Imi barátom tökéletesen ráérzett a beharangozó címére, hisz tegnap este tényleg a legnehezebb kötelezőt tudtuk le eddig a szezonban. Derby győzelem és nápolyi x után vártuk Genova (mostanság) erősebb csapatát, akik egy laza ötössel hangolodtak milánói túrájukra. Brozovic még mindig sérült, de a keretünk többi tagja erőtől duzzadva és egy kicsit fáradtan várta Alvarezéket, akik imádnak beleköpködni a levesünkbe. Én valahogy nem cidriztem a meccstől, egy bedarálós (de magabiztos) kettő nullát éreztem a levegőben. Természetesen most sem jött be a tippem, de hajtás után nézzük meg, hogy a hűdefontos három pont hogyan is került a zsákba.
Spaletti mesterünk a meccs előtt kijelentett, hogy Giampaolo a világ legjobb edzője, teljesen el van ájulva tőle. Oké, rendben, megvolt a meccs előtti felszopás. Persze, hogy ne csak adjunk, hanem kapjunk is, a Doria edzője meg elárulta, hogy kisgyerek kora óta fanatikus Inter drukker. (Állítólag az Inter volt az első szó, amit ki tudott mondani másfél éves korában) Nagy meglepetést nem kaptunk a kopasztól a kezdőcsapatot illetően, ugyanazokkal töltötte meg a pályát, akik az utolsó két meccsen is kezdtek, a 4-2-3-1-es felállást talán már le sem kell írni. Amúgy teljesen igaza van, most csak a bajnokságra kell koncentrálnunk, a csapat jó formában van, a játékosok képes egymásért küzdeni, tök felesleges megbontani az egységet. (azt ne vegyük az egység megbontásnak, hogy négy játékos hosszú ujjú mezben kezdett) Sampnál Alvarez csak padozott, Silvestrében azért bízhattunk, hogy úgy fog játszani, ahogyan ezt nálunk tette annak idején. A milánói (jóérzésű) lakosok nagy része úgy gondolta, hogy megpróbálja kihozni a kedd estéből a maximumot, így kis látogattak körülbelül 55451-en a mérkőzésre. Guida sípmester belefújt kedvenc hangszerébe, mi meg megállapíthattuk, hogy a Giampaolóék nem sündisznózni érkeztek a Meazzába. Szépen tették a labdát, mi valahogy nagyon nehézkesen mozogtunk, mintha nem melegítettünk volna be rendesen. 10 perc lötyögés után toltunk egy olyan félórát, amit nagyon régen láttam Inter mezt magukra öltő játékosoktól. Az ellenfél az sem tudta melyik bolygón van, gyakorlatilag szétfociztuk őket. Candrevát sokan dicsérték a Nápoly meccs után, hogy milyen alázatosan játszott, most azonban egy világklasszis szélsőt láthattunk benne. Gyakorlatilag, akkor verte meg az emberét, amikor akarta, élvezte a játékot. Futószalagon jöttek a helyzetek, amiből kettő több is volt, mint helyzet. Előbb Skriniar kotort be szöglet után egy továbbcsúsztatott labdát (nem kellett félnie, hogy túlzott gólöröm miatt sárgát kap), majd Icardi lőtte ki a hosszút kapásból. (kösz Silvestre) Olyan csemegét is láthattunk, hogy Nagatomo 30-ról, Adriano módjára tüzel kapura. Puggioni kapaszkodott rendesen. Kétszer meg nem volt velünk a hazai kapufa, hisz Perisic 40-ről leadott emelése, vagy Icardi elemi erejű fejese is simán gólt érdemelt volna. 2-0-val zártuk az első félidőt, én egy kicsit bosszankodtam, mert alsó hangon egy négyessel kellett volna pihenőre küldeni a Sampot.
Spaletti nem nyúlt hozzá a kezdőhöz, vártuk a megnyugtató harmadik gólt, ami szűk tíz perc után meg is érkezett. Vecino passzolt előre Perisicnek, aki 90 fokos szögben centerezett Icardinak, ő meg ilyen helyzetből csak az argentin válogatottban tudja kihagyni. Itt nem sikerült neki, 3-0 ide, calma ragazzi. Icardi, kölcsönkenyér visszajár alapon, gólhelyzetbe hozta Perisicet, de ő tegnap összebalhézott Fortunával, most a felső lécet trafálta telibe. Különösöbben nem idegeskedtem, biztos volta benne, hogy nagy gond már nem lesz, vártam a szokásos cseréket. Már kezdett leragadni a szemem, mikor Baumstark Tibi kiabalására felriadtam. Hirtelen azt hittem, hogy lőttünk még egyet, de látom, hogy Kowacki egy beívelést bepasszol az alapvonalról a kapuba. Nem azt mondom, hogy Handa tehet róla, de azt sem, hogy nem lehetett védeni. Válaszként leadott Candreva egy löketet, Spaletti meg hozta J.Mariót Vecino helyére. Támadtak a dóriások, de ilyenkor egész nyugodtan végig lehet vinni egy kontrát és beadni a kegyelemdöfést. Volt, hogy Mariónk impotenseskedett, utána Icardi hozott rossz döntést három az egyben szituban. Aztán, ahogy az utóbbi hat évben már megszokhattuk, megint elkezdhettünk izzadni, remegett a szánk széle, markolásztuk a fotel karfáját, mert feljött 3-2-re a Sampdoria. Ezen a meccsen az összes gól beadás után született, így ez is. Quagliarelléra kellet volna figyelni, talán a másodpercekkel korábban beállt Santonnak, de ekkor már a zuhanyzó meleg vizén járt a védelmünk esze. Q-é a labdán, így három méterről nem is tudta elhibázni. Icardinak volt még egy lehetősége, aztán bejött Éder a szokásos 4 percére, a nyugodt meccsből egy ideges hangulatú lett. Szerencsékre nem dobták be azt a (Benito által emlegetett) banánhéjat, amin elcsúzhattunk volna, így maradt a 3-2. Egész jól jöttünk, ki az elmúlt bő egy hétből. Milan-Nápoly-Sampdoria hármas ellen hét pont, előre aláírtam volna. Nem is lehet kérdés: GYŐZNI MEGYÜNK VERONÁBA!
osztályzatok.
Handa (6) – jó
D’Ambrosio (7)- egész jó
Miranda (6) – jó
Skriniar (7.5)- kurva jó
Nagatomo(7) – ilyen jó?
Vecino (6.5) – elég jó
Gagliardiani (6) – jó
Candreva (7.5) – hű de jó
Borja (6) – jó
Perisic (7) – nagyon jó
Icardi (8) – kibaszott jó
J.Mario (5.5)- nem olyan jó Mario
Eder, Santon (0,0)
Spaletti (9) – Jó, hogy itt van!