A pofátlanság netovábbja

Egy Podolski benn a zsákban január legelején, nem sokkal később egy Shaqiri is megszerezve, egy jó félidő Torinóban 1 pontért, aztán egy jó félidő a Genoa ellen háromért. Ennyi bőven elég, hogy újra reménykedjünk legalább egy kicsit, hogy hátha. Hátha kisül valami jó ebből az idényből. Hogy hátha lesz okunk örülni, boldognak lenni. De nem. Inkább tudatja velünk szeretett csapatunk, hogy Empoliban jó az iksz. Érted, Empoliban. Biztos én vagyok a hülye, hogy nem tudtam, micsoda oroszlánbarlangba megyünk.

Félreértések elkerülése végett, nagyon szimpatikus csapat az Empoli. Nincs egy petákjuk se, de nem is nagyon zavarja őket, majd felépítik a fiatalokat. Van egy jó edzőjük, egy szervezett csapatuk, nekimennek mindenkinek, kihozzák magukból a maximumot. A céljuk a bent maradás. Ezt akarják, ezért harcolnak. Valószínűleg el is érik, én mindenesetre szurkolok nekik.

Elmondható az Interről is az, hogy el akarják érni a céljukat? Hogy akarják a harmadik helyet, a BL-indulást? A tegnapiak alapján: nem. Illetve, csak pofázás szintjén. Az elmúlt két hétben mindegy volt hogy kit és miről kérdeznek, mindenre az volt a válasz, hogy dobogó így, meg BL úgy. Aztán elmegyünk Empoliba és kiderül, hogy lófaszt.

Nekem ne beszéljen senki BL-ről, ha utána ezt kapom vissza. Hiszen mit lát az ember? A hetven valahányadik percben Guarín az ellenfél térfelén gyors bedobás helyett hosszú másodperceket vár, majd meglátja, hogy gyökettővel érkezik Campagnaro, inkább átadja neki a labdát. Ő még csak nem is mímeli, hogy siet. Odaslattyog, megtörli a labdát, hátra néz, tököl, majd nagy kegyesen elvégzi a bedobást. Mintha legalább hárommal vezetnénk.

Másik “szívet melengető” eset: erősen közeledünk a rendes játékidő végéhez, labdaszerzés után Shaqiri megindul. Három emberre viszi rá a labdát. Mikor megindult a labdával, valamelyik jómadár csapattársa még tartott vele, aztán eltűnt a képről. Lelassított. A többiek el sem indultak. Nem akartak nyerni, jó volt a 0-0. 

Ez az, ami mélységesen felháborított tegnap. Nem az a baj ha rosszul játszunk, ha rossz napunk van (bár már négy éve rosszul játszunk…). Az sem baj (dehogynem), hogy néha teljesen érthetetlen dolgokat művel Mancini, mint például Icardi lehozatala. Tegnap még az sem volt nagy baj (de), hogy nem sok koncepció volt a játékban. Az igazi probléma az akarat teljes hiánya volt.

Ha lenne Pofázási Bajnokok Ligája, ott nem, hogy elindulnánk, meg is nyernénk kérdés nélkül. Mert hát mégis, 6 pont a hátrányunk, majd úgy megyünk ki a pályára, hogy jó az iksz? Ha Empoliban jó az iksz, akkor mégis hogy a búbánatos halál faszába akarjuk ledolgozni azt a hat pontot?!

Rettenetesen elkeserítő volt, hogy nem akartuk megnyerni a meccset, ilyet többet nem akarok látni. 

Az egyéni értékelésről annyit, hogy Handanovic ismét nagy király volt, mert bár földöntúli bravúrra nem volt szükség, akadt pár igen fontos hárítása. A többiek meg egy bedühödött Osvaldo-t érdemelnek.