Az átigazolási szezonról Nerazzurri blog-szemüveggel

Eltelt a 2016-os nyár is, így újabb Mercatot hagytunk a hátunk mögött, mi pedig mi mást is tehetnénk, mint hogy (nem túl röviden) értékeljük a történteket. Elöljáróban annyit: nem teljes azért az egyetértés. 

Tehát a Suning belekezdett. Nem kicsit, nagyon. A hangzatos kijelentéseket tettek követték, mi meg csak kapkodtuk a fejünket, főleg az augusztusi történések láttán. Persze ahány ember, annyi vélemény, éppen ezért öten megpróbáltuk összefoglalni, mit is gondolunk ezekről.

bimre_ szavai:

„Abból a szempontból mindenképpen érdekesen alakult a mercato, hogy az elmúlt évekhez képest, amikor mindig 0 körül jött ki az egyenleg, most rögtön robbantottunk egy hatalmas mínusszal (tiszta mázli, hogy a podcastben próbáltam kifejteni, hogy ez miért nem lesz így). Meg is lett a böjtje, elég lájtosra sikerült az EL-be nevezettek listája, gyanítom, hogy a téli el- és bevándorlás (spílerek el, pénz be) függvénye Gabi Barbosa és Joao Mario nevezése.
Összességében kicsit felemás, de azért sokkal inkább félig tele a pohár, mint sem. Banega megszerzése – pláne ingyen – hatalmas, nálam messze a nyár legnagyobb üzlete volt. Óriási elvárásaim vannak vele szemben, ha csak 70%-ban megfelel ezeknek, már király idényünk lesz. Ansaldiban is bízok, igen valószínű, hogy jobb, mint a többi szélső védőnk (leveleit az „ez még nem szint” jeligére kéri). Candreva játékát én alapvetően csípem, de ennyit nem ér egyrészt, másrészt, ha hasonló nagyságrend és Lazio, akkor Biglia. Ettől függetlenül persze lehet akár az idény legjobbja is (vagy a második Banega után). Gabi Barbosa (a tököm tele a gabigólozással, majd ha lő 25 gólt 3 egymást követő idényben, akkor talán lehet így hívni) ugye talány, mindig kétesélyes a random tehetségek leigazolása, a képessége megvan,hogy naggyá váljon, és De Boerban lehet bízni, úgyhogy legyen pipa. Az lesz érdekes kérdés, hogy Édert helyből kiejtve, ki fog szívni a Perisic, Gabriel, Candreva triumvirátusból. Mert valaki szívni fog, ez meglehetősen tuti, a háromból egyik sem az első csereember és az EL-kezdő pozíciójára pályázik, és az áruk sem erre predesztinálja őket, a képességeikről nem is beszélve. Joao Mario a legnagyobb talány, elképesztően túlárazta a Sporting, bár a hülyék mi vagyunk, hogy kifizettük. Ő nem szélső, hanem középső középpályás, ahogy az EB-n sem szélsőt játszott, hanem KK-t, csak a szélről befele húzódva. Itt a hármas belső kp egyike lesz, kurva nagyot kell domborítania, ha nem akar Ausilio jövő nyáron munkanélküli lenni (ha középszerű lesz a Kondo, Mario duó 80 millióért, azt nem fogja megúszni). A selejteket elpasszolni nem sikerült, ezért akár még szemrehányást is tehetnék, de na, egy Gallianiba oltott Lotito se tudná rásózni senkire a Nagatomo, Rano-vonalat. Télen jó lenne egy Darmiant hazahozni, pár évre megoldódna legalább az egyik oldal hátul, a másikra meg ott lesz Dimarco (többet nem mondom a nevét a következő 1-2 posztban, megígérem). Ja, meg ne feledkezzek Erkinről: ha sikerül kifizettetni a Besiktassal jövőre 2 misit érte, akkor már megérte.
Az edzőváltásról már értekeztem (zsíros, csak mé’ most), úgyhogy azzal zárnám, hogy most látom a legnagyobb esélyt a dobogóra, ha a sok „ha” pozitív irányba fordul – szerintem a többsége abba fog.
7,5/10.”

csabinter gondolatai:

„Ha a fő döntéshozók eddigi teljesítményét értékelve kizárólag a mercatót nézem, nagyjából elégedett vagyokCandrevát már évek óta szeretném Inter-mezben látni, úgyhogy neki örülök, bár egy 29 éves, öregedő-lassuló szélsőnél sokallom a 22 milliós árcédulát, de hát nem az én számlámról emelik le az összeget (pedig most van annyi rajta). Az argentin védők iránt érzett gyengéd és odaadó szerelmem jeleként Ansaldi miatt boldog vagyok. Még a zenites időkben néztem ki magamnak, a remek genovai teljesítménye után pedig kötelező volt megvenni, pláne ilyen olcsón. Banegától tartok picit: lassúnak tűnik még a nem épp hipergyors Serie A-hoz is, de gondolom, nálam okosabb és hozzáértőbb emberek választották ki az egyébként nem is meleg középpályást, különben ők ülnének itt egy II. kerületi irodában, nem én. Joao Mario kapcsán nagyjából hasonló a véleményem: az Eb-n nem tűnt kiemelkedőnek, viszont cserébe irtózatosan drága volt. Mellette szól sokoldalúsága és ifjú kora, tehát bukta esetén egész jól ki lehet szállni belőle és eladni a Watfordnak 36 millióért. Gabriel Barbosát nem vagyok hajlandó az óvodás becenevén hívni és mivel csak egy-két cirkuszi videón láttam, nem is mondanék róla kritikát. Ide kapcsolódóan Erkinről sem akartam bővebbet írni a nyári mercatós posztomban, de valahogy ráéreztem, hogy rettenet őshulladék a csávó: a kontinenstornán már gyanús volt, azon a két edzőmeccsen, amit láttam, meg aztán pláne. Plusz olyan félszeg bamba feje is van. Ami nagyon nem tetszett, hogy nem hoztak még egy szélsőbekket és hogy a MirMur duó esetleges hiányzása esetén Ranocchiára bízzák a beugró szerepét. Nagyon kíváncsi lennék, miért kellett JJ-t elzavarni, pláne Rómába. A hibáival együtt a szívemhez nőtt a füles és láthatóan ő is szerette a klubot, sose pampogott. Az edzőváltás időzítése sem lett a legjobb, ezzel aligha mondok újat. Féltem De Boert a ligától, főleg a rangadóktól: egy Allegri, egy Spalletti, de még egy Sarri is jóval felkészültebb és tapasztaltabb nála és tudjuk, hogy a széttaktikázott olasz bajnokságban mekkora szerepe van egy-egy edzői húzásnak. 7/10

Így értékel eszgee:

„Végre a zsebünkbe nyúltunk, milliókat költöttünk játékosokra, Mancini pedig vette a kabátját. Frank de Boer érkezésének örülök, az én jelöltem is ő volt. Csapatépítésben lehet rutinja, az Ajaxnál kis túlzással minden évben ezt kellett csinálnia. Boldognak kéne lennem, mégsem vagyok az.
Az az érzésem, hogy ez az év is megy a kukába, mert későn léptük meg az edzőcserét. Az igazolásokat most nem tudom még megítélni pontosan. Nincs meg dvd-n a Sporting összes az előző idényből, így csak az Eb-n tudtam felmérni Joao Mario-t, ott viszont egy gigantikus nulla volt a fickó. Gabigol-ról annyit tudok, hogy mindenki őt akarta, mégis minket válaszott. Talán mert úgy érzi olyan gyengék vagyunk, hogy ide tuti befér. A harmadik drága emberünk Candreva, akit párszor láthattunk rohangálni a pályán ellenünk, eddig biztató amit mutatott. Esetében az a kérdés, hogy ér ennyit egy majd’ 30 éves játékos? Banega nem terhelte meg nagyon a pénztárcánkat, alapember volt a Sevillában, remélem az olasz bajnokság fekszik majd neki. Erkin nagy igazolás volt, a mezeladásai még az ebédbefizetését sem finanszírozták. De legalább jövő nyáron visszatérhet a Besiktastól, addig meg valahogy ki kéne utálnunk Nagatomót a keretből. Ansaldi rögtön egy súlyos sérüléssel indított, ha így folytatja, karácsonyra megkapjuk őt is.
Száz szónak is egy a vége, ugyan erősödtünk, de a többiek sem pihentek. Érződik, hogy nincs rend a klubnál és az öltözőben sem, ez pedig nem kecsegtet túl sok jóval. A Jovetic-ügy, a Brozovic féle huzavona, az FFP miatti szankciók nem éppen egy jól működő „gépezetet” sejtetnek, ráadásul a bajnoki rajt is elég szégyenteljesre sikerült. (Bár csak a Palermo meccset láttam, de nem sírok a veronai kilencven perc kihagyása miatt.)
Talán kicsit pesszimistára sikeredett ez az értékelés, de csak azért, mert öreg vagyok, nem hiszek már a mesékben. Plusz ezzel is motiválni akarom a fiúkat, hogy cáfoljanak rám. Ha értékelni kéne, nagy jóindulattal hármas alá. 4,5/10

PaulPierce34 ekképp látja:

„Ha valaki ráér, akkor nyugodtan visszakeresheti, hogy tavaly is pozitívan értékeltem a mercatót és ez idén sem lesz másképp, más kérdés, hogy akkor nem igazán jöttek be Ausilio húzásai. Aminek kifejezetten örülök, hogy egy teljesen új középpályát tudunk felhúzni és ez a legfontosabb, talán még a szélsőhátvéd évek óta húzódó kérdésénél is égetőbb volt ezt a problémát megtartani. Két szar szélsőhátvéddel még lehetsz sikeres, de egy inkompetens, ötlettelen középpályával nem, főleg úgy, hogy egy bizonyos Mauro Icardi vár a passzokra. És csak vár, és vár, és vár…

Pont ezért zseniális húzás Candreva és Joao Mario idehozatala. Előbbiről tudjuk, hogy odateszi ahova kell, így ő nem zsákbamacska, hisz évek óta látjuk mire képes, utóbbival ellentétben, ami az árával megspékelve kicsit félelmet kelt bennünk. Tavaly nagyságrendileg hasonló összeget fizetett ki Thohir Kondogbiáért és óriási égés lett belőle. A megérzésem azt mondja, hogy ezúttal nem nyúlt mellé az új tulajdonosi kör.

Mint ahogyan Banegával sem fog. Nem értettem Egrit, miért kritizálta annyit a Palermo elleni meccsen, ha ő nincs, akkor a félpályáig nem jutottunk volna. Nagyon kellett egy ember a labdakihozatalok miatt.

És itt jön képbe a legnagyobb problémám, mégpedig Medel. Tény, hogy kell egy buldózer is, de ha teszem azt az ő helyén Luiz Gustavo játszana, azt hiszem tökéletes lenne a középpályánk.  A Medel-Melo páros egyikét el kellett volna adni.

Gabriel Barbosával kapcsolatban pedig tényleg csak annyi, hogy ha befut és megfelelően menedzseljük a hírnevét, akár egy 70-80 milliós játékos is lehet belőle. Vagy inkább az új Robinho? Ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, óriási kincsre leltük, de brazil lévén várjuk ki a végét.

Összeségében: 8/10 és csak azért nem 10, mert a rengeteg elköltött pénz ellenére a védelem nem lett erősebb.” 

Rolkó_ (vagyis jómagam) szemszögéből:

Túlzott elvárásaim nem voltak az utóbbi évek szarságai miatt, ehhez képest az utolsó hetek „robbantásai” elérték bennem a kellő hatást ahhoz, hogy (az első két forduló ellenére is) izgatottan várjam a meccseket.
Frank De Boer ugye a személyes jelöltem volt a vezetőedzői posztra, rohadtul sajnálom, hogy ilyen későn sikerült ezt az egészet lemenedzselni, iszonyú nehéz a dolga emberünknek már a legelejétől, de én továbbra is bízom (és bízni is fogok) benne.
Az Erkin-sztorit nyugodtan felvéshetjük a legnevetségesebb, legmeghökkentőbb történetek közé, közvetlenül a Carini-Cannavaro csere után – bár ha jól belegondolok, még pénzt is lehet rajta keresni, ha ez volt a cél, bravó! Ennek ellenére (vagy ebből is kiindulva, mert hát a jóember balhátvédnek jött) a leginkább sarkalatos pontot, a védelem széleit csak részben sikerült megerősíteni, a középső védőkről pedig inkább nem is szólnék, de nagyon remélem, hogy Ranocchia ötödik számúvá balfaszkodta magát most már végleg – nonszensz, hogy még felveheti az Inter-mezt. 
A középpálya megerősítése úgy néz ki, sikerült, ha esetleg Brozovic is magára erőltet egy kis komolyságot, akkor elég ütőképes lehet ez a csapatrész a két új érkezővel. Banega régi-régi jelöltem a kék-fekete színekre, míg Joao Máriot bár először kétkedve fogadtam, sok utánajárás után már úgy érzem, akár kincsre is lelhettünk személyében. 
Candrevát nagyon csípem, az új közeg és a tét különösen jót fog tenni a játékának, míg Gabriel Barbosa (igen, én is falra mászok a Gabigol elnevezéstől) leigazolását simán csak nagy fegyverténynek tartom ilyen konkurencia mellett – azt majd meglátjuk, mit hoz ki a tehetségéből, ha fejben rendben lesz, óriásit húzott vele Ausilio.

Mindent összevetve ez nálam egy 7/10, a lyukak további foltozása télre marad, és a hírek szerint a kínaiak továbbra sem tétlenkednek…”