is kapthat egy kis pihit – Dalbert felkészül – valamint Gagliardini jó eséllyel kerülhet vissza, hiszen Vecino szar bent van a BL-keretben, Roberto meg nincs. Nem elképzelhetetlen, hogy Miranda is az elejétől a pályán lesz Skriniar helyett, de a fent említett három változtatásra nagyobb az esély. Én a magam részéről Perisicet is levágnám a padra, és mutassa meg Keita, hogy mit tud egy teljes meccsen azon a poszton, ahol ő talán a leghatékonyabb. Ugyanakkor ha ez nem is történik meg, akkor is érdemes lesz megfigyelni, hogy egy összjátékban használható(nak tűnő) center és két inverz szélső mennyit változtat a támadójátékunk minőségén. Remélhetőleg sokat.

Itt lenne az ideje már, hogy egy magabiztos győzelemmel kedveskedjenek nekünk a srácok, illetve az sem utólagos szempont, hogy egy sima, domináns győzelem nyugtatólag is hatna a kedélyekre, mert kulcsfontosságú győzelmek ide vagy oda, azért nem lenne a baj, ha a játékunkban is lenne valami előre mutató.

Internazionale-Cagliari, 20.30, TV: Digisport 1