Ha félreteszem egy pillanatra azt a furcsa, időnként bennem motoszkáló érzést, amit a meccs alatt éreztem (két lelkes középcsapat sok hibával tarkított csatája), egészen jól tudok koncentrálni az örömteli tényre, hogy néhány égés után pofás győzelemmel örvendeztetett meg minket a csapat. Lássuk a részleteket!
Mancininek sikerült elérnie azt a bravúrt, amit Mazzarinak másfél év alatt egyszer sem. Három meccset nyert vesztett zsinórban. Az ellenkezőjét vártuk/várjuk gyermeki lelkesedéssel, türelemmel és nyugalommal, de sebaj, az interista ezt is kibírja, mert az interista erős. Ahogy ez a szurkolói fajta azt is elviseli, hogy csapatának legnagyobb értéke és egy sokak által kerékkötőnek titulált játékos teli pofával ordibál saját fanatikusaival egy zakó után. A nerazzurro reménykedik, mert mi mást tehet? Most szerencsére van is miért, mert ebben a csapatban bizony van perspektíva, ennek első jelei talán most mutatkoztak meg igazán.
A Napoli elleni meccs előrevetítette, hogy a 4-2-3-1-et egy darabig nem fogjuk látni, és a mester áttér a háromfős belső középpályára – most sem volt ez másképp, bár a kezdő láttán néhányan ráncoltuk a homlokunkat… A sors mondjuk az egyik „problémát” rövid időn belül elintézte, Nagatomo Mancini alatt már másodjára szenvedett húzódást, jöhetett helyette a kis bongyor brazilunk, aki felüdülést jelentett a japó játéka után. A vezetés viszonylag gyorsan meglett, Shaqiri egyik veszélyes szöglete (a sok közül) megtalálta Guarín fejét, aki gyorsan próbált bizonyítani/törleszteni/válaszolni a Nordnak. Hát igen, inkább így, mint az egy héttel az előtti verzió, ezt szeretjük. Egyébként is meghatározó volt a kolumbinó játéka a középpályán, Brozoviccsal és Medellel uralták ezt a csapatrészt, ez pedig mint tudjuk, nagyon jó alap egy győzelemhez.
Az meg egy másik, ha a sors/Fortuna fogja a kezed. Handanovicékkal pont ez történt, Dybala másfél méterről fölélőtt labdájánál éreztem, hogy ebből csak 3 pont lehet, ilyen véletlen nem történik. Egyszer már kijárt nekünk is, ugye. Ezt leszámítva sok idegeskedni valónk nem volt, nyugodt, magabiztos, jó teljesítményt nyújtott az egész csapat, hibák itt-ott becsúsztak, de egy ilyen fiatal csapatnál az ilyesmi törvényszerűen bekövetkezik. Igen, ezt a tényezőt sokan nem veszik figyelembe, pedig elég meghatározó: a meccs nagy részében 6(!) darab 91 után született játékos szaladgált a pályán, ez meg nem igazán mondható mindennapinak, pláne a Serie A-ban. Erre a tényre is alapozom azt a gondolatot, hogy ebben a keretben egyértelműen van kakaó, de nem egyik napról a másikra fog ez kijönni. A folyamat felgyorsításában mindenképp nagy segítség viszont, hogy olyan éretten játszó futballisták érkeztek, mint a három kezdőben lévő emberke.
A mellékzöngékhez még: mivel Icardit szeretik a szappanoperák (és viszont), az is előre el volt rendelve, hogy a múlt heti után a két ugatós intézi el az ellent. Hasonló volt ez a tavalyi maxis Sampdoria-Interhez, az is, ez is mintha forgatókönyvből ment volna. Érdekes. Mindenesetre Mauro tusolás után találkozott a Norddal és tisztázták a nézeteltéréseket, innentől jöhet a móka és a kacagás. Vagy nem.
Fejet leszegni, menni előre ugyanígy. Más lehetőség nincs.
Pontozás:
Handanovic – Most nem volt szükség extrára tőle, a Palermo legnagyobb helyzeténél pedig kiszolgáltatott helyzetben volt. (6)
Nagatomo – Nem sokáig csapkodhattuk a homlokunkat játéka láttán. (-)
Juan Jesus – Sokkal nagyobb biztonságérzetet nyújt, ha ő a pályán van. Képes a saját hibáját is kijavítani (láthattunk is rá példát), a többiekét pedig rendszerint orvosolnia kell. Nélkülözhetetlen. (6,5)
Ranocchia – Azt a komikus jelenetet leszámítva majdnem teljesen nyugis 90 perce volt, kivételesen nem hozta ránk a szívbajt több alkalommal. Azért a tény tény marad: minőségi előrelépés lehet a csapatnak, ha ő nem stabil kezdő, hanem mondjuk a 3.-4. számú középső védő lesz. Nyártól erre minden esély megvan. (6)
Santon – Akadt néhány kisebb hibája, de rengeteg pozitívum is becsúszott. Tetszik a belőle áradó magabiztosság, tetszik a helyezkedése, a szerelőkészsége, a támadásokba való besegítés, röviden: jó újra Inter-mezben látni. És ennél csak jobb lesz majd. Örömteli, hogy a jobb oldalon is képes már ilyen teljesítményre. (6,5)
Brozovic – Totálisan olyan benyomást kelt, mint aki már évek óta a Serie A-ban játszik, úgy néz ki, a beilleszkedéssel és a környezet megszokásával nem sokat kell törődnie, jön magától. Mint egy falat kenyér, úgy hiányzott egy ilyen típusú játékos a középpályáról, és még valószínűleg ő sem mutatta meg tudása legjavát. Ha rápakolnak úgy 5 kiló izmot, egészen komoly játékossá nőheti ki magát. Ebben az esetben több mint megbocsátható dolog lesz az, hogy a hajával egy jó 10-15 évvel le van maradva. (7)
Medel – Szinte észrevétlenül, de nagyon hasznosan tette a dolgát, igazi szürke eminenciás, de elengedhetetlen eleme volt annak, hogy a mellette lévő két emberke szinte zavartalanul tehesse a dolgát. (6,5)
Guarín – Véleményem nem változik: küzdeni tudása és akarása egész idényben példamutató, ennek köszönhetően (is) lehet kijelenteni, hogy ez az eddigi legjobb szezonja kék-feketében; emellett a 3 gól 5 gólpassz kombinációja sem olyasmi, amire legyinteni lehet. Feltűnően sokat próbálta keresni Icardit, a múlt heti idiótaságuk valószínűleg közrejátszott ebben – vagy csak az, hogy a másik csatár használhatatlan. Nélküle nem így alakult volna a tegnap esténk. (7,5)
Shaqiri – Néha kicsit szertelennek tűnt, még nem illeszkedett be teljesen (nem csoda), de így is konstans veszély volt a Palermora nézve, főleg a pontrúgásaival. Ez a kötetlen szerepkör is fekszik neki, nagyjából kiélheti a labdaszeretetét is, miközben folyamatosan épül be. Sok örömet fog még nekünk okozni. (7)
Palacio – Érthetetlen. A játéka is és az is, hogy ennek ellenére állandóan kezdő. Persze-persze a mezőnymunkáját, a védekezésbéli szerepét látjuk, szeretjük, értékeljük, de egy 20 meccsen 2 gólt lövő csatártól hadd várjunk már el „kicsivel” többet… Az is tény, hogy egy random gólpassz most összejött, mindezek ellenére azonnal raknám a helyére Puscast vagy Podolskit. (5,5)
Icardi – Durrogtatott mindenhogyan, minden szögből, folyamatosan benne volt a levegőben a gólszerzése, törvényszerűen be is következett. Nagyon hajtott ő is múlt vasárnap után(bár ezzel nem szokott nála gond lenni), emellett a mezőnybeli játéka nagyjából a megszokott volt. Reális esélye van a gólkirályi címre. (7)
Dodó – Végre valahára egy olyan teljesítmény tőle, ami bizakodásra ad okot! Nem csak az ellenfél térfelén, a saját kapuja előtt is villantott ezt-azt, fontos szerelések, okosan lefülelt labdák gyakran előfordultak, ilyen teljesítménnyel könnyen Nagatomo elé kerülhet a rangsorban. A Dybala-féle komikumnál mondjuk őt is elő lehet venni, kb. az egyetlen hibája volt a meccsen. (6,5)
Campagnaro – Egy kis idő erejéig újra belekóstolhatott a számára oly kedves háromvédős rendszerbe. (-)
Kovacic – Nagyon, de nagyon fel kell kötnie a gatyát, és a mentalitásán is változtatnia kell, ha vissza szeretne kerülni a kezdőbe. Az a homály indítás már az égő kategóriába tartozott picit. (-)
Mancini – Kissé meglepett mindenkit a kezdőcsapattal, de végül a számok őt igazolták, és minden elképzelése bejött. Lassacskán megtalálja az ideális formációt és kezdőt, de ideje is lesz, a kifogások ideje réges-rég lejárt. Rég látott magabiztos győzelem volt ez. (7)