Mindegy hogyan, csak nyerjünk

Akár hagyhatnám is így a posztot, mivel a címben minden benne van, de egyrészt nem lennék korrekt, másrészt meg azért van miről beszélni, úgyhogy lejjebb görgetve is találtok majd jó pár gondolatot.

Először is a BL-ről egy-két mondat. Jómagam még péntek délelőtt 2+1 csapatot mondtam Rolkó és PauPierce kollégának, akiket mindenképpen el akarok kerülni: Liverpool, Tottenham, Lokomotiv. Utóbbi elsőre meghökkentőnek hathat, de úgy voltam vele, hogy 7 év szünet után ne egy EL-szintű csapat jöjjön az első kalapból, nem ezért vágytunk vissza. Ez bejött, a Tottenhammel viszont jó alaposat szívtunk szerintem. Tartok a sebességüktől nagyon, illetve egy teljesen kész, összeszokott csapatról beszélünk, nagyon nehéz lesz ellenük.

A Barcelona az Barcelona, tudjuk, hogy mit tudnak, ettől függetlenül nem kell telepakolt gatyával pályára lépni ellenük. Itthon is, de főleg idegenben persze kijöhetnek a kvalitásbeli különbségek, de egy jól szervezett és koncentrált védekezéssel meg lehet fogni őket.

A PSV-nek kifejezetten örülök, leginkább azért, mert hátha megvesszük nyáron Lozanót, akiben rengeteg fantáziát látok. Összességében kevés elvárást ajánlok és sok élményt kívánok magunknak erre az őszre.

Na de, az őszbe beletartozik a Serie A is, amit ritka szarul kezdtünk. Hozzátéve gyorsan azt is, hogy akár tetszik, akár nem, van olyan, hogy nem klappol minden elsőre. Asamoah, Vrsaljko, Politano, Nainggolan, Martinez, Keita – öt ebből a hétből az, akinek a kezdőben a helyet, vagyis a mezőnyjátékosok felét rakjuk ki egyik pillanatról a másikra. Nem egy, nem két olyan eset felidézhető a világfutball történetéből, amikor akár egy fél évnek is el kellett telnie, mire az adott edző megtalálta a kerethez legmegfelelőbb játékot. Éppen ezért kicsit érthetetlenek az azonnal edzőváltást pedzegető hangok.

radja_trenignen.jpg

Két fő probléma köré lehet felfűzni az első két fordulót, illetve annak a tanulságait. Az egyik a képen látható ember hiánya. Az a helyzet, hogy jelenleg nincs kapocs a két hátsó középpályás és a támadósor között.A támadósor alatt nem csak Icardit, hanem a két szélsőt is érteni kell, mindenfajta támogatás nélkül, teljesen elszeparáltan küzdenek a többszörös emberfölényben lévő védőkkel. Erre pedig egyelőre Martínez sem opció, láttuk az első meccsen, hogy akármennyire is tehetséges, egy 21 éves, 0 Serie A-tapasztalattal rendelkező játékost nem lehet bevágni kezdőbe, hogy “Na, Apukám, akkor te leszel az, aki összeköti a támadósort a középpályával, de aztán klappoljon ám minden!”. Ezt a problémát oldhatja meg Radja felépülése, ami minden bizonnyal megtörtént és jó eséllyel fog kezdeni.

A másik gondunk viszont továbbra is fennáll. Az a helyzet, hogy Spalletti még nem találta meg azt a formációt, amiben a csapat a leghatékonyabban tud teljesíteni. Ezért nem feltétlen kell rögvest a fejét venni, messze nem egyértelmű a helyzet. A tavaly játszatott 4-2-3-1 adná magát, ennek megfelelően is igazoltunk (többé-kevésbé), viszont nagyjából a 3-4-3 lenne az a formáció, amihez egyenletesen magas minőségű játékosok lennének a pálya minden pontján, illetve csapatrészében. Mivel sok az új, egymással még össze nem szokott játékos, egyáltalán nincs meg a csapatrészek együttmozgása, ezért igen látványos, ahogy a kontrákat nem tudjuk levédekezni, nem érünk vissza időben és rengeteg a rossz helyezkedés, valamint nem tudunk igazi nyomást helyezni az ellenfél kapujára, akkor sem, ha nagyon kéne.

A lentebb látható várható kezdő is erősíti a meccs kísérleti jellegét, személy szerint legalábbis meglepődnék, ha a felrajzolt alakzatban lépne pályára a csapat, de meglátjuk. Viszont elképesztően fontos, hogy ezt a meccset megnyerjük. Teljesen mindegy, hogy hogyan, mennyire gyatra játékkal, milyen kamutizivel vagy kamukiállítással, de nyerni kell, hogy ne pánikhangulatban menjünk a válogatott szünetre. Szerencsére Inzaghi bandája megfelelő ellenfélnek tűnik, pocsékul kezdtek ők is egy hazai 0-1 keretében a SPAL ellen, majd a Frosinone otthonában is csak 0-0-ra futotta. Babonából nem mondom, hogy mit nem csináltak még, mindenki szűrje le magának. Reméljük, ma még tartják új szokásukat.

Bologna-Internazionale, 18.00 TV: Digisport1