Kellemetlen lehet úgy játszani a forduló utolsó mérkőzését, hogy előtted egyik riválisod sem hibázott, így ha esetleg te teszel így, garantáltan a hét lúzerévé válsz. Különösen ciki lett volna eme lelki teher miatt mulasztani el a kötelezőt egy kimondottan gyenge, sőt az egyik leggyengébb csapat otthonában. Tegnap pedig az Inter ugyan nem túl lehengerlő, de kellően magabiztos játékkal demonstrálta ellenfeleinek, hogy továbbra sem kíván az alsóház ellen pontokat bukni.
A Verona megállás nélkül vaffanculózó szurkolótáborát hallgatva arra gondoltam, hogy ha a játékosaik lendítenék magukat ilyen elánnal és lelkesedéssel akcióba hétről hétre, biztos, hogy nem kéne a kieséstől tartaniuk. Ők azonban nagyrészt ártatlan bárányként futballoztak, szinte az esélytelenek nyugalmát véltem felfedezni rajtuk. Minek is támadni, hiszen láttuk, hogy járt a náluk sokkal jobb Sampdoria egy hete, így hát marad a védekezés, és a reménykedés, hogy Icardiék mindent kihagynak. Pedig aligha ízlett volna a mieinknek, ha a hazaiak a második félidőben egy fokozattal feljebb tudnak kapcsolni, a vezetés tudatában ugyanis megint elment a kedvük a futballtól. A Verona viszont úgy látszik, ennyit tud: az első félidőben megcsodálhattuk, hogy mennyire nagy ez a kabát még az amúgy igen tehetséges Keanre, majd összeállt a Pazzini-Cerci csatárkettős, amivel a Championship Manager 03/04 című mesterműben még az egész világot meg lehetett hódítani, itt és most azonban legfeljebb a másodosztályt lehetne, ezt talán jövőre megtudjuk.
A clean sheet viszont ezúttal sem jött össze az Internek, mert újabban a sima meccsek unalmas perceit Handanovic és D’Ambrosio ártalmatlan szituációk elszerencsétlenkedésével próbálják elütni. Ezúttal egy teljesen fölösleges tizenegyes összehozása szárad a lelkeiken, ezt is 5 percig próbálta „adhatóra nézni” Gavilucci bíró a VAR segedelmével, mire befújta. Ám amikor kellett, újra felpörgött a Nerazzurri, Perisic bombagólja után pedig nem nagyon maradt már több kérdés.
Spalletti pihentető szándékú cserékkel variálta meg a csapatot az utolsó 20 percre, ezzel kapcsolatban viszont észrevehető, hogy ahogy a kezdő tizenegy is változatlan már fordulók óta, a kispadról is rendszerint ugyanazok a nevek szállnak be (Brozovic a kakukktojás, aki visszatértével azonnal prioritást is kapott Marioval szemben). Ezzel persze semmi baj nincs, hisz azok kezdenek meccsről-meccsre, akik ezt megérdemlik, és a mesternek határozott véleménye alakult ki arról is, hogy kiket tekint hasznos kiegészítő embernek. A többi játékos azonban veszélyesen a perifériára szorult, így pedig félő, hogy nehéz lesz őket beépíteni, és mondjuk visszaüt, ha mondjuk decemberben egy kupameccsen találkoznak először a gyepen. A folyamatos győzelmi kényszer mellett azonban ez jelenleg (logikus módon) másodlagos problémának tűnik.
Értékelés:
Handanovic – 4: Semmi dolga nem volt, a tizenegyesnél meg elkésett, de ezért ő kevésbé okolható, mint…
D’Ambrosio – 4: Az utóbbi hetekben nagyon jó volt, nem kéne leereszteni.
Skriniar – 7: Hibátlanul játszott.
Miranda – 6.5: Társánál egy kicsit kevésbé feltűnően, de szintén megingások nélkül hozta a meccset.
Nagatomo – 4.5: Romulo elég simán megetette párszor, elől pedig feltűnően képtelen támogatni Perisicet
Vecino – 6: Megbízható, mint mostanában mindig, ráadásul megint benne volt a gólpassz, és egy kapufát is fejelt.
Gagliardini – 6: Vecinohoz képest szertelenebb, de több ütközést vállal, nagyon hasznos.
Borja – 7: Vezéregyéniségként osztogatott, és végre gólt is szerzett.
Candreva – 7.5: Nagy formában van már hetek óta.
Perisic – 6: Passzívan játszott, de eldöntötte a meccset.
Icardi – 5: Sokat járt vissza magához képest, de a tizenhatoson belül nem találták meg.
Brozovic – 6: Jól szállt be, egy ideig a jobb szélen is megnézhettük
Cancelo – 5.5: Gondolom mindenkit az érdekel már, hogy mire lenne képes DD helyén.
Eder- : Beállt, de ez már semmin nem változtatott.