Hiába reménykedtek a pozitívabb beállítottságúak, a mai nap sem arról szólt, hogy az Internazionale hogyan szerez új híveket a labdarúgás nevű sportágnak. Újfent kiütköztek azok a kisebb-nagyobb hibák, amikről az utóbbi hetekben sok szó esett, így Spalletti egy mini válaszút elé érkezett.
A lead utolsó mondatával pedig egyértelműen a kezdőcsapat összeállítására célzom, mert mi másra is célozhatnék… A kopasz mesternek van egy alap koncepciója, a játékról pedig egy egészen konkrét elképzelése, de azt ebben a formában láthatóan nem lehet átültetni gyakorlatba, megfelelő játékosok hiányában. Azt eddig is tudtuk, hogy a Mercatot követően tátonganak még lyukak a csapatban, de azt, hogy ezek a dolgok ilyen gyorsan kiütköznek, nem feltétlen gondoltuk volna – viszont az utóbbi meccsek világosan választ adtak kérdéseinkre. Ahogy említettem már, néhány hónap (talán év?) elteltével nem kizárt, hogy pozitívnak értékeljük ezt a nyarat, egyelőre viszont még ott tartunk, hogy a védekezést tekintve le lett rakva talán talán egy stabil alap (a középpályát is beleszámítva), a támadások viszont kvázi ugyanarról szólnak, mint eddig. Ezt lehetne mondjuk egy formációváltással, netán tökösebb lépésekkel (Karamoh bátrabb beépítése) megváltoztatni, viszont akkor még mindig ott van a középső középpályások kérdésköre és feladata… Egy szó mint száz, az átigazolásokkal még bőven nem végeztek Sabatiniék, pedig jó lenne nem állandóan a piac nyitását várni.
Kezdő sípszókor egyébként olyan tizenegy futott ki, amibe igazából nem lehetett belekötni, Dalbert visszakerülésének örültünk, Joao Mário padozásának is, egyedül Éder az, akit nagyon el tudtunk volna képzelni Icardi mögött, esetleg „vakon” a francia színes bőrű srácot az egyre nagyobb gödörbe kerülő Candreva helyén.
Magával a mentalitással most sem volt baj, a kezdés is olyan volt, amilyet szerettünk volna: Perisic majdnem góllal nyitott egy Candreva-elfutást, majd beadást követően. Viszont a folytatás már nem igazán ízlett a szánknak, lévén szinte egy az egyben kopírozták Icardiék azt, amit a Spal, Crotone, Bologna trió ellen láthattunk, támadásban értékelhető pillanatokat csak Brozovictól és Vecinotól(!) kaptunk szinte. És persze ahogy lenni szokott, a kevés Genoa-akcióban is volt veszély, mert nem kutyaütőkből állnak, Taarabt átlövésénél Handa, Pellegri fejesénél pedig a szerencse mentette meg a csapatot. Utóbbi jelenség egyébként óhatatlan, amikor egy csapat ennyire támadó szellemben próbál fellépni, ilyenkor kéne az ellenfél térfelén valamit mutatni, hogy a védőkön valahogy csökkentsék a nyomást, egyben sietősebbé tegyék az ellenfél dolgát. De nem, a Genoa minden Inter-támadást szinte tökéletesen levédekezett, hibáik száma közel volt a nullához, így pedig a kellő plusz hiányában nem is változtak a dolgok, egyedül a kevésbé kedvelt horvát járt közel a gólhoz, szinte a semmiből.
Félidőt követően naná, hogy nem változott a világon semmi, szerencsére Luciano barátunk nem is nézte sokáig tétlenül az egészet, behozta a szokásos Jolly Jokert, majd ahogy telt az idő, húzott még kettőt (egy meglepőt és egy valószínűsíthetőt). Ezek összessége már elég volt a konkrét nyomásgyakorláshoz, és még ha a győztes gól pontrúgásból is érkezett, azért az utolsó húsz percben felírhattunk a noteszbe néhány pozitívumot. Ami vicces (vagy inkább szomorú), hogy igazi helyzetet (pláne ziccert) nem is sikerült kialakítani, leginkább csak távoli lövések és beadások után voltak lehetőségek, de annyi baj legyen, igazából ezért is három pontot adnak… Csak mint tudjuk, ez vékony jég.
Igen, azért pár fordulóval a Roma ellen látott csodás fél óra után csak eljutottunk oda, hogy mégis látunk párhuzamot a két éve látott mancinis kezdéssel, és jelen helyzetben sajnos nagyon is helytálló ez a gondolatmenet. Viszont sokak legnagyobb bizodalma az enyém is, ő pedig a padon ül, nincs haja és a játékosait irányítja, mostanság legtöbbször nem nyugodt emberként. A tabellára egyébként nem olyan rossz ránézni továbbra sem, és hát hosszú még az idény… Meg a labda is gömbölyű.
Pontozás:
Handanovic – Az a néhány védés nagyon kellett tőle, hogy ebből ne egy óriási pofaégés legyen végül. Bravúrt mondjuk igazából csak Taarabt lövésénél kellett bemutatnia, de koncentrációját végig fenn kellett tartania a veszélyes Genoa-akciók miatt. (6,5)
Dalbert – Tyű, nos… Egy brazil balhátvéd, aki néha bántóan ügyetlenül kezeli le a legegyszerűbb labdákat is. Fura ezt azért leírni, pláne a vételára vonatkozásában, de ezeket a dolgokat már nem lehet a kezdeti idegesség számlájára fogni. Az első félidőben végig az volt az érzésem, hogy taktikai utasítás miatt alibizik támadásban, aztán szerencsére szépen lassan feljavult, és már mutatott pozitív dolgokat is – de megint a védekező oldala volt erősebb és megnyugtatóbb. (6)
Miranda – Két kisebb hiba a meccs első felében, azt leszámítva most nem volt vele különösebb probléma, sőt, amikor a közelében volt, falatokban fogyasztotta el uzsonnára Pellegrit. (6)
Skriniar – Néhány kihagyása neki is akadt, egyszer pedig lemaradt a már említett fiatal olaszról, de nagy panaszt rá sem írhatunk, ennél rosszabb kilencven perce sose legyen. (6)
D’Ambrosio – Leírjam századjára is a szokásosat? Igen, ugyanazt tette, amit mindig is, viszont most hozzátette a néhány fordulónként érkező extráját győztes gól formájában. Azért továbbra is várnánk a minőségi javulást az ő posztjára (is). (6,5)
Borja Valero – Lejtmenetben van, bár nagyon próbálkozna ő, de valahogy érezni lehet, hogy a 4-2-3-1 egyik „2-es pozíciója” nem az ő szakterülete, nem ehhez volt szokva az utóbbi években. Egy bizonyos szintet teljesít, de relatíve lassúsága miatt nem tudja úgy felpörgetni a játékot (pláne betömörülő ellenféllel szemben), ahogy azt elvárnánk, így igazából szürkén is futballozik. Jogos volt a cseréje. (5,5)
Vecino – Ha így folytatja, ő lesz az egyetlen kirobbanthatatlan ember arról a posztról. Nem túl látványosan, de nagyon hasznosan játszott, kis szerencsével gól is összejöhetett volna ma számára. (6,5)
Perisic – Terület nélkül egyszerűen ő is meg van lőve, néhány veszélyes lehetőség kialakításában részt vett, de számottevő kreativitás hiányában ilyenkor nem tud mindig különbséget jelenteni, hiába a keret egyik legértékesebb focistája. (5,5)
Brozovic – Néhány fokkal jobb teljesítményt mutatott, mint amit portugál váltótársától az utóbbi fellépéseken láttunk, de ettől talán még mindig tudna ő többet. Rá is igaz, ami Vecinora: ha Fortuna vele van, most állhatott volna minimum egy találat a neve mellett, azzal pedig könnyen lehet, hogy a végkimenetelt döntötte volna el. (6,5)
Candreva – A mezőny leggyengébb játékosa volt, bár a kezdése keltett némi reményt, aztán fokozatosan esett vissza, mígnem eljutott odáig, hogy Dalbert első embert találó interes beadását sikerült bántó módon elbénáznia. Forrósodik a helyzet számára a kezdőcsapatot illetően, ráadásul még megkapta a maga füttykoncertjét is lejövetelekor. (5)
Icardi – Ha nem lett volna az a mentése utolsó emberként (amiért mondjuk hatalmas pacsi jár), akkor ez ismét konvergált volna az értékelhetetlen felé, hiába csipkedte magát láthatóan például a labdáért való visszalépésekben. Azt valószínűleg már mindenki tudja, hogy ő ilyen típusú meccseken sosem fog változást hozni a szó szoros értelmében, legyen bármennyire is hidegvérű és klasszis befejező. Technikai hiányosságai már sosem fognak eltűnni, ebből kifolyólag pedig az alapjátéka szintén nem fog számottevően megváltozni – egyszerűen ő egy ilyen (letűnt) centerfajta. (5,5)
Éder – Ismét óriási lelkesedéssel és igencsak jól szállt be, na ő viszont hozott magával minőséget a padról, és tevékeny részt vállalt a három pont megszerzéséből. (6,5)
Karamoh – A mai nap kevés pozitív csalódásainak egyike, a rövidke ideje alatt is sikerült sárgát és kiállítást összehoznia az ellenfélnek, és bő negyed óra alatt kis túlzással több embert vert meg csellel, mint Barbosa az itt eltöltött ideje alatt összesen (edzőmeccseket is beleszámítva). Gyors, erős, technikás, pimasz, láthatóan képes váratlant húzni – miért is ne kezdhetne szépen lassan formán kívüli posztriválisa helyén? (-)
Joao Mário – Ismét csereként sikerült futballistára emlékeztető momentumokat produkálnia, nem lehetne ezeket valahogy átültetnie arra az esetre, ha a kezdőben kap helyet? Egy ilyen pontrúgás például sokszor húzhatná ki csapatát a szarból. (-)
Spalletti – Minimális változtatásokat eszközölt a kezdőben, de ahogy telt az idő, érezte, hogy itt egy leheletnyivel illik radikálisabbat húzni, és sikerült szinte tökéletesen meccselnie a második félidőben. Utóbbi persze nyilván kicsit erős jelző egy kiszenvedett 1:0 után, de tény, hogy minden egyes cseréje hozzá tudott tenni a meccshez érdemben, így viszont igencsak vakarhatja a fejét már most a jövő heti összeállítással kapcsolatban. (6)