Egy nehéz délutánra várva

Múlt heti értékelőmben azt írtam, hogy motiválnom kellett magam ahhoz, hogy leüljek meccset nézni. Ezúttal legkevésbé sincs erre szükség.
Két okból se : az Atalanta bitang jó idén és jó eséllyel legalább egy EL-helyet elcsípnek, másrészt a két szurko
lótábor legendásan rühelli egymást, szóval tuti jó hangulat lesz.

(PaulPierce34 írása következik)

Pioli az utóbbi időben többször -egészen pontosan kétszer- is megkapta, hogy csak a kötelezőket hozza el a csapat, amiben van igazság, de érdemes jobban a dolgok mögé nézni: a Napoli elleni vereség tényleg csúnya volt, de a Juve meg a Roma is átlövésekkel ért révbe, és ezt most nem kifogásként írom, csupán azért, mert egyébként abszolút partnerek voltunk ezeken a meccseken, beakadtak a távoli bombák, na bumm, ez van.

A kérdés adott: mennyire vehetjük a kötelező győzelmek a kategóriájába a mait? Hazai pályán egy Atalanta ellen annak kellene, hogy legyen, de ez nem az az év.
Gasperini iszonyatosan jól össze rakta a bergamóiakat, utolsó hét meccsükön veretlenek maradtak, úgy, hogy ezeken csak 2 gólt kaptak.

Akire érdemes figyelni tőlük, az Alejandro Gómez –aki a héten nyilatkozta, hogy 2013-ban kis híján Interista lett–, de főleg az Európa nagyjai által is körüludvarolt box to box középpályás Kessie-re vessétek vigyázó szemeitek.

Ami minket illet, a Gazzetta szerint marad a négy védős formula, így Murillo megint padozni fog, szintúgy Joao Mario, ami nem is meglepő Banega múlt heti varázslata után.

 

Nem számítok gólzáporra, inkább egy verekedős, agyontaktikázott, tipikus olaszos, egygólos meccsre, ahol az dönt, hogy kinél van a legjobb játékos.

Tipp: 1-0, Icardi