Egy nem annyira nehéz délután

Tény, nem pont azt kaptuk, amit vártunk a mai meccstől. Hanem valami sokkal jobbat: szeretett csapatunk a Cagliari után az Atalantát is alaposan kitömte. Nézzük mi történt: 

 

A kezdőt illetően szerencsére nagy meglepetésben már nem volt részünk, maradt a múlt heti 4-2-3-1 Medellel Miranda mellett, Banegával Icardi mögött, Murillo, Joao Mario és Brozovic ezúttal is a padon találta magát. Az Atalanta csaknem teljes harci díszben állt ki, Petagnával, Gómezzel, Kessiével, ahogy azt kell.

Nagy irammal kezdődött a mérkőzés, ami eleinte mindennek tűnt, csak könnyűnek nem. Rögtön a meccs elején Perisic rúgott luftot ordító ziccerben, ízes szitokszavakat váltva ki a nézőkből, mondván egy ilyen meccsen ez nem fog beleférni. Nem sokkal később Gómez szerezhetett volna vezetést az Atalantának, ám távoli lövése épp elkerülte a kaput. Serényen támadtak viszont a vendégek, egy beadásnak szánt labda pedig a feladótól pár centire álló D’Ambrosio kezéről vágódott le, ami egyes szituációkban bizony tizenegyest ért volna, Irrati azonban úgy gondolhatta, ez most nem a Juventus-Milan rangadó 95. perce, így mehetett tovább a játék. Némi kompenzáció iránti késztetés mégis kialakulhatott benne (vagy csak rohadtul nem tudta milyen rendezvényen van,) így mikor a Medel előrevágott labdája után kapura rontó Icardit Toloi gáncsolta, valahogy elmaradt a szabályok szerint elvárható piros lap (én őszintén szólva mikor láttam a sárga lapot villanni, azt hittem Mauro kapja színészkedésért.) Szabadrúgás azonban járt, amit Banega a sorfalba vágott, a lecsorgót pedig Capitano kotorta a hálóba, egynull. Értékes kis gól ez, talán így meglehet a győzelem… Ám mire megemésztettük volna a vezetés tényét, egy tizenegyes révén már megduplázódott az előny – az ítélet persze megint vitatható, ha az embert Egri Viktornak hívják, bár a második félidőre szerintem ő is rájött, hogy nem volt itt szó kamutizitről. No hard feelings, kedves Viktor!

 

 

A folytatásban pedig futballmeccsről csak idézőjelek között beszélhettünk, az Atalanta ugyanis – a történteket feldolgozni nem tudván – teljesen felmondta a szolgálatot, köszönhetően részben a pár éve általunk is környékezett, ám végül a Roma által bezsákolt Zukanovicnak, de a máskor kimondottan jó Toloi-Caldara duó is teljesen homály volt. Icardi harmadszor is eredményes volt Banega beadása után, majd utóbbi duplázott két remek ütemű Candreva-passzt követően. Persze kellett egy kis ügyetlenkedés is a félidő végére, a védelem egyszerűen képtelen volt összezárni Freuler előtt, aki így 5-1-re állíthatta az eredményjelzőt a első negyvenöt perc letelte előtt. Szünet után Banega először Gagliardinit találta meg kis szerencsével, majd egy szabadrúgást csavart Banega hálójába, a végeredmény így 7-1. Nekem tetszett.

A szereplők egyenkénti értékelésébe nem mennék bele, már az MVP kiválasztásánál is gondban lennék, ha nem lenne a mind a 7 gólban szerepet játszó Banega. Meg kell hagyni azonban, hogy:

  • Icardi nem csak mesterhármast lőtt ma, hanem az egész meccsen óriásit küzdött, a felesleges sárga lapját nézve talán egy kicsit túl nagyot is
  • Kondogbia, akit korábban egyesek már-már Mendietához fogható melléfogásnak tekintettek, ma lazán megette a Serie A egyik legnagyobb tehetségének tartott Kessiét, és egyébként is, hónapok óta király
  • Gagliardini még a múlthetinél is nagyobb gólt vágott, az alkalomhoz illően azoban csak szerényen somolyogva ünnepelte meg a találatot
  • Candreva két gólpasszal járult hozzá a sikerhez, de egy-két mutatványa megint csak adhat okot némi kummogásra
  • Ansaldi egész jó volt 🙂

Ennyi mára, jövő héten Torinóba megyünk, Belottiék ellen pedig ezúttal tényleg nehéz dolgunk lesz.