Jesus velünk van

Be kell valljam, a nyári hőség ellenére a Serie A sorsolásának napja óta fáztam ettől a két rangadóval nehezített szezonrajttól. Biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyetlen, aki még egy dupla vereséget és így két forduló után az élbolytól való 6 pontos leszakadást sem tartott esélytelennek. Ilyenről viszont szó sincs, hiszen olybá tűnik, a három kenyéradót váltó olasz edző közül Luciano Spalletti kapcsolt a leggyorsabban, és ki is tudta használni helyzeti előnyét mind múlt héten a teljesen új csapatot építő Pioli, mind tegnap a nagycsapat terhével még egyelőre ismerkedő Di Francesco ellen.

 

Két meccsből tehát hat pont a zsákban, Milánóban mindenki vidám, pedig a meccs első egy óráját nézve nem kerültünk hurráhangulatba. A Roma játszott fölényben, középpályájuk a mindig remek Nainggolan vezetésével eléggé követhetetlennek bizonyult Borja Valeróék számára, ez pedig a gólon kívül egy rakás átlövésben is megnyilvánult. Szerencsére viszont a kapufa három alkalommal is mentett. A pálya közepén kijelenthető, hogy az Inter erősítései ellenére a Roma képvisel magasabb minőséget, a kék-feketék versenyszettje a támadósorban erősebb inkább. Ez ellensúlyozhatta volna a hazaiak dominanciáját, de egyfelől a gyors ellentámadások lehetőségét a bekapott gól miatt hamar buktuk, igen jól zártak vissza a bordómezesek, másrészt Perisicék kimondottan gyengén játszottak. Kellett tehát a változtatás, ami Joao Mario személyében jött el.

Immár másodízben hagyja ki őt Spalletti a kezdőből, hogy aztán a második félidőben frissen ereszthesse az ellenfél védőire, nem tudom, hogy ez zseniális döntés-e tőle, vagy gondjai vannak a képességek felmérésével, de egyelőre működik. Azonnali hatása ezúttal nem volt a meccsre, kellett Joaonak egy kis akklimatizációs idő, mialatt továbbra is a fővárosiak futballoztak jobban. Az egyenlítés valójában a semmiből jött, egy labdaeladás Juantól, Candreva felébredése és Icardi klasszis befejezése tette semmissé az első 67 perc borzalmát.

Róma nem egy nap alatt épült, de 20 perc alatt dőlt össze tegnap este, a területek a gól után megnyíltak, és egyre egyértelműbbé vált, hogy a durván ballábas Juan Jesus mennyire rossz döntés volt a legtöbbször az alapvonal irányába cselező Perisiccsel szemben. A második és harmadik találat is egy ilyen szituációból született, EDF pedig imádkozhat, hogy valamelyik jobbhátvédje felépüljön a szünet alatt, mert ez így nehéz lehet. Ha esetleg érdekli őt a dolog, nálunk van pár eladó, használt szélsőhátvéd, felőlem kedvére válogathat. A győzelemhez végül az új vice-Nagatomónk, Dalbert hozzájárulása is kellett, hiszen kétszer is góltól mentette meg Handanovic hálóját. 

Láttuk tehát, hogy hol lehet javulni, láttunk biztató jeleket, de legnagyobb örömünkre egy mentálisan egészséges Intert láttunk vert helyzetből felállni, és százmillió év után elhozni a 3 pontot a fővárosból.

letoltes.jpg

Találd meg a kakukktojást!

Értékelés:

Handanovic: A gólról nem tehetett, fogta amit kellett, de igazi bravúrt sem láttunk tőle ezúttal. 6

D’Ambrosio: Támadásban úgy semmi, védekezésben nagyjából hozta amit várunk tőle, Dzeko góljánál kapcsolhatott volna ő is gyorsabban. 5

Skriniar: Rengeteg jó megmozdulás, de némileg árnyalja a képet, hogy a gólban is benne volt, és egy tizenegyes-gyanús esetet is összehozott. Fura, hogy utóbbinál nem volt videobíró, mivel sokkal ártalmatlanabb helyzetekben is kikérik. 6

Miranda: Jól játszott. 6.5

Nagatomo: Magához képest amúgy kimondottan jó teljesítmény volt, még egy kötényt is kiosztott. 5.5

Gagliardini: Rangadókon nem szokott brillírozni sajnos. 5

Vecino: Túl sok extra nincs ebben a srácban, de kellően stabil. Gratulálunk neki a góljához, még sokat! 6.5

Borja: Mint sokan, ő is a végére ébredt fel, és kezdett jól osztogatni. 6

Candreva: Talán a legkevésbé fásult támadó volt a meccs egészét nézve. Nagy erősítés tavalyhoz képest, hogy Spalletti nem csak buta oldalvonal melletti futkározást kér tőle. A gólpasszt is középre húzódva adta. 6.5

Perisic: Borzasztó gyenge az egyenlítésig, majd két csodás assziszt következett. 6

Icardi: Klasszis találatok, dehát ezért tartjuk. 7

Mario: Megint nyerő csere, de a kapu előtt valahogy fel kéne javulnia. 7

Dalbert: Furcsamód nem támadó skilljeivel kápráztatott el minket, hanem két mentéssel, jár az elismerés! 6

Cancelo: Ő is debütált, de annyit nem találkozott a labdával, hogy osztályozzam.