Felhozómeccs (?)

Itt aztán nincs kifogás. Hosszú hetek óta nem nyert az Inter a Serie A-ban, amiről persze az Udinese és Sassuolo elleni vérciki zakókat követő, kimondottan nehéz sorsolás is kezeskedett. Mostantól viszont öt olyan meccs jön, amiken elfogadhatatlan lenne kevesebb mint 13 pontot szerezni, és csak azért mondok ennyit 15 helyett, mert a labda gömbölyű, meg minden.

Kicsit más volt a SPAL ellen készülni ősszel, két egész pofás győzelem után. Akkor legfeljebb a Roma elleni, a meccs nagy részében nem annyira meggyőző játék hathatott ránk nyugtalanítóan, és hát valljuk be, a ferraraiak vendégül látása is bűnrossz meccset hozott. Most picit fordított a helyzet, itthon úgy sikerült majdnem kikapni a farkasoktól, hogy a játék képe nagyon durván a mieinknek állt. Sebaj, felírhatjuk a 2018-as év elbukott lehetőségeinek listájára, a Fiorentina elleni, utolsó percekben elbukott győzelem alá. Reméljük ez nem lesz annyira hosszú lista mint az előzőek. Mindenesetre itt az ideje, hogy biztató játék végre újra győzelemhez vezessen.

A SPAL elleni vendégjáték a kötelezők kötelezője kellene, hogy legyen. Jelenleg a kiesőhelyen állnak, meccset kéthavonta nyernek (mondhatjuk tehát, hogy ha tartják a formát, ma még legfeljebb egy pontot tarthatnak otthon) és nagyjából annak köszönhetik a bennmaradási reményeiket, hogy az előttük álló Crotone hasonlóan sikeres eddig. Az ellenfél tehát nem éppen rettentő, de egy kis tréfára az Inter mindig kapható, ugye.

A mi oldalunkon némileg csökken a védelem sebezhetősége D’Ambrosio felépülésével. Érdekes viszont, hogy DD nem a saját helyére térhet vissza, hanem Santonéra, akit valószínűleg egy ideig jegel majd Spalletti. Neki most bőven lesz mit kiheverni, az őt halálosan fenyegető „szurkolóknak” pedig bőven lenne min elgondolkodni (már ha lenne mivel, ugye). Jobbhátvédként így ismét Cancelo játszhat, aki talán az elmúlt hetek egyetlen kellemes meglepetését jelenti, reméljük ott folytatja, ahol a Roma ellen abbahagyta. Kezdőként nem, csereként viszont bemutatkozhat Rafinha, az viszont nem tiszta, hogy milyen poszton. Elvileg Spalletti edzésen Candreva posztján próbálgatta, kérdés, hogy ez jelentheti-e Candreva középre vonását. Talán az olasznak is jót tenne némi szerepkörváltozás, és igazából adná is magát ez a húzás, mégis rácáfolnak az utóbbi napokban ismét erősödő, Pastore érkezéséről szóló hírek.

 

Joao Mariot pedig ebben a szezonban egészen biztosan nem látjuk többet, legfeljebb ha Premier League meccseket nézünk. Én a magam részéről nagyon szurkolok, hogy jól menjen neki West Hamben, hátha jön belőle vissza egy kis pénz, amit aztán újabb Gabigolok megszerzésére fordíthat a vezetőség. A fenti videó alapján egyelőre annyit tudunk leszűrni, hogy túl sokat nézhette mostanában Jimmy McNulty kalandjait, de tudjuk be annak, hogy minden kezdet nehéz.

 A meccs kedvenc időpontunkban, 12.30-kor kezdődik, és adja a tévé. Forza Inter!