Egy nyugodt délután előtt

Az utóbbi pár évben mindig ugyanazzal indítottuk a kicsik elleni előzetest: szenvedni fogunk a bunker ellen és a végén majd örülhetünk az egy gólos sikernek is. Most viszont azt várom, hogy magabiztosan, több góllal nyerjünk. Főleg, hogy hendikepes győzelemre fogadtam.

Nem olyan rég, még Mancini is egy ötös győzelmi sorozattal indított egy szezont, de az nézett ki olyan jól, mint ahogy ez nézhet ki – már ha sikerül. A Crotone tökéletes alanynak tűnik a negyedik áldozat szerepére, eddig nemhogy meccset nem nyertek, de még gólt sem tudtak rúgni és hát nem kell Budapest Tv-s jóstehetség hozzá, hogy kiesőjelöltnek aposztrofáljuk őket. Egyébként ki ne emlékezne, az előző idény legnagyobb szégyenfoltja pont egy crotonei vereség volt.

győzelem tehát kötelezőnek tűnik, persze ahogyan Rolkó írta legutóbb, hiába a pöpec szezonkezdet, ilyenkor kell szerénynek maradni. Meg tökösnek, márpedig az a benyomásom, hogy az idei csapat tökösebb, mint bármelyik az utóbbi évekből – hát na, nincs magasan a léc.

Cancelón kívül, szerencsére mindenki egészséges és eltiltott sincs, szóval Spalletti vélhetően ugyanazt a kezdőt küldi fel, mint egy hete. Talán egyetlen apró változtatásra van esély, mégpedig Borja ezúttal pihenőt kaphat, őt Vecino pótolhatja. És ha már Borja, akkor megemlíteném, hogy nekem kifejezetten bassza a csőröm, hogy ilyen gyenge a kondija, 32 évesen azért még bírnia kéne, nem beszélve arról, hogy az egész felkészülést végig melózhatta. Lehet ezért kopott ki olyan hamar a Premier League-ből?

Arról is lehetett olvasni a héten, hogy Karamoh meccsre kész állapotban van, így pár percet vélhetően pályán tölthet.

Tipp: 0-3 Icardi (2), Joao Mario