Minimalistán maximális

Az utóbbi évek hasonló helyzeteiből kiindulva késő délutántól kezdve joggal számíthattunk egy jó kis döntetlenre, netán meglepő vereségre – azonban úgy tűnik, ez most nem az az idény. A körmünk nem lett ugyan lerágva vasárnap este, de ezt abszolút nem is bánjuk jelen esetben. 

 

 

A válogatott szünet utáni első mérkőzések mindig trükkösek tudnak lenni, pláne egy huzamosabb ideje stabil és jó csapat benyomását keltő Atalanta ellen kellett résen lenni Spallettiéknek. A kezdőbeli változást bimre_ megjövendölte, csak éppen a két, Appianoban köröket rovó csere-balhátvéd közül a váratlanabbik, Santon került a kezdőbe a japán alapember helyett. A többi poszton nem volt váltás természetesen, mert hát miért is lenne, még a végén valamelyik csere formába lendülne…

Csendesen kezdődött a lombard derbi…és egész végig így is ment ez gyakorlatilag, az első félidőben alig-alig jegyezhettünk fel valamit. Gasperiniék az első húsz percben (meddő) mezőnyfölényben voltak, helyzetig nem, csupán egy-két lövésecskéig jutottak, míg Inter-részről a szokásos beadási próbálkozások jöttek alkalomadtán, a legkisebb siker nélkül. A játékrész derekához érve kezdett éledezni a csapat, utána azt gondolhattuk, Icardi ott folytatja, ahol a Torino ellen abbahagyta, mert kihagyta az ajtó-ablakot Berishával szemben (pedig a nehezét megcsinálta), plusz nem sokkal ezután volt egy meg nem ítélt, tök jogosnak tűnő büntető (VAR?). Ez volt az első játékrész rendkívüli krónikája.

Fordulás után már eseménydúsabb lett a meccs, az Atalanta-sárga -> Inter-gól kombináció kétszer is megismétlődött negyed órán belül, ezzel pedig a fő kérdések le is lettek zárva, látva a vendégek viszonylagos vérszegénységét. A jobb szárny és centerünk egyaránt azt tették egyébként, amihez legjobban értenek, így alakult ki a megnyugtató, kétgólos előny, amit sikerült is relatíve könnyedén megtartani a lefújásig (csupán Petagna beállása okozott kisebb zavarokat).

 

_98821080_icardi.jpg

 

Nem véletlen lett ilyen kurta ez az összefoglalás, ugyanis Icardiék újabb olyan kilencven percet produkáltak, ahol (szemre) nem lett szétszaggatva az istráng, ettől függetlenül persze kellett melózni ezért a győzelemért eleget. Amint meglett a biztonságos előny, szokásosan visszább vettek a fiúk, most szerencsére nem lett gond belőle, így Handa Nápoly óta először húzatta le a rolót – ez is adhat egy kis megnyugvást a következő két kötelezőhöz érve.

Pontozás:

Handanovic – Amikor kellett, odaért, leért, plusz lábbal sem volt semmi sutasága, pedig igen sokszor kellett úgy is játékba avatkoznia. (6,5)

Santon – Mondhatjuk, hogy „derült égből villámcsapás” volt az ő játéka, hála az égnek pozitív csalódást okozott. Futóversenyre nem kényszerült, a fizikai erejére pedig nagy szükség volt Ilicic ellena védekezést meg is oldotta korrektül. Egy-két kisebb hiba persze becsúszott elöl-hátul (például volt egy csúnya elbambulás), de – főleg a második félidőben – biztató volt ez a jövő szempontjából annak ellenére, hogy már sokan elvesztették a hitüket vele kapcsolatban. (6,5)

Miranda – Végig a nyugodt és magabiztos énjét láttuk, pedig nem volt mindig könnyű dolga. Elvesztett párharcára nem is igazán emlékszem. (6,5)

Skriniar – Rá hatványozottan igaz, ami a brazilra, megspékelve még néhány extrával is támadásépítés terén. Ha kellett, faragott, ha a helyzet úgy kívánta, sallangmentesen szerelt, tisztázott, újabb igen meggyőző teljesítményt láthattunk tőle. Petagna azért okozott neki kisebb kellemetlenségeket, az egyik helyzetüknél még átjátszania is sikerült, amiatt nem lett egy felessel magasabb az osztályzata. (7)

D’Ambrosio – A gólpasszáig viszonylag csendes (de stabil, dolgos) estéje volt, ott viszont mindent tökéletesen kivitelezett, már a labdaszerzéstől kezdve. Gómeznek adott ő is rendesen az elején, pont annyit, hogy az argentin-olasznak sok kedve ne legyen fickándozni. (6,5)

Gagliardini – Szürke, semmilyen volt nagyjából, igazán értékelhető momentumai csak védekezésben akadtak. Az előre való játékát ugyan kissé összeszedte, de ettől többet láttunk tőle érkeztekor – itt persze kérdésesek a taktikai feladatai is. (5,5)

Vecino – Egy fokkal jobb és aktívabb volt a mellette játszó úriembernél, de tőle is láttunk már ennél jobb produktumokat. (6)

Perisic – Az önfeláldozó játék most is megvolt nála, de ebben ki is merültek a pozitívumai, a 70. perctől pedig fura mód már fáradtnak is tűnt – talán a lábában volt még a két selejtező. (5,5)

Borja Valero – Lassan, szinte enerváltan kezdett, az első húsz percben többször is könnyen szerelték, aztán összekapta magát, és bemutatott néhány tanári megmozdulást a pálya több pontján is. Ha Icardi nem hagyta volna ki váratlanul a helyzetét, most a zseniális gólpasszáról beszélnénk, így viszont az a jelenet talán még A hónap momentumaiban sem fog szerepelni, pedig… (6)

Candreva – Az Inter egyik legjobb formában lévő játékosa, most is bizonyította. Jól mennek a lábáról a labdák, önbizalommal telve futballozik, és ez jó hatással van mind a mögötte játszóra, mind az aktuális centerre (merthogy olyan gyakran változik ezek személye, wehehe). (6,5)

Icardi – Újabb meccsen domborodott ki az, hogy a játék bizonyos elemeiben a legszűkebb világelitbe tartozik. Óriási szükség van egy ilyen éles és koncentrált Maurora a célok eléréséhez – és ezt úgy írom, hogy mindkét félidőben elpuskázott egy-egy helyzetet. A mentalitása, a védekezéseknél való visszasegítése pedig már-már példaértékű olykor. (7)

Brozovic – Születésnapja alkalmából megajándékozta magát egy értelmes megoldás nélkül lehozott szerepléssel. (-)

Joao Mário – Legalább egy jó kiugratás összejött neki. (-)

Éder – Felszántotta a pályát mind a három pályán töltött percében. (-)

Spalletti – Meglepőt húzott Santon csapatba állításával (bár azért pár hete ezt megjövendölte), és bejött neki, ahogy a stabilan futballozó csapata is magabiztosan tartotta otthon a pontokat. A cseréi… Áh… Legyen elég annyi, hogy csabinter a második félidő kezdetén megírta nekem, kik fognak biztosan beállni. Nem tévedett. (6,5)