Hatékonyan

Pár perccel a lefújás előtt meggyőződésem volt, hogy valamiféle átok szállta meg a milánói derbyket, ami miatt mostantól mindegyiknek 2-2-es döntetlennel kell végződnie, a játék képétől teljesen függetlenül. Ha volt is ilyen átok, az tegnap este megtört, hála egy kései tizenegyesnek, melynek jogosságát ugyanúgy meg tudnám magyarázni, mint jogtalanságát. Így lett meg a három pont, minden viszont akkor sem mindig jó, ha a vége jó…

… mert hát, ha valaki egy ilyen meccsen totális dominanciát és fölényes győzelmet várt az Intertől, az nem emlékszik az előző 7 fordulóra annak csalódnia kellett, ez egy vért és verejtéket hozó 90 perc volt, melyből nem is olyan keveset a Milan dominált. Bár a kuzinok játéka még nem igazán állt össze, és nem is biztos, hogy össze fog Montella vezetésével, a második félidőre megszállta őket a városi rangadók szelleme, és igen kemény ellenfélnek bizonyultak.

Kellett ehhez persze a sokat kritizált l’Aeroplanino néhány kimondottan jó húzása is. Ugyan az első félidőben jóformán pályán sem volt a Rossoneri, a játékrész végén Kessie passza után az újabban wingbacket játszó Borini veszélyeztetett, az őt semlegesíteni hivatott Nagatomo hozzá sem tudott szagolni a szituációhoz. Ezen felbuzdulva a második félidőben szinte folyamatosan a jobb oldalon folytak a támadások, a japán balhátvéd pedig nagyon rosszul viselte a fokozódó nyomást, nem véletlen, hogy mindkét egyenlítő gólnál ez volt a kulcs. Az egyébként mindentől teljesen izoláltan játszó, mindössze 18 labdaérintést összehozó Kessie teljesen érthető módon nem futott ki a második félidőre, helyette Cutrone jött, a kulcs azonban nem ez, hanem Suso hátrébb húzódása lett, ami szintén nagy lökést adott a Milannak. Hozzátenném azért, hogy tavalyi emlékeim szerint Suso egy jobboldali tükörszélső, és még ennél is jobban tudna játszani mondjuk egy 4-3-3-mas hadrendben.

A legkomolyabb veszélyforrás

Spalletti a formációt illetően tartotta magát az eredeti elképzelésekhez: 4-2-3-1, ezúttal Borja Valeroval trequartista-szerű szerepkörben. Milánó legmenőbb szakállától végre valami igazán összeszedett produkciót láttunk, sokkal meggyőzőbben mozgott, mint az előző öt meccs bármelyikén, az első gól is az ő labdaszerzéséből indult. Az első félidőben mutatott magabiztos játék nagyban köszönhető a középpálya stabilitásának, Borja mellett Vecino bizonyult nyerőembernek a maga hét szerelésével – ez igen szép szám, az egész mezőnyben összesen volt 22. Szünet után viszont a lehető legmélyebbre húzodott vissza a védelem vonala, az egyetlen reményt a kontrajáték jelentette.

A kontrák éppenséggel nem jöttek tucatjával, a balszélen Perisic elsősorban a védekezéssel volt elfoglalva, Nagatomo pedig három passzból kettőt elrontott, így sok hasznát nem vettük. A másik oldalon Candreva ugyan félelmetesen jól játszott és nem egy helyzetet teremtett, idővel csúnyán elfáradt, így az utolsó 20 percben már Cancelot is megcsodálhattuk. A győzelem kulcsa a mennyiség helyett a minőségben rejlett: összességében valami négy kontrát sikerült végigvezetni, ebből viszont kettő gólt eredményezett, Luciano taktikája tehát bevált. Bigliának persze jár a pacsi az elsőért (újabb játékos aki nagy pénzért cserébe távozik Róma mászóka-kék részéről, de a jó teljesítményeket nem hozza magával,) a másodiknál az a Vecino-Icardi-Eder összjáték a meccs legszebb jelenete volt, az közvetlenül ezután érkező szögletből pedig tudjuk mi lett.

 

Candreva kulcspasszait, Vecino szereléseit, Borja profizmusát emeltem ki eddig, de egy ilyen nehéz meccsen a győzelem csak álom maradt volna Icardi hidegvérű befejezőjátéka nélkül. Azt hiszem, ha valaki megkérdezi tőlem a jövőben, hogy mit jelent az angol clinical finishing kifejezés, majd inkább csak megmutatom ennek a meccsnek az összefoglalóját. A kapitány az elmúlt hetekben kimondottan rossz formában játszott, Argentínából olyan hírek is jöttek, hogy valamiféle fizikai problémája van, szóval a meccs előtt nem nagyon láttam benne a mesterhármast. Azonban úgy néz ki jót tett neki a hazai levegő, vagy csak feldobta őt a Messiékkel kiharcolt világbajnoki részvétel, bármi is történt, tegnap újra a Romát kitömő MI9-et láthattuk.

Értékelés:

Handanovic : – Azt meg felejtsük el, megesik.

D’Ambrosio: 5.5 – Korrektül hozta le a meccset, az első gólból kivette a részét.

Skriniar: 6 – Egyszer megelőzte Cutrone.

Miranda: 6 – Ijesztően kezdett, labdaeladás, felesleges sárgalap. Viszont fokozatosan feljavult.

Nagatomo– Miért nincs ennek a csapatnak balhátvédje?

Vecino: 7 – A legjobban védekező, és a kapura legveszélyesebb középpályás volt.

Gagliardini: 5 – Nem szívesen bántom, de a távoli lövéseknél rendre késve lépett ki.

Borja: 6.5 – Csak így tovább. Nem a kondijára értem!

Candreva: 8 – Kapufa, gólpassz, kulcspasszok, cselek, nálam majdnem ő lett a legjobb.

Perisic: 6.5 – A sok meló mellett jött egy gólpassz is.

Icardi: 9 – Diego Milito óta az első mesterhármas a Madonninán.

Cancelo: – A második gólnál nem követte Bonaventurát

Eder: – Igazi tizenkettedik emberhez méltón ma is hasznosan szállt be.

Santon: – Ó, helló!

    

A városi rangadó tehát letudva, a megszerezhető 24 pontból 22 zsebben. A következő ellenfél a Napoli, akiktől formájukat tekintve nem szégyen kikapni, és szerencsére a tabellán sem történik majd katasztrófa, ha így alakul.